A hagyományápolóknak és etnológusoknak köszönhetően ismételten kezdenek elterjedni szélesebb körben a kunhímzés mintái. Ez a technika az egyik olyan örökség, amelynek köszönhetően a kun értékek a mai napig fennmaradhattak. A hímzésfajta elsősorban a Nagykunságra jellemző, a kirajzás alkalmával azonban a Vajdaságba érkezett kunok igyekeztek megőrizni ezt az ősi technikát. Bán Andrea törökszentmiklósi etnológus a közelmúltban nyitotta meg Bácskossuthfalván a Kunsági vetett ágy projektum keretében létrejött kiállítást, amelynek keretében a helyi lakosok kilenc párnacsupot készítettek el.
Tíz éve találkozott először a kunhímzéssel, mi az, ami ennyire megfogta benne?
– A legelső kunhímzéssel kapcsolatos élményem Túrkevéhez kötődik, a szakdolgozatomat annak idején erről a hímzésről írtam, és a kutatás Feketicsre hozott. Harangozó Tóth Vera volt az, aki Vajdaságból Magyarországra is átutazott annak érdekében, hogy összegyűjtse a kunhímzés mintakincsét. Ő indította be azt a folyamatot annak idején, amihez Kisújszállás is kapcsolódott. Jómagam négy éve járok Szerbiába, de a technika vívmányainak köszönhetően napi kapcsolatban vagyok az itteniekkel, és igyekszünk együtt művelni a hímzés hagyományát.
Észrevehető-e valami különbség a kunságból elszármazottak és a kunságiak hímzési technikája, mintái között?
– Semmilyen jellegű különbség nincs. Az itteniek azt a kunhímzést kezdték, amelyet a magyarországi múzeumokban is láthatunk, amelyet a házi ipari szövetkezet is megalkotott. Ez egy közös kincs, és nagyon jó dolog, mert egy kapocs a két tájegység, Vajdaság és a Nagykunság között. Ez a kapocs egyre erősebb a kunhímzők és a kunhímző közösségek között. Sőt egy pár éve már nem kunhímző közösségek, hanem kunhímző közösség van. Most például a Mesterségek Ünnepére készülünk, de lesz egy táborunk Törökszentmiklóson is, ahova Bácskossutfalváról és Feketicsről is jönnek majd résztvevők. Ebben a táborban igyekszünk majd egy reprezentatív kunhímzéses kollekciót összeállítani. A táborban többek közt részt vesz majd Tankó Judit is, aki Munkácsy-díjas iparművész.
Mindegyik hímzésmintának megvan a maga különlegessége, a kunhímzésnél például egyből szembetűnik, hogy földszínekkel dolgoznak, de mi az, ami még érdekessé teszi ezt a fajta technikát?
– Ez egy nagyon összetett hímzés. Az alap az, hogy kendervászonra hímezték ezeket a kunok, virágos kendernek a fonalából, mert az sokkal vékonyabb volt. Ezt követően gyapjúfonálból, a racka juh gyapjújának a fonalával hímezték meg, és különböző festőnövényekkel és ásványokkal festették meg őket. Jellegzetessége a színátmenet, hogy egy színből különböző árnyalatokat használtak. Továbbá az is érdekes, hogy vertikálisan és horizontálisan is hármas tagolódásúak ezek, és nagyok a minták. A legjellemzőbb rá, hogy hamis lapos öltéssel készült, ami azt jelenti, hogy az összes fonál szinte a felszínén van, és a fonákján csak aprócska pöttyöket lehet látni, tehát spóroltak annak idején ezzel a fonállal.
Kunhimzéses párnacsupok
Visszaköszönnek-e esetleg más tárgyakon is a hímzés mintái, esetleg a későbbi korokban?
– Ez a hímzés elsősorban a párnacsupokon, a tisztaszoba részeként maradt fent. Annak érdekében, hogy fennmaradjon ez a minta, a Háziipari Szövetkezet – amikor a Gyöngyösbokréta mozgalom megindult az 1930-as évek elején – akkor kezdte el más lakástextilekre is dolgozni. Először díszpárnákra, majd terítőkre és drapériákra. A Háziipar Szövetkezetnek volt egy olyan időszaka is, amikor ruhákon is megjelenítette, de javarészt inkább a szűrhímzést vagy a szűcshímzést, a kunhímzést a ruhákra annyira nem dolgozta rá.
Említette, hogy a globalizáció hozadékaként lassacskán eltűnnek ezek a jellegzetes minták, mit lehet tenni annak érdekében, hogy fennmaradjonak?
– Szerencsére vannak olyan lelkes emberek, akik ragaszkodnak a múlthoz, hogy ezek az értékek ne tűnjenek el, köztünk éljenek. A következő táborban is egy olyan dolgot próbálunk megalkotni, ami használatban lehet. A kalocsai vagy a matyó minta két ismertebb minta, és nagyjából mindenki számára ismertek, reméljük, hogy akár a tábornak köszönhetően a kun minták is nagyobb ismeretségre tesznek majd szert. A hagyományápolás számomra nagyon fontos, a kunhímzés pedig még fontosabb. Amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, egyedül Túrkevén volt hímzőkör, amelynek tagjai ezzel foglalkoztak, ők még az 1970-es években alakultak, igaz, minden településen volt egy-két ember, aki foglalkozott ezzel a mintával, de mára már több településen is van hímzőkör, amelyek számára fontos a kun hímzés megőrzése.
