Fehér és fekete között. Állni és várni. Csupán ennyi. Egy gombnyomás. Az élet ajtaja kinyílik és bezárul. Kattan a fényzár. Tükör leszel. Sötétből világosba lépsz. A sötétkamrában melléd áll az angyal. Most eláraszt a fénye és hullik az ezüstpor ezernyi képedről. Filmruhád, melyet egykor varrtál, a padlóra hull. Csak az marad, mit magadból, fehér és fekete között ránk hagytál. Minden útra kész. Képen innen és túl. Mindörökre.
Maradék. Lovak. A szürke jobbról befogva, könnyen áll a szerszám rajta. A pej balról, kissé kifarolt a hámból, csillag van a homlokán. Indulásra készen. Állnak. A nagykapu kitárva. A kutya az ól mögött, nem látni. A hosszú szekéren öreg kabát, lótök és szárlevél, könnyű, őszi rakomány. A gyermeknek jó, otthon van, a járdán, édesanyja közelében. Felszikkad a sár. Az oszlop a nagykaput fogja, az asszony hátának támasza. Határ és biztonság, a szabadság határa bár három tégláját az idő már kirúgta. A kép porhanyós szürkék és vakond fekete árnyak rajza. Középen balra, kissé kimozdulva de oszloperősen, fél lábon áll, mosolyog az asszony. Mert látja, hogy látják. Különben mit érne az egész. Haját és életét kendő fogja, le. Itt ez a rend. Arcát mások figyelme szegélyezi. Dús haja kibuggyan, nem hagyja. Gumibocskor a lábán, zokni, harisnya. A szvettert, valami rizsszemes mintával saját magának kötötte. A szoknya, erős anyagból van, átszabva. Mégis, ahogy a kezét a mosolya alá, így illik, szerényen illeszti, ahogy a strimflit, a térde fölött a gumi erősen szorítja. Az utca, a fény és a szem határát ez az apróság megszabja. Ebben a pillanatban áll meg, bizalmát megszerzi, fényképezi Lazukić Anna. Jó az ura, szabadkozik szó nélkül az asszony, dolgos, nem kocsmázik, nem kártyás, mint sokan mások ő is otthon issza meg kis pálinkáját, gondolom én. Most is valamit tesz-vesz hátul, egy kéve szénát visz a pajtába az ember. Elégedett. Néz, egyszerűen, kihívó szeméremmel, néz ki az életéből, a képből, az időből is egy kicsit ez az asszony. Hozza magával, megszólít, elénk teszi történetét, amelybe így, a kép alatt mi is belépünk. Ahány fénykép, annyi történet, ahány szempár, annyi élet. Képen innen és túl. Van történetünk.
