Kitől örökölte a művészet iránti szeretetet? És miért éppen művészettörténész lett? Kíváncsiskodtam, miután meghallgattam Gyarmati Márta tárlatkísérő szakelőadását a székvárosi Pavle Beljanski Emlékgyűjteményben. Olyan világosan, szemléletesen beszélt a pesti diákokról, hogy szinte magam előtt láttam Petar Dobrović, Zora Petrović, Ivan Radović és Ivan Tabaković fiatal szerb festőket, akik nagy tudásszomjjal hallgatták jeles tanáraik szavait, tanácsait a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
– Már gyermekkorban nagyon szerettem illusztrált könyveket lapozgatni. Szüleim akkoriban sokat olvastak, és rendszeresen benéztünk a Forum kiadó nagybecskereki boltjába, amely számomra csodálatos hely volt. A hetedik osztályban képzőművészetből megírt romantikáról szóló beszámolóm volt a művészettörténet iránti érdeklődésem kezdőpontja. Vonzott a lehetőség, hogy különböző korszakok és kultúrák képzőművészetének emlékeit óvhassam és bemutathassam másoknak is, ezért lettem művészettörténész.
Az egyetemi tanulmányai során mely elméleti és gyakorlati tárgyak voltak a kedvencei?
– Kedvenceim a középkori művészethez fűződő tantárgyak voltak: Bizánc történelme, az egyetemes középkori művészet, továbbá e térség, Szerbia középkori művészete.
Nehézséget jelentett-e, hogy nem anyanyelvén hallgatta a tantárgyakat?
– Már a nagybecskereki gimnázium diákjaként is sok tárgyat hallgattam szerb nyelven, így nem volt probléma a belgrádi Bölcsészettudományi Kar művészettörténet szakán tanulni.
A diplomamunkáját milyen témakörből választotta?
– Mivel a középkori művészetet különösen kedveltem, a diplomamunkámat a magyar gótika témájára írtam, pontosabban a magyar templomokban megjelenő Szent László legendájáról szóló freskóciklusokról. Ez inkább lovagi, mint vallásos téma, és kevés templomban (Ócsán, Székelyderzsben, Tereskén) jelenik meg. A legendát ábrázoló falképek a szent király és a kun vitéz harcáról, valamint a magyar lány megmentéséről szólnak.
Hogyan sikerült elhelyezkedni egy ilyen neves művelődési intézményben, mint amilyen a székvárosi Beljanski Emlékgyűjtemény?
– Mondhatom, nagy szerencsém volt, hogy tizenhat évvel ezelőtt, épp akkor ajánlottam fel magam önkéntes gyakorlatra a Pavle Beljanski Emlékgyűjteményben, amikor az egyik kolléganő szülési szabadságra ment. Kis időn belül felvettek, hogy az említett kolléganő posztját pótoljam. Azóta is itt dolgozom.
A kollégák hogyan fogadták és vezették be a gyakorlati munkába?
– Kollégáim mindig segítőkészek és megértők voltak, hiszen múzeumi tapasztalat nélkül kerültem közéjük. Nekik köszönhetően gyorsan tanultam, már az első héttől homogén csapatot alkotunk. Törekedtek, hogy a gyűjteménnyel minél előbb jól megismerkedjek, és megtanítottak arra, hogy bátran, de biztonságosan kezeljem az értékes alkotásokat.
Vajdaságban ritkán halljuk a Magyarországon használatos kurátor kifejezést, a múzeumban dolgozó szakembert inkább muzeológusnak nevezik…
– A kurátor az a személy, aki gondot visel a múzeumban őrzött kulturális örökségről. A muzeológus dolgozhat máshol is, mondjuk egyetemen, ahol a múzeumok munkájának elméletével foglalkozhat. Én kurátor vagyok, és remélhetőleg még sokáig az leszek.
Mennyire nyugodt és mennyire izgalmas a munkája?
– Sajnos, manapság az adminisztratív követelmények nagy mértékben elnyomják a kurátorok eredeti feladatát, ami a múzeumi tárgyak feldogozása és kutatása. Egy munkanapom lehet olyan is, hogy nem látok egyetlen műalkotást vagy más múzeumi tárgyat sem, de az ilyen napokat könnyen elfelejtem, amikor megnyitunk egy-egy kiállítást. A szakma egyik szép oldala a látogatókkal való közvetlen kapcsolat, a tárlatvezetések kicsiknek és nagyoknak, itthoniaknak és külföldieknek.
Milyen témákat kutatott?
– A gyűjtemény művészeiről kutattam legtöbbet, Jefto Perićről, Ljubica Sokićról, Bogdan Šuputról. És, természetesen, Pavle Beljanskiról. E tanulmányokból kiállítások és katalógusok születtek.
Mi az, amit a hazai és a külföldi látogatóknak okvetlenül elmond Pavle Beljanskiról?
– Tárlatvezetéskor hamar világossá válik a látogatóknak, hogy mennyire tiszteljük Pavle Beljanski döntését, hogy a népének ajándékozza kiváló gyűjteményét. A gyűjtemény keletkezéséről és a gyűjtő életrajzáról mesélek legszívesebben. Beljanski hivatásos diplomata volt, a látogatók ámulattal hallgatják az élete részleteit. A két világháború között Stockholmban, Bécsben, Párizsban, valamint Rómában élt és dolgozott. A II. világháború után Tito kormányában a külügyminisztériumban a protokollal, azaz a hivatalos elnöki látogatások megszervezésével bízták meg. Sok nevezetes művészünkkel barátkozott, és korának művészete kiváló műértője volt. Gyűjteményét, amely 185 festményből, szoborból, rajzból és faliszőnyegből áll, 1957-ben ajándékozta országa népének. De volt egy feltétele, hogy a gyűjtemény külön múzeumot képezzen, mert csak így lehet igazán kiemelni kortársainak és polgártársainak művészetének értékét és jelentőségét.
Hogyan áll fel egy kiállítás, hogyan folyik a kutatás?
– Ha egy témába belekapirgálunk és egyre többet foglalkozunk vele, idővel felmerül a kiállítás ötlete. Felállítjuk a projektet, megírjuk a költségvetést, esetleg pályázunk is vele ha több pénzre van szükségünk. Ha ezek a fontos elemek megvannak, kezdődhet a kutatás más múzeumokban, könyvtárakban, levéltárakban, majd a kiállítás katalógusának megírása, szerkesztése. A kiállítandó tárgyak más múzeumokból való kölcsönzése munkám egyik legizgalmasabb része, mert magas szintű felelősséggel jár, és kollégák közti kommunikációt igényel. Ezt követi maga a tárlat építése, a tárgyak helybeli elrendezése. Ahhoz, hogy egy kiállítás látványos legyen, szükség van egy kis kreativitásra. Amint a kiállítást ünnepélyesen megnyitottuk, dolgozni kezdhetünk a következő projekten.
Az évek során miben változott a kutatómunka módja, folyamata, illetve hogyan alakul egy tárlat utóélete?
– A digitalizáció és az interneten elérhető források óriási segítséget jelentenek a mai kutatóknak. Legutóbbi kutatásom alkalmával Budapesten jártam, ahol a Pesti diákokcímű kiállításra készültem. Előbb megnéztem, mi rejlik a digitális adattárakban, mi az, ami letölthető, utána pedig e-mailben felvettem a kapcsolatot az intézményekkel és kollégákkal, hogy megszervezzem, ami e-mailben megkapható adat, anyag. A végén elég volt egy négynapos tanulmányi utazás, hogy összegyűjtsem mindazokat az információkat vagy reprodukciókat, amelyekre szükségem volt a tanulmányomhoz, de a kollégák nem küldhették el interneten. Ugyanakkor a múzeumi tárlatok és programok is ezt a trendet követik, és egyre gyakrabban megtalálhatóak a világhálón is.
Kedvenc festői, kedvenc stílusai?
– Mostanában Ferenczy Károly és a magyar festészet a huszadik század elején. Ezelőtt nem volt alkalmam részletesebben foglalkozni Magyarország modern művészetével, csak felületesen ismertem. Legújabb kutatásom feltárta előttem a magyar avantgárd világát, és mondhatom mély benyomást gyakorolt rám a művészek eredetisége és függetlensége.
A Beljanski Emlékgyűjteményből melyik három alkotást nézné mindennap a saját otthona falán?
– Risto Stijović sima felületű fa- és kőszobrai a kedvenceim, különösen a tölgyfából faragott gyönyörű Kariatida. De azért maradjanak csak, ahol most vannak.
A képzőművészeti alkotásokból melyek maradnak fenn, és melyek azok, amelyek rövidebb életű népszerűségnek örvendenek? Ki lehet-e ezt számítani?
– Nehéz megjósolni mit fog értékelni a jövő embere, de szerintem mindig nagyobb benyomást kelt az az alkotás, amelyen a művész lelkiismeretesen dolgozott, beleöltve tehetségét és tudását egyaránt.
Vannak-e magyar vonatkozású témák, amelyeket szeretne kutatni és amelyek a Beljanski Emlékgyűjtemény egyes munkáival kapcsolatosak?
– Első pillantásra kevés az ilyen téma, de remélem, előbb-utóbb felmerülnek…
