A nyári naplemente színeiben pompázó rajzokkal illusztrált könyvlapok között pásztáz a végtelennel kacérkodó emlékezet: magukkal ragadó történetek visznek el kacsalábon forgó várakba, a mesék aranyerdejébe, pontosan abba az igazságos és fényárban úszó világba, amelybe gyermekként annyira vágytunk. A csodalámpás Aladdin és a százszorszép királykisasszonyok is éppen olyanok, mint amilyennek magunkat és kedvesünket képzeltük.
De a kötődések szorosabbak a feltárulkozó múlt vonzásánál, hiszen a könyv – benne egy váltig megtartható álombirodalommal – többféleképpen is a miénk: a tulajdonunk, ám a szavaiban, mondataiban a magunk világa is egyben. Eminens darabjait ajándékként kaptuk születés- vagy névnapunkra, karácsonyra, esetleg jutalomként jó tanulmányi előmenetelünkért… Kiérdemeltük irodalmi vetélkedőkön és pályázatokon; sőt jómagam még egyszervolt bácstopolyai kulturológus diákjaimtól is megkaptam Hont Ferenc A cselekvés művészete című vaskos színházi tanulmánykötetét, kedves beírással: „Emlékül a 2/K/2 osztálytól. 1981. május 25.”
Jól illeszkedik oda polcunkra a tanévvégi jutalomkönyv, amelyet titkon vártunk; ám dísze ugyanennek a polcnak, amelyiket úgy kaptuk, hogy megérdemeltük ugyan, de nem számítottunk rá. Egykori kedves dékánom az ELTE-ről, a magyar nyelvészeti tanszékek Pityu bácsija (dr. Szathmári István), alapjában „szabálytalanul” jutalmazott meg a Magyar értelmező kéziszótárral, amely jutalomhoz ugyan megvolt a kitűnő tanulmányi átlagom, viszont nem volt meg a magyar állampolgárságom. Márpedig akkoriban „vörösdiplomás” csak magyarországi lakos lehetett.
Az állampolgárságra nem néztek a szótárban felsorakoztatott szavak, amelyeknek mi, „határontúliak” éppúgy a birtokában voltunk, mint a többiek, sőt olykor még jobban is, mint például Tamási Áron, Kosztolányi Dezső vagy Fábry Zoltán szülőtájainak gyermekei: tántoríthatatlan székelyek, vérbő és vehemens bácskaiak, vagy szilaj-szikár kassaiak.
Igen, a szavak, amelyek sokasodnak és szépülnek az irodalmi művek nyomában, s szóródnak szét kicsiny fehér gyémántszemecskékként az élőbeszédben, hogy felcsillanjanak egy-egy csodálatos emberi megnyilatkozásban, legyen az iskolai óra vagy szerelmi vallomás!
A könyv első oldalára írt dedikációval is bővülhetnek a kinyomtatott gondolatok, célzatosan intézve egyetlen személyhez, akit a szerző különösképpen becsült, kedvelt, szeretett… Ezek a legkedvesebb könyveink, mert egészen közelről kapcsolatosak velünk; akár minősíthetnek is bennünket. Ilyeneket kapni egy Nagy Lászlótól, Sütő Andrástól, Kányádi Sándortól, Farkas Árpádtól, Czine Mihálytól, Hajdú Mihálytól, Fehér Ferenctől, Németh Istvántól, Zákány Antaltól vagy Tóth Ferenctől akár azért is lehet, hogy elhivatottságunkra döbbenjünk.
Szeretem ekként csoportosítani a könyveimet: mesekönyvek a szüleimtől, jutalomkötetek szép vagy okos tanító néniktől, dedikált művek az íróbarátoktól… Lehet, hogy a könyvtártudomány nem fogadja el ezt a felosztást, de kitartok mellette. Házi használatra nekem megteszi.
Az utak pedig években, századokban mérhetők a könyvig, sőt az alapművek nyomán később felbukkanó feldolgozásokig, amelyekbe nemcsak jelen világunk fér bele, hanem a teljes emberi történelem is.
* Az Ünnepi Könyvhét szeptember 2-án kezdődik.
