Élt egyszer egy asszony. Volt neki egy fia.
Hát az a fiú egész nap csak heverészett, törte a fejét, hogyan lehetne sok pénzt keresni munka nélkül. Addig törte ezen a fejét, míg végül beesteledett. Akkor a fiú megvacsorázott és lefeküdt. Hogyisne, hiszen a sok gondolkodástól rettentően kifáradt. Meg talán az evéstől is. Mert csoda jó étvágya volt, nem tehetett róla.
Az anyja mindennap dolgozott, mosott, vasalt más házaknál, napszámba járt, hogy valahogy megéljenek.
A fiú csak nőtt-növögetett, és ahogy nőtt, még nagyobb lett az étvágya. Az anyja meg egyre csak öregedett, de még mindig annyit kellett dolgoznia, mint fiatalkorában, mert a fiú minden ennivalót felfalt a házban.
És akkorára nőtt, hogy egy napon kicsi lett neki az ágya.
– Édesanyám, vegyen új ágyat, hisze erről már lelóg a lábam! – kiabálta.
Valóban, az ágy végéről vagy fél lábszárig lelógott a lába.
– Hej, édes fiam, nem tudok ágyat venni, minden pénz elmegy ennivalóra – mondta az anyja.
Igen ám, de pár nap múlva a fiú akkorára nőtt, hogy az ágyra derékig sem fért fel. A padlón kellett aludnia, hogy ki tudja nyújtani a lábait.
Még néhány nap múlva a lába már a bejárati ajtóig ért.
Szegény asszony alig tudott tőle kikecmeregni az ajtón, hogy dolgozni menjen. Pedig sietett volna, mert a fiú már reggel azzal ébredt, hogy rettentően éhes.
Jesszus Mária!
Estére akkorára nőtt a fiú, hogy a lábait – egészen térdig! – ki kellett lógatnia a küszöbre.
– Édesanyám, vegyen egy nagyobb házat, hisz nézze csak, ebből kilóg a lábam! – kiabálta.
Az asszony erre már nem mondott semmit, hanem összeszedte a házban az összes téli zoknit, és mind a fia lábára húzta. Kihozta a takarókat, be is takarta a fia lábait. Hiszen hűvösek az éjszakák!
Ej, reggelre a fiú akkorára nőtt, hogy már szorították a szoba falai. Mert milyen kövérre hízott! Atyaúristen! Fektében a hasa majdnem a szekrény tetejéig ért!
– Édesanyám, menjen ki a házból, hisz ebben a szobában nem férek el! De ha visszajön, be ne jöjjön, csak hozzon ennivalót! – kiabálta a fiú.
Szegény asszony! Az ajtón már ki se tudott menni, hát valahogy kinyitotta az ablakot, és kimászott az utcára. Sietett, ment a dolgára, hogy mielőbb pénzt szerezzen.
A fiú akkor nagy kínkeservesen megfordult, két öklével kiütötte a konyhafalat, így aztán mindjárt nagyobb lett a szoba. Na, így már be is húzhatta a lábát a házba.
Az asszony csak estefelé tért meg a munkából, hozta az ennivalót. Beadta a fiának az ablakon, az meg egy szempillantás alatt felfalta az egészet. Nem csoda, hisz egész nap éhezett! Be is csukta rögtön az ablakot, hisz még betódul a hideg a házba!
Ej-haj.
Az asszony akkor kezdett el gondolkodni, hogy ő ugyan most hol alszik? A házban már nem volt hely. Az ablakon át láthatta, hogy a fiú kiütötte a konyhafalat, hát a konyha sincs többé, ahol eddig aludt.
– A fáskamra! – jutott eszébe hirtelen.
Ott meghúzhatná magát, hogyne! Hely van, hisz még nem tudott fát venni télire.
Bement hát a fáskamrába. Talált néhány régi kacatot a sarokban, oda lefeküdt. Már majdnem álomba merült, amikor valaki megbirizgálta az oldalát.
– Hát te mit csinálsz itt? Cin-cin! Ez a hely egereknek való, nem embereknek!
Az asszony kinyitotta a szemét. Egy egérke ült mellette.
– Hagyj békén, te egérke, hisz olyan fáradt vagyok…
Az egérke azonban addig bökdöste az oldalát, míg kiment az álom a szeméből. És addig kérdezgette, hogy az asszony elmesélte neki, miért kell a fáskamrában aludnia.
– Te asszony! – kiáltotta dühösen az egérke. – Meddig akarod még ezt csinálni? Cin-cin! Hisz ha továbbra is eteted a fiadat, akkorára nő, hogy szétrepeszti a házat!
Az asszony tágra nyitotta a szemét. Bizony, kezdett kétségbe esni!
– Ide figyelj! – folytatta az egérke. – Nekem hét fiam van, és mind a hét dolgozik! A szomszédos házaknál. Éléskamrában, konyhában, kukoricagóréban, pincében, melyik hol… Nappal a munkahelyükön esznek, vacsorára meg mind hazajön, de mindegyik hoz is valami ennivalót, és együtt vacsorázunk. De nézd csak, épp megjöttek…
Valóban, hét kicsi egér érkezett épp a fáskamrába, libasorban. És mindegyik hozott valamit a szájában. Kirakták az ennivalót a fáskamra közepére, körülülték. Az egyik így kiáltott:
– Édesanyám, jöjjön vacsorázni!
Az egérmama is odaült, és jóízűen falatozni kezdtek. Volt ott kolbászdarab, egy kis sajt, egy kis cső kukorica, búzaszemek, kenyérhéj…
Az asszony alig hitt a szemének. Meg éhes is volt nagyon!
– Tudom, úgyse ülnél le közénk, de nézd, a sajtocskát neked adjuk! – mondta az egérmama, és odavitte neki a sajtocskát.
Az asszony azonban nem ette meg, csak sírt, sírt, mint a záporeső.
– Mitévő legyek, mitévő legyek? – hajtogatta egyre.
– Holnap menj el dolgozni, de ne hozz ennivalót a fiadnak! Be se nézz az ablakon! Velünk itt ellakhatsz – mondta az egérmama.
– De akkor éhen fog halni a fiam! – szipogott az asszony.
– Dehogyis! – vigasztalta az egérmama. – Ne adj neki enni néhány napig, és meglátod, minden jóra fordul.
Hej, az asszony, nehéz szívvel ugyan, de hallgatott az egérkére. Be se nézett a házba három napig.
De negyedik nap benézett! És ugyan mit látott? Nem sokat.
Nem volt bent senki!
Szaladt az egyik szomszédhoz, szaladt a másikhoz, nem látták-e a fiát? Az egyik szomszéd bizony látta, aznap, kora reggel. Egy kukoricaföldön, a napszámosok között. Nagyban kapálta a kukoricát!
– Hát ez meg hogy lehet? – rökönyödött meg az asszony.
– Úgy – mondta a másik szomszéd –, hogy előző nap hozzám jött ennivalót kérni. Én meg kiraktam a szűrét szépen. Hogy micsoda dolog ez?! Egy ilyen erős legény menjen dolgozni!
Na igen.
Hiszitek vagy nem, a lusta fiúból dolgos legény lett! Annyit dolgozott ezután, hogy a nagy hasa is eltűnt. Egészen megkarcsúsodott! Már azon gondolkodott, hogy feleséget keres magának. Persze, a nyurgább leányok közül, hisz ő maga is vagy öt fejjel magasabb volt a többi legénynél a faluban.
Még meg is gazdagodott. Vett egy szép nagy házat, hatalmas szobákkal. Az egyikbe olyan hosszú és széles ágyat vásárolt, mint egy cséplőgép, így aztán nem lógott le róla a lába. Az édesanyját hazahívta. No, a szegény asszonynak nem kellett többé dolgozni mennie.
És ezután az egerek is rántott húst ettek a fáskamrában.
Aki nem hiszi, látogasson el hozzájuk!