Igazán sosem tudhatjuk előre, mit várjunk el Miike Takasitól, a japánok filmes atombombájától. Repertoárjában szerepel fesztiválnyertes szamurájfilm (13 bérgyilkos), komédia (Zebraman), romantikus sci-fi-melodráma (46 milliárd év szerelem), mesefilm (A nagy Yokai háború), western (Sukiyaki Western Django), pszichothriller-sorozat természetfeletti elemekkel (A többszörös identitászavaros detektív), nevét mégis a yakuzafilmek (Sindzsuku Fekete Társaság-trilógia) és a különösen kegyetlen és okos pszichohorrorok (Meghallgatás, Icsi, a gyilkos, Gozu) tették ismertté. Ráadásul új filmjének már címe is jól irányzott balegyenes az elvárásoknak.
(A karanténkritikus előrebocsájtja: bár e film nemrég startolt a világfesztiválokon, azért bocsájtjuk ajánlóját a nagyközönség elé, mert a mojOFF ingyenes online fesztiválon volt látható, amely hétfőtől online videotékává alakul át, továbbra is lehetővé téve ennek és más kiváló, másutt el nem érhető alkotásoknak kanapéról történő megtekintését.)
Az Első szerelem minden, csak nem romantikus melodráma tavaszi karanténestékre. Főhősei a legaljáról jönnek: Leo (Kubota Maszataka) feltörekvő bokszoló, akinek tumort találnak az agyában, és a drogfüggő prosti Monica (Konisi Szakurako), akik a sötétben bolyongva nem egymást találják meg, hanem egy iszonyú bonyolult japán jakuzák és kínai gengszterek közötti maffialeszámolás rántja be őket. Már maga a bandaháború is csavarral érkezik az első húsz percben, hiszen indoka mondvacsinált, a szálakat az intrikus Jaszu (Ohmori Nao) mozgatja. Ember legyen a talpán, aki az utolsó félóráig ki tudja bogozni, mi a film tulajdonképpeni történése – és hogy milyen kapcsolat áll fenn cím és tartalom között!
Ez, mielőtt félreértené valaki, nem elmarasztaló. Miike úgy játszik velünk és a műfajhatárokkal, mint macska az egérrel, és mindezt méltón tálalja amerikai barátjához és példaképéhez (Quentin Tarantino és ők híresen jó haverok, olyannyira, hogy a Sukiyaki Western Djangóban a nagy rendező egész komoly szerepet vállalt, a Kill Bill első fejezetének vége pedig egy Miike-idézet az Ázott kutyából). Bár szerelemről épp szó is eshetne az Első szerelemben, az inkább a társadalmi dráma, a jakuzafilm, az erőszakos akciófilm és B-filmek egyvelege, itt-ott bizarr komikummal és Konfuciusz-idézetekkel(!).
Bár szakadnak a végtagok és a film összes pórusából ömlik a nyomor, az egész alkotás minduntalan ironikus-groteszk gellereket kap: a jakuza-leszámolás után valaki kötött, állatkát ábrázoló védősipkát húz katanája markolatára, az időzített bombákat vicces játék kiskutyák indítják be, a nő, akit az imént még bestiálisan meg akartak becsteleníteni, azt sikítja vígan gyilkolva: „ne vérezd össze a nadrágom”. Ezekkel a nevetségességükben is realista részletekkel, a japán B-filmek eszköztárát kimerítve, ugyanakkor Miike sikkes rendezői és vágási fordulataival gazdagítva ez a jakuza-akciófilm túlnő önmagán és lebilincselően szórakoztatóvá válik (egy autós üldözés például ad hoc képregénnyé avanzsál), amely nem nélkülözi a rendező sejtető-szimbolizáló művészfilmjeinek trükkjeit sem.
Rettenetes produceri vállalkozás lehetett ilyen ezzel a mozifilmmel, ilyen elnevezéssel kiállni a közönség elé: az Első szerelem ugyanis az a cím, amelyet Umberto Eco bátran sorolna a nagyzoló, titokzatos címek közé (A rózsa nevével és a Három testőrrel együtt). A cím unortodox módon az alkotás tizenharmadik percében jelenik csak meg. Ekkorra már tisztában vagyunk a maffia feszültségeivel, egy eredménytelen bokszmeccsel, a cím hátterében pedig épp Monica gyötrődik elvonási tünetei miatt. A cím értelmezése sokrétű lehet, ám abban biztosak lehetünk, hogy nem a Leo és Monica között a film végén kibimbózó románcra utal, sokkal inkább a főszereplők első szerelmeire: a bokszra, a kábszerre, a vérre, a pénzre. Ugyanakkor lehetetlen elmenni amellett, hogy ez a furcsa műfaji mutáns, amelyet Miike legutolsó mozijában elénk tár, a rendező első szerelme, a japán gengszterfilm előtti tisztelgés is. Ám mindez csak találgatás: az Első szerelem címe éppúgy homályba burkolózik, mint a Vörös és fekete vagy a Háború és béke: „A cím dolga nem az, hogy megfegyelmezze, hanem az, hogy összezavarja az ember gondolatait.”[1]
Stat rosa pristina nomine, notnina nuda tenemus.
[1] Umberto Eco: Széljegyzetek A rózsa nevéhez
