Szép idők, derűs emlékek
Tiszavidék 1920. február 1. – 1934. április 15. [?]
Az Ó-Becse és Vidéke című hírlap 1918 tavaszán, a történelmi Magyarország összeomlásának pillanatában megszűnt, ám a néhány évvel korábban, 1911. szeptember 24-étől Bácskay Bódog irányításával megjelenő Óbecsei Újság sikeresen átvészelte a Nagy Háborút követő forradalmak korát, s maradt kivételes hírmondója az eltűnő világnak. Az újság a kisebbségi sors kényszereitől meggyötörten, 1920. január 25-én köszönt el az olvasóitól. Néhány nappal később – gyaníthatóan a kenyér és feladat nélkül maradt lapkészítők elszántságának köszönhetően – 1920. február 1-jén megjelent utódja és szellemi örököse a Tiszavidék című hetilap első száma. Felelős szerkesztője – a folytonosság jegyében – Bácskay Bódog maradt. A lap 1922. szeptember 10-i számát felelős szerkesztőként már Tihanyi Ernő jegyezte, ez azonban csak átmeneti megoldásnak bizonyult, hiszen 1922. október 22-től a Tiszavidéket – egészen 1934. április 15-i megszűnéséig – felelős szerkesztői minőségben Dr. Draskóczy Ede irányította, 1925. október 18-ától főmunkatársként pedig Rácz Imre dolgozott mellette. Draskóczy szellemi irányításával a Tiszavidék az óbecsei községi lapból regionális közlönnyé nemesedett, az oktatás, a művelődés és az egyházi élet terén „vajdasági” kitekintésre törekedett. 1934. évi első számában a Tiszavidék szerkesztője vezércikkben emlékeztetett arra, hogy lapja immár a huszonkettedik évfolyamába lépett. „Amely mögött több mint két évtizedes múlt áll, joggal hivatkozhat arra, hogy megértette és teljesítette azokat a feladatokat, amiket a nagyközönség tőle, mint a közvélemény szócsövétől elvár.”[1] A szerkesztő a közönség további támogatására számított, ám a Tiszavidék az 1934. április 15-i száma megjelenése után váratlanul megszűnt.
A három évtizedes hírlapírói tapasztalattal rendelkező Fárbás József 1921 októberében kapcsolódott be a Tiszavidék készítőinek munkájába, első tudósításában Balázs Árpád festőművész óbecsei kiállításáról számolt be.[2] Ekkor jelent meg Lovász Pál Balázs Árpád művészetét méltató írása is – talán az utolsó, amelyet az óbecsei lapokban közölhetett –, nem sokkal ezután a rendőri kényszerek elől Magyarországra menekült.[3] Fárbás József újságírói munkássága azonban a Tiszavidék lapjain teljesedett ki. Amellett, hogy részletesen beszámolt a város művelődési életének eseményeiről[4] – ekkoriban, az 1920-as évek elejétől Petrányi Ferenc plébános, a belvárosi rk. hitközség egyházi elnöke mellett Fárbás József világi elnökként működött[5] – egyre gyakrabban tekintett vissza az egyre fényesebb múlt megigéző eseményeire is. 1927 tavaszán Mezey János óbecsei kántorra emlékezett,[6] ugyanaz év novemberében, a belvárosi temetőben Szulik József, Csupor Gyula és Ginder Ignác sírját kereste föl.[7] 1927. március 6-án a Szentendrén elhunyt Szászy Istvánra emlékezett. „Akik ismerték – írta –, igaz részvétükkel kísérik a sokoldalú, kedves, jóbarátot és derék orvost az enyészet sötétjébe, ahonnan azonban fénylő emléke vissza-vissza fog még jó ideig tündökölni.”[8] 1928 augusztusában indult a Tiszavidék lapjain Fárbás József Óbecse múltját megidéző sorozata, melyet a szerkesztőség a következő bevezetővel üdvözölt: „– s. –, Fárbás József, ki négy évtizedes írói munkásságával oly sok értékes adatot mentett át a becsei múlt kincsesbányájából”, Széljegyzetek című történelmi sorozatában újra a régmúlt eseményeit idézi meg.[9] Fárbás József nem tudta múltját letagadni, 1928 nyarán A múltból – Részletek a 40 éve megjelent Ó-Becse és Vidék című lapból című négyrészes méltatásában az egykori lapjára emlékezett.[10] 1929 tavaszán – megjelenésének 40. évfordulója alkalmából – terjedelmes írásban újra a Lévai Lajos nyomdász kiadásában 200–300 példányban megjelent Ó-Becse és Vidéke című lapot méltatta, megemlékezve az egykori újságíró társak – Grünbaum Pál – Cato, Szűcs János, Szulik József, Zsótér Andor, az Öreg agrárius és Trischler Károly – Don Carlos – pályájáról is.[11] Ugyancsak 1928-ban jelent meg öt folytatásban Fárbás József A 40 éves Dalárda története című monografikus írása.[12] Szép idők, derűs emlékek című írása pedig a Tiszavidék 1928. évi húsvéti irodalmi mellékletében jelent meg.[13]
Ekkoriban köszönt el Fárbás József az egykori pályatársaktól: 1931. május 10-én Galambos Pál lapszerkesztőről írt visszaemlékező méltatást,[14] 1933. április 23-án pedig Freund Józseftől, a kiváló ügyvédtől búcsúzott a következő szavakkal: „Freund József jótékonyságáról, fejedelmi adományairól, emberbaráti nemes erényeiről volt ismert és megbecsült polgára városunknak, ahol munkás, törekvő és minden üdvös eszmét pártoló férfiút mindenki ismerte és szerette. Fiatal korától kezdve mindig a munka embere, a szorgalom példaképe volt.”[15] S miközben Fárbás József a Tiszavidék lapjain a rég eltűnt világ arcai, emlékezetes eseményei után kutatott, Balassa Pál politikai, szépirodalmi és közgazdasági hetilapjában, a Sztáribecseji Járásban 1932. április 23-a és 1932. december 24-e között Böngészés címmel – 1895-től kezdődően – 26 részletben válogatást közölt a régi óbecsei újságcikkekből.[16]
Arcképek, emlékek a múltból
A régi Óbecse közéletének alakjai
Az emlékei között kutató, a régi arcok derűjét kereső Fárbás József az 1931-es esztendő első napjaiban nagy munkához látott: Arckép-csarnok címmel történeti sorozatot indított a Tiszavidék lapjain. Előszóként megfogalmazott Beköszöntőjében így nyilatkozott: az emlékezés bolyongás egy beláthatatlan nagy mezőn, ahol a zöld pázsiton ezernyi virág, illatos bokor gyönyörködteti a szemet, üdíti a lelket. Ezen a pompás réten mindig találunk letépni érdemes virágot. „A társadalom épp ilyen nagy, változatos és ékes mező, amelynek vannak kiemelkedő virágai, soha el nem hervadó szirmai, értékes gyümölcsei, kimagasló terményei: ezek a társadalom ékességei, irányítói és munkásai!” A községi élet harcterén bőven akadnak olyan kiválóságok, akik önzetlen munkával, fáradhatatlan lélekkel, a közösségért „sorvadó szívvel”, szolgálják a népet, a közösség javát. Ők a közérdek derék munkásai, az emberi élet illatos virágai. „A mi közösségünk eme ékes virágait, érdemes volt munkásait, vezető férfijait akarjuk ezen Arckép Csarnokban felsorakoztatni, hogy a még élő kortársak meleg szeretettel legyenek tanúi az érdem nyilvános elismerésének, és bólongató, helyeslő fejjel legyenek bizonyítói az értékes múltnak.” Nem kevésbé fontos, hogy a fiatalabb nemzedék megismerje a múltjának szereplőit, küzdő harcosait, vezető egyéniségeit, hiszen csak így tudják megbecsülni az elődöket, akiknek feledhetetlen példája nyomán felépülhet a jövendő is. „Az emlékezés ezen pompázó rétjén tekintünk mi is át, és csokorba szedjük azokat a virágokat, azokat az értékeket, amelyek érdemesek arra, hogy a szemünk előtt lebegjenek, hogy érdemeikkel illatozzanak, hogy el ne feledjük őket, hogy okuljunk a hasznos életükből.”
Fárbás József Arckép-csarnokában egy egész emberöltőnyi időre, fél évszázadra szeretne visszatekinteni. „A messze múltba, esetleg a régmúltba visszük az érdeklődő olvasót – írta –, és a feledés egyre sűrűsödő homályából emeljük ki egyik-másik szereplőt, akinek arcképe, ismert vonásai, szokásai bizonyára kisebb-nagyobb érdeklődést fognak kelteni […] a lepergett, elsodort múlt és annak szereplői iránt.” Induló rovatában a szerző röpke vonásokban, rövid történelmi följegyzésekben a XIX. század jeles szereplőinek, az óbecsei társas élet nagyjainak, neves vezetőinek, érdemes közmunkásainak emlékét tervezi megidézni. „Úgy kell tekintenünk ezeket a képeket, mint az idő mind inkább sűrűsbödő ködfátyolán át elébünk tárt olyan vonásokat, amelyeknek élét, színét, keretét a mi emlékezésünk, róluk való beszélgetésünk egészítik ki, eleveníti föl. Így lesz azután minden portré teljes és kerek.” Vagy száz említésre érdemes személy alakjának megidézését ígéri, aki a város közösségi életében végzett munkájával számottevő érdemet, említésre érdemes emléket állított magának. Így kerül majd egymás mellé a leghatalmasabb főispán, és az igénytelen kis Bogár Károly, a „pógár”.[17] A Beköszöntőt követően Fárbás József nyugdíjazott tanító és újságíró a Tiszavidék 1931. január 11-e és 1933. március 12-e között megjelent sorozatában száznál több arcképet rajzolt meg. Amikor a visszatekintése végére ért, 103 újságcikkeinek kivágatát Régi arcok – Száz arckép a régi Becse közéletéből címmel, betűsoros tartalommal kötetbe szerkesztette. A borítóval ellátott „kiadvány” címoldalán a következő, kézzel írott dedikáció olvasható: „A kultúra legerőteljesebb előharcosának: a Népkörnek adom e gyűjteményt ajándékul és megőrzésre. Staribečej, 1933. május hó. Fárbás József, a Népkör tagja 1885-ik évtől kezdve.”[18] Fárbás József Arckép-csarnokában plébánosok, kántorok, tanítók, lapszerkesztők, nyomdászok, ügyvédek, bankigazgatók, bírák és jogászok, mérnökök, orvosok, postamesterek, kereskedők, birtokaikon sikeresen gazdálkodók, iparosok, kovácsmesterek, és községi tisztviselők portréi sorakoznak, esetenként kiegészítve egymást. Az emlékező sorozat végén ott áll az olvasó előtt Óbecse elmúlt évszázadának kimeríthetetlenül gazdag öröksége.
A víziduda, a botrai csigér és az Ürge-város
Történelmi emlékek a város múltjából
Fárbás József ismeretei szerint Bogár Károly vízi molnár volt Óbecsén az utolsó „vízen járó Bogár”, a városban vele kihalt ez az ipar, amely egy évezreden át tisztes kiszolgálója volt a termelő gazdaközösségnek. Becsén valamikor 8–10 vízimalom őrölt a Tiszán, közöttük az utolsó Bogár Károlyé volt. A Tisza szabályozásával, az ármentesítés nagy munkálataival – melyet vidékünkön az 1848-ban alakult Bács-Tiszai Ármentesítő Társulat végzett –, a vízimalmok sorsa megpecsételődött, lassú haldoklás után valamennyi elpusztult. „Ezek a jó vízimolnárok adták a foszlós fehér kalácshoz, réteshez és pogácsához a pompás, kiadós lisztet” – írta Bogár Károly vízi molnár című írásában Fárbás József. A vízimalmokkal együtt elveszett a nevezetes víziduda is, amelyen ezen a tájon már csak Bogár Károly tudott bűvös vízi dalokat elzengeni. A nemes lelkű vízi emberből egyszerű rakpartőr lett, szűk kis hajlékában gyakran látogatta meg őt Kovács Huszka Ferenc, a mindig vidám és kedélyes alsóvárosi plébános, Wörös Béla jegyző, vagy egyik-másik toronyalji úr, hogy meghallgassák a régi történeteit. Az öreg vízen járó Bogár 1916 júniusában halt meg.[19]
(Folytatjuk)
[1] Huszonkettedik; Tiszavidék, 1934. január 7. 1. p.
[2] – s. –: Balázs Árpád; Tiszavidék, 1921. október 16. 2. p.
[3] L-sz P-l [Lovász Pál]: Balázs Árpád képkiállítása; Tiszavidék, 1921. december 18. 2. p.
[4] – s. – [Fárbás József]: A hétről – Apróságok I–VII.; Tiszavidék, 1925. november 1. 3. p.; 1925. november 8. 3. p.; 1925. november 15. 3–4. p.; 1925. november 22. 3. p.; 1925. november 29. 3. p.; 1925. december 13. 3. p. és 1925. december 25. 3–4. p.
[5] Értesítés a belvárosi róm. kath. hitközség tagjainak; Tiszavidék, 1926. február 7. 2. p.
[6] – s. –: Apróságok (Mezey Jánosról és saját kiadású kántorkönyvéről); Tiszavidék, 1927. május 22. 3–4. p.; B. J.: Emlékezzünk régiekről – Mezey János kántor dalszerző 1809–1880. június 19. Óbecse; Tiszavidék, 1927. június 5. 5. p.
[7] – s. –: Apróságok; Tiszavidék, 1927. november 6. 3. p.
[8] F. [Fárbás József]: Dr. Szászy István 1861–1927; Tiszavidék, 1927. március 6. 2–3. p.
[9] V.: Széljegyzetek – Becse; Tiszavidék, 1928. augusztus 12. 2. p. – s. –: Széljegyzetek; Tiszavidék, 1928. augusztus 12. 2. p.; 1928. augusztus 19. 2. p.; 1928. augusztus 26. 2. p.; 1928. szeptember 2. 2. p.; 1928. szeptember 9. 4. p. és 1928. szeptember 16. 1–2. p. és – s. –: Szép idők, derűs emlékek – Valami a messze múltból: A becsei esetekből; Tiszavidék, 1928. április 8. 4. p.; – s. –: Jubiláris dátumok (Óbecse történetében); Tiszavidék, 1928. november 18. 2–3. p.
[10] – s. –: A múltból – Részletek a 40 éve megjelent Ó-Becse és Vidék című lapból I–IV.; Tiszavidék, 1928. július 8. 2–3. p.; 1928. július 22. 2–3. p.; 1928. augusztus 5. 2–3. p. és 1928. augusztus 12. 2–3. p.
[11] – s. –: Kik írtak 40 év előtt a helyi lapban? – Emlékezzünk régiekről; Tiszavidék, 1929. március 31. 2. p.
[12] – s. –: A 40 éves Dalárda története I–V. Írta és a közgyűlésen előadta Fárbás József; Tiszavidék, 1928. október 14. 4. p.; 1928. október 21. 2–3. p.; 1928. október 28. 2–3. p.; 1928. november 4. 3. p. és 1928. november 11. 2–3. p.
[13] Húsvéti melléklet; Tiszavidék, 1928. április 8. 4–7. p.; A tartalomból: Dr. Draskóczy Ede: A becsei padok, 4. p; Galambos Margit: Talizmán (vers), 4. p.; – s. – [Fárbás József]: Szép idők, derűs emlékek, 4. p.; Halász Béla: Fotográfiák (jegyzet), 4–5. p.; V.: Múlt és jelen, 5. p.; Pesitz János: Az emlékezetes húsvét – Oroszországi visszaemlékezések, 5–6. p.; Halász P. Lajos: Szép gyermekkor, jöjj vissza egy szóra, 6. p.; Lantos: Kisváros (vers), 6. p.; (V. T.): Kis emberek nagy ünnepe, 6–7. p.
[14] – s. –: Dr. Galambos Pál 1859–1931; Tiszavidék, 1931. május 10. 2–3. p.
[15] – s. –: Freund József 1856–1933; Tiszavidék, 1933. április 23. 1–2. p.
[16] Fárbás József: Böngészés I–XXVI.; Sztáribecseji Járás, 1932. április 23. 1. p.; 1932. április 30. 1–2. p.; 1932. május 7. 3. p.; 1932. május 14. 3. p.; 1932. május 21. 3. p.; 1932. május 28. 2. p.; 1932. június 18. 2. p.; 1932. július 16. 2. p.; 1932. augusztus 6. 1–2. p.; 1932. augusztus 13. 2. p.; 1932. augusztus 20. 2–3. p.; 1932. augusztus 27. 2–3. p.; 1932. szeptember 10. 1–2. p.; 1932. szeptember 17. 1–2. p.; 1932. szeptember 24. 1. p.; 1932. október 8. 1. p.; 1932. október 15. 2. p.; 1932. október 22. 1. p.; 1932. október 29. 1–2. p.; 1932. november 12. 1. p.; 1932. november 19. 1–2. p.; 1932. november 26. 2. p.; 1932. december 3. 2. p.; 1932. december 10. 1. p.; 1932. december 17. 1–2. p.; 1932. december 24. 2–3. p.
[17] – s –: Előszó [Beköszöntő sorok]; Tiszavidék, 1931. január 11. 3. p.
[18] [Fárbás József]: Régi arcok – Száz arckép a régi Becse közéletéből (Sorozatosan megjelent a Tiszavidék című hetilap 1931., 1932., 1933. évfolyamaiban); Írta Fárbás József nyugdíjazott tanító és újságíró. Kézirat gyanánt; Sztári-Becsej – Radoszávlyevits Vladimir könyvnyomdája, 1933. s. p.
[19] Bogár Károly vízi molnár; Tiszavidék, 1931. június 21. 3. p.
