2024. szeptember 6., péntek

Örömtelen lázban ég a táj

Örömtelen lázban ég a táj

Steril a napfény, oly öreg és fáj

Szemed olcsó burkát mellémvetheted

Önvádad hamis, félretenyerelejted.

Rejted.

Segíts halni

Ma ínségben vagyok

És segíts még élni

ha már nem vagy ott.

Akkor a könyöklés

tudomány is magor.

Urgumtalan halandzsa

Semmiretöltött kányaverem

Elihletett véletlenek

A látomást csak véremverem

Ha szabad sziámin-beszélni,

Én moss így a karom

Hagyom a Tegnapot,

Gyűljön fejem alá

Áldozni a Mát

A Holnap nem hagyott

Mily nyers a hanyattvetett

Dobzódás hányavetett

Párnámon

Táncoló tigris-fenség

Pár-féleség

Nevetik a kerubok

Trónok hullnak

Ég végtelen fonalán rohanám

Szembőlvetett viharok

Csörgőzik csak

Elvelve melódián

Ritmusötlő-felzörrenő juharok

Havason meglódítják

Ma már vak számtalan szemem

Sikló-árnyim mind megtell-elem

Szám-talan szánatlan

Szánt tán szán-szívem

Számtalan formában

Sziszeg az avar

S maya dacos

Sírja 

Szemtelen harcos

A mindennapos halált ma is későbbre hagyom

A pokoltűzözön nőn-nőni már ragyogva nagyon

Áradva lépek az elmúlt holdcseppek közé

Galagonya-emlék elmémben a tűzcsuhét

Ölti fel,

S elég a táj amíg nézem.

Csobbanva esik, kőként nyomorog.

Befagyott telihold vár a jég felett.

Villan a csillagtalan éjben

A mély-kés

Gyilkosrajzló téveszmék árja

Szájamból tokányként araszol

Széjellhúzott koncok

Rikítanak a béres nyavgallyában

A remegő kéz

Nap-aranyában

Oly öreg s üres és üreges a szó,

Hogy táncolni nem rá érdemes,

Berúgni vagy elveszni eljöttem vele.

S a hó, a pelyhén

Tollas lúdként elpihen

Egy pokoli torok

Tárt fogságában.

Szertedobált végtagjai a 24 órának a

Sehollét-bányában

Olvad a gyászmenet aranya

Sereglenek a rémcsontra rontva

Csontrém-portréim

Bélbe csavarva.

Szarkáskodó látomások

Lesik a penészt.

És a társadalom kárörömmel lenéz.

Testvére vagyok egy kukázónak,

Kuka-szótlanul

Rémálmom vonul-

Szikes talaj sója mar belénk.

Szenvedjük a sohasem-nappalát

S eldobjuk a napraforgóink olaj-aranyát néhány

Kínai fokhagymáért, s bizonytalan elindulásért.

Kiürítjük és pusztítottuk a tengert,

De 2031-re,

Talán eljön ránk? ... nem beszélünk,

De újra, ígérik, szótárt készíthetünk.

Örömtelen lázban ég a táj

Steril a napfény, oly öreg és fáj

Szemed olcsó burkát mellémvetheted

Önvádad hamis, félretenyerelejted.

Rejted.

Segíts halni

Ma ínségben vagyok

És segíts még élni

ha már nem vagy ott.

Akkor a könyöklés

tudomány is magor.

Urgumtalan halandzsa

Semmiretöltött kányaverem

Elihletett véletlenek

A látomást csak véremverem

Ha szabad sziámin-beszélni,

Én moss így a karom

Hagyom a Tegnapot,

Gyűljön fejem alá

Áldozni a Mát

A Holnap nem hagyott

Mily nyers a hanyattvetett

Dobzódás hányavetett

Párnámon

Táncoló tigris-fenség

Pár-féleség

Nevetik a kerubok

Trónok hullnak

Ég végtelen fonalán rohanám

Szembőlvetett viharok

Csörgőzik csak

Elvelve melódián

Ritmusötlő-felzörrenő juharok

Havason meglódítják

Ma már vak számtalan szemem

Sikló-árnyim mind megtell-elem

Szám-talan szánatlan

Szánt tán szán-szívem

Számtalan formában

Sziszeg az avar

S maya dacos

Sírja 

Szemtelen harcos

A mindennapos halált ma is későbbre hagyom

A pokoltűzözön nőn-nőni már ragyogva nagyon

Áradva lépek az elmúlt holdcseppek közé

Galagonya-emlék elmémben a tűzcsuhét

Ölti fel,

S elég a táj amíg nézem.

Csobbanva esik, kőként nyomorog.

Befagyott telihold vár a jég felett.

Villan a csillagtalan éjben

A mély-kés

Gyilkosrajzló téveszmék árja

Szájamból tokányként araszol

Széjellhúzott koncok

Rikítanak a béres nyavgallyában

A remegő kéz

Nap-aranyában

Oly öreg s üres és üreges a szó,

Hogy táncolni nem rá érdemes,

Berúgni vagy elveszni eljöttem vele.

S a hó, a pelyhén

Tollas lúdként elpihen

Egy pokoli torok

Tárt fogságában.

Szertedobált végtagjai a 24 órának a

Sehollét-bányában

Olvad a gyászmenet aranya

Sereglenek a rémcsontra rontva

Csontrém-portréim

Bélbe csavarva.

Szarkáskodó látomások

Lesik a penészt.

És a társadalom kárörömmel lenéz.

Testvére vagyok egy kukázónak,

Kuka-szótlanul

Rémálmom vonul-

Szikes talaj sója mar belénk.

Szenvedjük a sohasem-nappalát

S eldobjuk a napraforgóink olaj-aranyát néhány

Kínai fokhagymáért, s bizonytalan elindulásért.

Kiürítjük és pusztítottuk a tengert,

De 2031-re,

Talán eljön ránk? ... nem beszélünk,

De újra, ígérik, szótárt készíthetünk.