Legyen a cél bármily egyszerű, de nemes és szent legyen

Fennállása óta figyelmesen olvasgatom a Szlavóniai Magyar Újságot – szólította meg első, a Muraközből küldött levelében a lap szerkesztőjét –, majd így folytatta: „A legnagyobb megütközéssel és őszinte sajnálkozással olvasom, hogy szegény, idegenbe került magyar véreinknek mily sok oldalon kell küzdeniük.” Elszoruló szívvel állapította meg, bizony Horvátországban nincs meg az a testvéri együttérzés a magyarok iránt, mint amiben a nemzetiségiek Magyarországon részesülnek. „A magyarság a nemzetiségiek elmagyarosítása érdekében egyáltalán nem fejt ki erőszakot, mint aminőt ellenségeink ránk fognak. Nem bántja itt őket senki.” Muraköz az élő példája a békés együttélésnek, ahol a horvát propaganda ellenére, semmiféle erőszakos magyarosítás nem folyik. Bizonyítja ezt maga a tény, hogy Muraközben csak huszonöt állami iskola van, a többit mind a [Zágrábból irányított horvát – M. F.] katolikus egyház bírja.

„A magyar nemzet és első sorban az állam nagyon is tiszteletben tarja a muraköziek nyelvét, szokásait. Mert ha nem tartaná tiszteletben, és oly erőszakosan akarna magyarosítani – mint ahogyan azt az ellenségeink állítják –, a magyar kormány kezében van annyi hatalom, mellyel ki tudná vinni az összes muraközi iskolák államosítását. De nem teszi, mert lojális. S ezt sajnos nem találjuk meg Horvátországban a magyarok iránt.” A horvát politika indulatoktól felfűtött, és a horvátok vélt sérelmeikkel szakadatlanul külföldi hatalmak kegyeit keresik, ám „amit ők kívánnak a Magyarországon lakó horvátok részére, annak tizedrészét sem hajlandók nyújtani a náluk lakó magyaroknak”.[1] Meglátása szerint a Szlavóniai Magyar Újságnak a legfontosabb feladata, hogy írásaiban, tudósításaiban és beszámolóiban rámutasson a valódi horvátországi helyzetre, szószólója legyen a magyarság érdekeinek, és előkészítője annak a hatalmas munkának, mely elvezet a horvátok és a magyarok kölcsönös megértéséhez, és az ebből fakadó barátság fölvirágozásához. Kozma Imre stridóvári tanító kifejezte reményét, ha a Szlavóniai Magyar Újság áldásos tevékenysége nyomán a horvátok megtudják, „hogy nálunk a horvát ajkú nép nem részesül olyan mostoha elbánásban, mint ahogy ők hitték, a komoly horvát elem bizonyára méltányosabb elbánásban fogja részesíteni az ott lakó magyarokat”. És ez már alapot szolgáltat a két nemzet közeledéséhez. Ha a Szlavóniai Magyar Újság csak ennyi eredményt érne is el, máris megtette kötelességét. „Példát kell mutatni a loyalitásra – írta a muraközi levélíró, s nyomban hozzátette –: E cél elérése érdekében a szerkesztő úr szíves engedelmével gyakrabban fogom felkeresni e lap olvasóit, és megírok minden nagyobb eseményt, nevezetesebb társadalmi mozgalmat, melyek világot vetnek az itteni viszonyokra, melyek jellemzik a muraközi magyar–horvát barátságot.”[2]

S Kozma Imre tanító állta a szavát, nem sokkal ezután, 1909. május 23-án megjelent második Muraközi levelében arról tudósított, hogy a harmincéves jubileumát ünneplő, Csáktornyán és környékén tevékenykedő nőegylet a szegények gyámolítása terén végzett munkája során soha nem tett különbséget magyarok és horvátok között. „Fáj nekünk, […] hogy odalent üldözik a magyarokat akkor, mikor itt Muraközben a horvátok lépten-nyomon tapasztalják a magyar barátságos érzést tettekben is megnyilvánulni.” A csáktornyai nőegylet a harminc év alatt adományaival Muraköz összes községeinek szegényeihez bekopogtatott. „Ahol árvíz volt, tűzvész pusztított, vagy rossz termés volt, a nőegylet mindenütt megjelent, és segített a szenvedőkön. Nem volt tekintettel arra, hogy az a szegény magyar-e vagy horvát. Nem nézte, tud-e magyarul.” Mint ahogyan Csáktornya város képviselő-testülete sem tesz különbséget a nemzetiségek között, amikor egy muraközi közkórház létrehozását tűzte ki céljául. „Az eszmét felkarolta Csáktornya társadalmának minden rétege, a cél elérésében teljes erővel segítenek Muraköz falvai is.” Újdonság továbbá, hogy a csáktornyai állami tanítóképző internátusának mintájára a helybeli polgári iskola is internátust kap. Pataky Kálmán igazgató és Ruzsitska Kálmán tanfelügyelő „a legnagyobb igyekezettel munkálkodtak a nemes cél megvalósításán”, melynek köszönhetően ezentúl a vidék szegény sorsú magyar diákjai is beiratkozhatnak a középfokú tanodába. A szülők minden bizonnyal szívesen hozzák gyermekeiket az iskolába, mert „itt jó nevelésben, szerető, gondos felügyelet alatt fogják tanulmányaikat elvégezni” – emelte ki levele végén a tanító.[3]

 A stridóvári tanító harmadik tudósítását Muraközi levél – Tanulságul a horvátoknak címmel küldte a Szlavóniai Magyar Újságnak. Írásában az országosan nagy vihart kavart Lex-Apponyi kapcsán a muraközi helyzetről értekezett. Apponyi híressé vált rendeletében azt kívánta, hogy a felsőbb osztályokban a vallás főbb alapelveit és leggyakoribb imádságait az anyanyelv mellett magyarul is tanítsák. „Ezzel nem kívánt oly igen méltánytalan dolgot, ha tekintetbe vesszük, hogy hiszen Horvát-Szlavónország területén kizárólag horvátul kell tanulni a hittant.” A Muraközben a rendelet szellemében történik a vallásoktatást: alsóbb osztályokban csakis anyanyelven oktatják vallástant, a felsőbb osztályokban pedig „amit a hitoktató előadott horvátul, megmagyarázza magyarul is”. A nép nyelve ily módon tiszteletben tartatik, a tanulók megtanulják az anyagot, de megismerik azt magyarul is. A Muraközben a horvát nép anyanyelve a közélet fórumain – a jegyzői irodákban, a kereskedésekben, a plébániákon, az iskolákban, vagy más hivatalnokban – a legteljesebb mértékben érvényesül. A néppel az érintkezés mindig horvátul történik, sohasem hallja a figyelmeztetést: „nem tudok horvátul, beszéljen magyarul”. Ez az oka annak, hogy a muraközi nép türelmes és szereti a magyarságot. Való igaz, kápláni körökben olykor szó esik „magyar elnyomásról”, „nemzetiségi sérelmekről”, ami mögött azonban merő rosszindulat áll. „Muraközben éppúgy, mint az ország bármely más részében tiszteletben tartják a nem magyar ajkú lakosok nyelvét – írta beszámolójában Kozma Imre, majd hozzátette –: Ha kissé összehasonlítjuk a magyarországi nemzetiségek és a horvátországi magyarok helyzetét, sajnálattal kell látnunk azt, hogy Horvátországban elnyomatásnak vannak kitéve a magyarok, míg mi ezt idehaza úgynevezett loyalitásból kifolyólag engedjük, hogy fejünkre nőjenek a nemzetiségek.”[4]

 (Folytatjuk)