Apró Ernő 1946. január 17-én született Tóbán. 1967 és 1974 között a szabadkai Népszínházban, 1974-től 1992-ig a szabadkai Gyermekszínházban játszott. Ezután családjával átköltözött Magyarországra és a győri Vaskakas Bábszínházhoz szerződött, 1993 óta pedig a kecskeméti Ciróka Bábszínház oszlopos és körberajongott tagja.
Nagy megtiszteltetés manapság, ha az ember személyesen ülhet le egy jó beszélgetésre, főleg ha a beszélgetőtárs szó szerint „mesével bélelt”, gazdag életutat bejárt, határon innen és túl közismert színművész.
Ernő, a Magyar Szónak utoljára 1967 áprilisában színészpalántaként adott interjút. Mi történt azóta, hogyan alakult az élete?
– Sikeres záróvizsgát tettem ’67-ben a színészképző drámai stúdióban, majd a Népszínházban kezdtem el dolgozni. Hét évet voltam ott, ’74-től pedig átszerződtem a Szabadkai Gyermekszínházba, ahol egészen 1992-ig játszottam. Miközben drámai szerepeket alakítottam, el-elhívtak vendégszerepelni gyermekelőadásokba is, élő játékba. Ott bábos előadásokat is láttam. Megtetszett.
Először Szabadkán, 1967-ben lépett a világot jelentő deszkára és attól fogva élete szinte minden napján játszott. Gyermekkori vágya volt, hogy színész lesz?
– Nem. Én újságíró szerettem volna lenni. Általános iskolás koromban sokat tudósítottam a Jó Pajtásnak. Emlékszem mennyire örültem, amikor a szerkesztőség a tíz legjobb kistudósítót megjutalmazta egy Šibenik melletti egyhetes nyaralással. Azután a Képes Ifjúságba küldtem be az írásaimat. Sokat irkáltam ám, egészen a középiskoláig. De a szüleim gyakorlatiasabban gondolkoztak, „becsületes szakma” felé tereltek. Így kerültem Szabadkán az építőipari technikumba. Ott hamar rátaláltam az önképzőkör dráma csoportjára és aktívan rész vettem a munkájukban. Az osztályunkkal mi rendszeresen jártunk színházba, bérletünk volt. Valahogy mindig igyekeztem színház közelben maradni. Ó, és hogy szerettem hallgatni a rádióban a hangjátékokat! Vasárnap délután sugározták. Emlékszem, a család meg a barátok moziba mentek, én pedig otthon maradtam hangjátékot hallgatni. A szüleim teljesen ki voltak akadva: „Te vasárnap délután otthon ülsz a rádió előtt?!” Történt, hogy 1965-ben az újságban megláttam a szabadkai Népszínház felhívását, drámai stúdió nyílik és lehet jelentkezni felvételre. Gondoltam, ezt megpróbálom. Pályáztam. Rengeteg jelentkező volt, 14 ifjúval együtt engem is felvettek.
Előtte gondolom nem szólt otthon a szüleinek, hogy miben sántikál.
– Á, nem. Volt is utóbb galiba! Édesanyám a pártomat fogta. Ő járt hozzám Szabadkára, ilyenkor mindig elvittem a színházba, őt is megfogta ez a világ, elolvadt az élménytől. De apám! Ő csak akkor oldódott fel, amikor a színház Tóbán vendégszerepelt a Művelődési Házban. Megnézte az előadást és utána, amikor belépett a helyi kocsmába, azzal fogadták: „Láttuk a fiadat! Óriási a gyerek!” Ekkor talán megnyugodott, hogy jó helyen van az a „gyerek”.
Ki volt a példaképe?
– Otthon Pataki László, a délvidéki hivatásos magyar színjátszás megalapozója, kiemelkedő színész, rendező és Fejes György, drámai színész, a jugoszláviai magyar színjátszás egyik vezető egyénisége. Őt nagyon szerettem.
A drámai, a felnőtt színházban, vagy a gyermekszínházban mozgott otthonosabban?
– Így utóbb azt mondom, a gyermekelőadásokban tudtam igazán kiteljesedni. Más érzés komoly drámai szerepeket játszani, és egy élménynek nevezném gyerekeknek játszani. Igazi öröm látni, ahogyan beleélik magukat az előadásba. Másképpen reagálnak, ők rögtön kifejezik a tetszésüket vagy a nem tetszésüket, hangosan szurkolnak a figurának. Őszintén megnyilvánulnak, és ezt mindig csodaként élem meg.
A gyerekeket komolyan kell venni
Mennyire van lehetősége a bábosnak rögtönzésre?
– Van olyan előadás, ahol nem lehet, de van, ahol kötelező improvizálni a gyerekek reakciójától függően, attól függően, hogy igent vagy nemet kiabálnak be. Erre fel kell készülni. A bemutató előtt meghívunk egy osztályt és ott lemérjük, hogyan működik az előadás, miben kell esetleg változtatni.
Mindig csodáltam a színészeket, amiért rengeteg szöveget tanulnak meg fejből. Önnél ez a memóriát próbára tevő munka hogyan működik?
– Ezzel kapcsolatban nehézség eszembe sem jut. Mindennap 8 órát ezzel foglalkozom. Olvasópróbákkal indítunk, kielemezzük a művet, majd színpadra kerül, és onnantól sínen van a dolog. Azért most már rácsodálkozok, hogy a fiatalabb kollegák egy hét után már otthonosan mozognak a szerepben. Ilyenkor elgondolkodok: egykor a próbák idején már én is majdnem fejből tudtam a szövegemet… a kor velejárója, hogy most már lassabban megy a szövegmemorizálás. Többször abba akartam hagyni, de mindig meggyőztek, hogy visszatérjek. Utánpótlás van, de léteznek kifejezetten nagypapa szerepek, amire kevesen vagyunk.
Amikor életre kel a báb
n Volt már öreg halász, pásztor, fazekasmester, meseárus, varázsló, kertész, farkas, király, és jöttek a nagypapa, egérpapa, repülő nagypapa, bohóc nagypapa szerepek, de ilyen markáns férfiként hogyan tudott átlényegülni tündér és boszorka szerepbe?
– Kedves előadás nekem a Csomótündér. Az eredeti mesében a főszereplő, aki összeköti a szerelmeseket nő, egy lány. Kitalálták, hogy átírják, úgymond rám szabják a szerepet, hogy a Csomótündér – aki a cipőfűzőket csomózza össze – egy idős férfi legyen. A Jancsi és Juliskában pedig kihívás volt megbirkózni a női szereppel, ott nekem adták a vasorrú bába szerepét. Azzal nagyon küszködtem, mert vékony, magas fejhangon kellett beszélni. Nem volt könnyű, de ezt kérték tőlem, így ezt teljesítettem, és ragaszkodtak hozzám, ami örömmel töltött el. Szerencsére itt rövidebbek a darabok, 40, 50 és 60 perces bábelőadásokat játszunk. Pesten például 2 órás az előadás, szünettel, de az már igencsak próbára teszi egy általános iskolás türelmét.
Hogyan reagálnak a gyermekek a komoly témákra, mint például az elmúlás, a válás, és hogyan dolgozza fel a színész a felgyülemlett emóciókat?
– A Gabi és a repülő nagypapa a halál témáját taglalja. A Csomótündér meg a válást. Úgy kell felépítenünk az előadást, hogy azt a kis nézőink is megértsék. Csináltunk előadás utáni beszélgetéseket a gyerekekkel. Szépen ottmaradt mindenki és kiültünk a színpad szélére. Ezeket a beszélgetéseket a rendező irányította. Kíváncsian vártuk, hogy mit értettek meg az előadásból a kicsik, mi a véleményük. Érdekes, hogy például a nagypapa halálát nem mondjuk ki, az nem lett bemutatva. A történet szerint a nagyapa tolószékbe kerül, miután leesik a fáról, fájdalmai vannak. Gabit, az unokát szeretettel veszi körül és fütyülni tanítja. Az előadás végén Gabi belép és boldogan újságolja: „Nagyapa, megtanultam fütyülni!” – De a szék üres. Csak ennyi az utalás, mégis leesett minden gyermeknek, hogy mi történt, hogy repülő nagypapa örökre elment.
Egy alkalommal, harmadikos-negyedikes diákokkal beszélgettünk a válást feldolgozó Csomótündér előadás után. A gyermekek egybehangzóan azt nyilatkozták: „Jobb, hogy elváltak, mert csak kiabáltak!” Volt egy fiúcska, aki jelentkezett, hogy szeretne mondani valamit. Felállt, de nem tudott megszólalni. Visszaült. Az osztálytársa mondta el, hogy a szülei elváltak. Láttuk a személyes reakcióját, éreztük, hogy megérintette a téma, és nekünk is fel kellett dolgoznunk, hogy a gyermek ezt nem tudta kimondani. Néha előadás után csak ülünk az öltözőben és nézünk egymásra. Néha sokáig beszélgetünk. Megbeszéljük a váratlan dolgokat is, akár a közönség részéről, akár személyes emóciókról van szó.
Melyik a kedvenc bábja és melyik szereppel tudott a leginkább azonosulni?
– Két báb van, ami igazán a szívemhez nőtt. A repülőnagypapa, ő tolószékben ül, úgy közlekedik, a másik a Geppetto és a Pinokkió, mert mindkettőt én alakítom. Végig színen vagyok és beszélgetek önmagammal. Maga a báb is használható, könnyű darab volt. A keze és a lába jól mozgott.
A műhely bábkészítői konzultálnak a színészekkel? Esetleg vannak bábupróbák?
– Van egy tervező, ő kezdi a munkát, majd képzőművészetileg kidolgozzák a figurát. Azután leveszik a kezünk méretét. A gyűszűket az ujjaink méretéhez tervezik, vagy éppen átalakítják, amikor átvesszük valakitől a szerepet, és úgy örököljük meg a bábot. A próbák folyamán kéréssel is fordulhatunk a készítőhöz. Ha igényünk van egy speciális mozdulatra, akkor a rendezővel konzultálunk és elmegyünk a műhelybe, ahol együtt keresünk megoldást a megvalósítására, például el tudja-e úgy készíteni a bábot, hogy annak körbeforduljon a feje, vagy hasonló. Néha ilyeneket kérünk, aztán vagy lehet, vagy nem.
Mennyi idő maradt a családra, az unokákra, sportra, hobbira?
– Jut idő mindenre, tekintettel, hogy a munkaidő elég változó. Amikor elkezdünk egy darabot, akkor semmire sincs lehetőség. A próbák alatt reggel 9-től este 6-ig, de néha 8 óráig is bent vagyunk, viszont amikor kijön a darab, akkor már csak az előadásra járunk be. Olyankor lehet kertészkedni, unokázni. Szeretek a természetben lenni. Van egy kis hobbikertünk gyümölcsfákkal és veteményekkel Kecskemét közelében, Katonatelepen. Valamikor fiatal koromban Szabadkán még sportoltam. Itt már nem. A színészeknek egyébként sem ajánlatos a sport, féltik őket a sérüléstől, nem könnyű beugrót találni a helyükre. A család, amikor teheti együtt van. Főleg a karácsonyok emlékezetesek, amikor mindannyian nálunk jövünk össze. Gyakran játszunk, szerepelünk az unokákkal. A picik kérik, hogy bábozzunk, de a nagyobbak, a leányunokák Zoé és Zora leültetnek nézőnek. Fordul a kocka, ők báboznak nekem. Teljesen elvarázsolnak. Lányomék Németországban élnek. A fiamék Dunaharasztiban. Az ő 11 éves lánya, Zora színészi pályára vágyakozik. Mindig verseket tanul, az utóbbi időben felmondja nekem Skype-on, tanácsot kér tőlem. Az iskolában is szorgalmasan jelentkezik és szavalóversenyekre jár.
Kapcsolatban van az otthon maradottakkal, a vajdasági kollegákkal?
– Van két kollegám a szabadkai bábszínházból, akiket meglátogatok, amikor otthon járunk, akikhez beugrok egy kávéra. Ott élnek az unokatestvéreim és a nejem húgai, akikhez mindig örömmel látogatunk el. Nagyon szerettem Szabadkát, de egy ideje, amikor hazamegyünk, olyan idegennek tűnik a város. Nagyon megváltozott a háború után. Mindig elmegyek a központba a színház elé, ellenőrzöm, hogy halad az építkezés, de valahogy a szökőkút is szomorú látványt nyújt. A régi üzletek sincsenek már a sétálóutcában, az újak stílusa meg más. Ismerősökkel is alig találkozunk, lassan elmentek.
Mintha könnyet látnék megcsillanni Ernő szemében, de lehet, hogy csak a lámpa fénye játszadozik velünk, ugyanis belép Ernő neje, és vele az emlékeknek gondosan őrzött, albumba rendezett tárháza. Szabadkán és Kecskeméten is a Levéltárban dolgozott, így hát Apró Erzsébet igazán szakmai hozzáértéssel kezeli férje emléktárgyait. Korszakok szerint rendezi az előadásokon készült fotókat, a díjakat, az ajándékba kapott tárgyakat.
Ernő bácsi a bábos
2011-ben Blattner Géza-díjat kapott a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszterétől, 2002-ben –a magyar kultúra napján – kiemelkedő bábművészeti tevékenységéért a híres város elismerő oklevelét vehette át; igazi kecskemétinek érzi magát?
– Igen, most már teljes mértékben. Nagyon jól beilleszkedtünk a nejemmel. A szomszédok, a munkatársak, a társulat már igazi otthont nyújt. Munkámat nemcsak itt Kecskeméten, hanem a szakmában is elismerik. A szakma Ernő bácsija lettem, a bábos. Örülök, hogy szükség van rám, jól érzem magam a Cirókában, mert nagyon együtt van a társulat. Elkeserít, hogy már egy éve nem játszunk, nincsenek előadások. Pedig munkánkkal nem csupán szórakoztatunk, a bábokkal oktató-nevelő munkát is végzünk. De ahogy mondani szokták, aminek van kezdete, annak van vége is!
Maradt-e olyan szerep, vágyálom, amit el szeretne játszani?
– Nem. Úgy érzem, amit lehetett, megkaptam és eljátszottam. Jutalmul sok tapsot és mosolyt könyvelhettem el, és három olyan alakítást, ami meghatározó az életemben: a Farkas és Piroska előadás Farkasa, a tolókocsis Repülő nagypapa és a Csomótündér szerepét.
Az új haza és a szakma méltányolja Ernő munkásságát, szeretettel veszik körül és sokszor ajándékkal lepik meg. Kedves ajándék például Gepetto és Pinocchio keretbe foglalt mozgatható bábja. Apró Ernő 2016-ban a társulattól és a báb tervezőjétől, Grosschmid Eriktől és családjától kapta 70. születésnapjára.
Főbb szerepei:
A dzsungel könyve: Akela, Buldeo
Hófehérke története: Király
Három narancs szerelme: Király
Puskin mesék: Halász
Münchausen báró: Katonatiszt
Pöpöpapa: címszerep
Joachim utazása: Főkormányzó, János kertész
Petruska: karakterek
Jakub és a kétszáz nagypapa: Nagypapa
Odüs Odüsszeusz: Zeusz)
Triangulum: Ördög
Farkas és Piroska: Farkas
Gabi és a repülő nagypapa: Nagypapa
Gepetto és bábuja: Gepetto, Pinocchio
Csomótündér: Csomótündér
