A VM4K csütörtök esti rendezvényeinek egyik célja a kulturális, szellemi életben történő alakulások megmutatása, azok értelmezése olyan színvonalon, ami nemcsak a megértés és átélés lehetőségét, hanem a továbbgondolás kihívását is magában hordozza. Másik fontos cél a befogadói élmény – ezek találkozása kulturális ünnep.
A továbbiakban arról szeretnék beszélni, ami ehhez – meglátásom szerint – szükséges. Az emberi komponens az, ami a kultúrát, az irodalmat mozgatja – iránya lehet jó, előrevivő és lehet egészen másmilyen, de az nem a mai esténkre tartozik.
Ez év február 22-én Utasi Erzsébettől kaptam egy e-mailt, az volt a kezdőpontja ennek a mai találkozásnak. Hafner Zoltán igazgatóval, aki a Sziveri Baráti Társaság tagja, általa vettük fel a kapcsolatot. Emberi komponens? Első pillantásra az, de továbbgondolva ennél lényegesen több: tapasztalat az irodalmi és kulturális élet alakításának mindenkori felelősségéről. Szeretnék köszönetet mondani Utasi Erzsébetnek, aki nélkül ez a rendezvény így, ebben a formában nem valósulhatott volna meg.
Fotókiállítás megnyitóján vagyunk. Kertész Imre tanulóéveit bemutató kiállításon. Mi ez, ha nem az emberi komponens? A fotó elsősorban az embert állítja a középpontba. Nem szorítja háttérbe az írót, de tudatosan, szándékosan az emberre koncentrál. Szavak nélkül, a fénykép nyújtotta élmény erejével vezet el bennünket az íróhoz, kínálja fel az olvasás lehetőségét, nyitja meg a kíváncsiság kapuját, ébreszti fel az olvasói érdeklődést. Másrészt ez a fotókiállítás a tanulóéveket mutatja be. Mikor érnek véget a tanulóévek? Ez a fotókiállítás kijelölte az időtartományt, a katalógus idézetekkel támasztja alá. De aki olvasott Kertészt, az tudja, hogy a folyamatos ön-vissza-kérdezés, belső párbeszéd, az ,,én” feltérképezése az írói munka folyamatos velejárója. Nem jó munka, nem szép és nem könnyű – de a művészi, megteremtett őszinteség egyetlen lehetősége. Ezért a tanulóévek nem múlnak el, legfeljebb alakulnak. Mi ezen a kiállításon abba nyerünk bepillantást, ami az erőt kölcsönözte a minden elviseléséhez. A derűre figyeljenek a fotókon. Az ember és az élet szeretetére. A fotókon ez látszik, a művekben az ezért történő megszenvedés és kíméletlen írói folyamatok végigvitele olvasható.
Vas Albina, az író első felesége. Akit ezen kiállítás után – reményeink szerint – örök időkre beemelünk Szabadkába. Úgy fogjuk emlegetni, hogy a szabadkai Vas Albina, a gyönyörű asszony, akin nem fogott az idő, a történelemnek, ideológiának nevezett emberi kegyetlenség – a Szabadkán zsidó polgári családban született Vas Albina, aki a Kádár-korszakban pincérnőként dolgozik. Ezt látjuk a fotókon? Nem, ezt nem látjuk. Arra figyeljünk, amit látunk: a szépségre, az ösztönös és megzabolázhatatlan életerőre. Arra a nőre figyeljünk, akiben elementáris életerő van, és aki ezt hajlandó és képes negyvenkét éven át megosztani azzal a férfival, aki Nobel-díjas magyar író. Mert nem akkor lett az, amikor odaítélték neki a díjart, hanem azon tanulóévek hosszú évtizedei alatt, amelyekben Vas Albina szépsége, nevetése és áradó, anyainak nevezendő önzetlensége kísérte. Minderől még semmit sem tudunk, de a fotókat nézve, a katalógust olvasva lehetnek sejtéseink. Az emberi komponens mindennek az alapja.
Végezetül Szabadkáról. Arról, hogy miképpen érhető itt tetten az emberi komponens. Volt az Albina-történetben egy bizonytalan pont – nem tudták, melyik volt a Ribbentrop utca, ahol Vas Albina felnőtt. Pedig kutatták, gondolható, hogy egy ilyen történetben nagyon sok kutatás van benne. Amikor hozzám is eljutott a kérdés, azt gondoltam, meglelem a választ. De ez az utcanév nem volt sehol. Felhívtam tehát Stevan Mačkovićot, a Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatóját. A telefonbeszélgetés alatt feltúrta az íróasztalán lévő kiadványok közt azt, amelyikben ez az utcanév is beazonosítható. Szeretném neki megköszönni. Ez Szabadka emberi komponense.
A kulturális élet alakulása emberi komponensek összeadódása – enélkül csak fals hangok vannak. Ez a mai kiállításmegnyitó és az ezt követő előadás, a Kaddis egy meg nem született gyermekért Lukács Sándor tolmácsolásában művészi szintézise az emberi komponenseknek. Igy és ettől lett ez a mai nap kulturális ünnep.
* Elhangzott október 17-én a szabadkai Kortárs Galériában a Kertész Imre Tanulóévek – Albina című fotókiállítás megnyitóján.
