EGY NEMZETKÖZI ZSŰRI Ausztria legjobb egyetemi tanárai közé választotta a múlt évben a perbetei (felvidéki) származású Tóth Erzsébet Fannit, aki családjával 2008 óta él Bécsben. A komáromi Selye János Gimnázium diákja volt, az érettségi után a hollandiai Utrechti Egyetem ösztöndíjasaként angolul végzett alapképzést pszichológia és kulturális antropológia szakon, a mesterképzés színhelye Budapest, a doktori címet Bécsben szerezte meg. Oktató-kutató a bécsi Sigmund Freud Egyetemen. Az Ars docendi (a tanítás művészete) állami kitüntetést az osztrák felsőoktatásban nyújtott kiváló tanításért ítélik oda. Öt kategóriába százötvenöt oktató nevezett be a pályamunkájával, amelyeket svájci és németországi professzorokból álló zsűri értékelt. Végül az övét is beválasztották a legjobb három közé. Talán kuriózum, hogy a Facebookon Perbetei életmesék címmel folyamatosan közöl érdekes történeteket a szülőfalujáról, ezek voltaképpen visszaemlékezéseket tükröznek, hogyan élték meg a helybeliek a XX. század sokszínűségét. „Ekképp megmaradnak az utókornak a korabeli események átélőinek és utódaiknak a valós élet meséi – mondja –, amelyek felidézik a két világháború és a jogfosztottság éveit, a mezőgazdasági szövetkezetek létrejöttét, de akár a személyes csínytevéseket is.” Mindenesetre: valahol példaértékű ez a magatartásforma...
MÉLTATÓI SZERINT Gál Sándor (1937–1921) egész életművét átszövik a XX. századi magyar nemzeti és emberi sorskérdések, sorstragédiák, mindennek volt a hiteles krónikása. Kiemelendő továbbá, hogy íróként, újságíróként mindig odafigyelt a fiatalokra, mert – mint Lovász Attila állítja – nem mindegy, mit vesznek át az ifjak. Juhász Dósa János a tőle búcsút vevő írásában kiemeli, Gál azon kevesek egyike a szlovákiai magyar irodalomban, akik a nagyregényen kívül szinte minden műfajban otthon voltak. S ő volt az, akit olvasóközönsége egész pályája során kitüntetett megtisztelő figyelmével. Másfelől meg: szinte egészen természetes, hogy a közéleti szerepvállalást – egy kis közösség esetében – mindenkor fontosnak, majdhogynem kötelezőnek tartotta. Ott volt így a kassai Thália Színpad és a Keleti Napló megalakulásánál, részt vett a Tokaji Írókonferencia szervezésében, ahogy a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmányának elnöki posztját is hosszú évekig betöltötte. Tegyük hozzá: tudjuk róla, hogy a lehetőségeihez mérten a jugoszláviai magyar irodalmat is figyelemmel kísérte.
NYOLCVANÖT ESZTENDŐS Koncsol László, a kiváló esztéta, helytörténész, kritikus és műfordító. Az 1980-as években szinte szó szerint száműzöttként élt, és a dióspatonyi szövetkezet jóvoltából jutott szerény jövedelemhez, formálisan valamilyen irodai munkát végző alkalmazottként szerepelt az állományban. De dolgozott ekkor is: kutatta és lejegyezte a falu helytörténetét, meg jó könyveket fordított. A rendszerváltozás után már több időt szánhatott az esszé- és kritikaírásra, ám továbbra is szerkesztette, hézagpótló szándékkal, a Csallóközi Kiskönyvtár sorjázó köteteit. Az őt köszöntő írás nem hallgatja el, hogy rendre elvállalta azokat a feladatokat is, amelyek sok munkával és kevés megbecsüléssel jártak. Mert a közösség szolgálatának a kényszere, amelyet ő már a szülői házban megismert, és amely szinte észrevétlenül beivódott a sejtjeibe, mindmáig ott munkál benne. Ezért végezte lelkesen a levéltári kutatásokat, igyekezvén feltárni az adott település múltját. Első pillantásra ezek sokszor apró-cseprő dolgoknak tűnhettek, de ő ezek alapján komoly összefüggésekre világított rá, és több kötetet kitevő történelmi összefoglalásban osztotta meg olvasóival. Ez a módszer tehát – világít rá a cikkíró – korántsem új az ő esetében, hiszen már korábban, az irodalmi művek – elsősorban a versek – elemzése során ugyanezt a „technikát” alkalmazta. Az értékek felmutatása és közkinccsé tétele – hosszú évtizedeken át ez a szándék vezérelte.
AKIRE ODAFIGYELNEK – és nem tegnap óta. A foglalkozását tekintve pszichiáter. Továbbá író és publicista is egyben, meg közvélemény-alakító, mert meglátásai mérvadóak. Szaktanulmányok sorát írja, közben meg a Határeset című regényéért Bródy Sándor-díjat kap. Egyidőben Václav Havel köztársasági elnök tanácsadója, aztán alapító-főszerkesztője egy szlovákiai magyar lapnak, ugyanakkor jelentős magánadománnyal járul hozzá a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet kiépítéséhez és fejlesztéséhez. 1998 és 2002 között a komáromi székhelyű Selye János Egyetem Alapítványának társalapítója és vezetőségi tagja. Ez azonban csak részleges felsorolás. Viszont: Hunčík Péter most lett hetvenesztendős! Persze, ilyenkor elkerülhetetlen az alkalmi interjú. Abból több részletet is idézhetnénk, ezúttal csak egyetlen mondatot választottunk. Szlovákia egyik legismertebb lélekgyógyásza, közéleti személyisége egy kérdésre válaszolva tehát a következőket mondja: „Mindenki győzelemre törekszik, pedig a másik megalázásával csak a következő konfliktusnak ágyaz meg. Sosem a pillanatnyi diadal fontos, hanem hogy az adott emberrel tudok-e a jövőben is együttműködni.”
@kiemelés =
@kiemelés =
