Legyen a cél bármily egyszerű, de nemes és szent legyen

Kozma Imre 1909 nyarán már az Eszékhez közeli Nekcse (Nasice) faluból küldte írását kedvenc lapjának, az Szlavóniai Magyar Újságnak. Két évvel később azonban neve már a rumai Magyar Olvasókör titkáraként szerepelt a lapban. Az olvasókör a korabeli beszámoló szerint 1909. december 11-én alakult meg. Szlavóniában a szórványmagyarság létszámának gyarapodásával, a magyar iskolák felállításával együtt járt a hitel- és iparszövetkezetek, olvasókörök és egyéb magyar kulturális intézmények létesítése. Így történt ez Rumán is. A tudósítás szerint a magyarság létszámának örvendetes növekedése „indított minket arra, hogy mi is más nemzetiségek példáján okulva alakítsunk olvasókört, melynek legszebb hivatása a magyar nyelv és irodalom, továbbá a magyar szokások és erények ápolása, fejlesztése”.[1] Az eszéki lap időről időre beszámolt az olvasókör működéséről, s egy 1911. november 19-én közölt sikeres rendezvényen – a Liszt-estélyen – Kozma Imre már, mint az olvasókör titkára szerepelt. „Szombaton este pont kilenc órakor nyitotta meg felolvasásával a műsort az olvasókör titkára, Kozma Imre.”[2] Utána Handler Franciska Liszt zongoraműveket játszott, Rissmann Ilonka verset szavalt, Popper Józsa és Dus István pedig hegedűduettet játszott. Majd Rissmann Mariska és Ilonka játszottak négykezest. (A -ma jelzés a tudósítás végén minden bizonnyal Kozma Imre választott szignója volt.) A Magyar Olvasókör úgy tűnik, havonta tartott összejövetelt, 1911 decemberében rendezett második estélyéről ugyancsak az olvasókör titkára tudósított: „Volt is szombaton annyi közönségünk, hogy alig tudtunk nekik helyet adni. Sokan jöttek vidékről is. Kozma Imre, az olvasókör titkára felolvasta Humor az iskolában című írását. Dus István az Öngyilkosjelölt című monológot adta elő, után Járányi Alfréd kuplékat énekelt, Ambrus Károly zongorakíséretében.”[3] A következő híradás a rumai Magyar Olvasókör munkájáról 1912 márciusában jelent meg, melyből kiderül, ünnepi estélyükön elszavalták Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét, zongorán elhangzott az V. Magyar rapszódia és előadták Gál Ferenc Magyar ábránd című színművét.[4] Ígéretesen lombosodó kulturális tevékenységükről azonban a továbbiakban elmaradtak a beszámolók. Mindösszesen annyi történt, hogy 1914. március 1-jén Kozma Imre jelezte: a rumai Magyar Olvasókör ünnepélyesen fölvette soraiba a századik tagját.[5]

Kozma Imre lelkes pedagógusként útjuk egyengetése szándékával, több alkalommal is megszólította a szlavóniai magyar fiatalokat, pályaválasztási tanáccsal látta el őket és tanácstalan szüleiket. „Én biz amondó vagyok – írta 1912. június 2-án Pályaválasztás című publicisztikájában –, hogy minden pálya megfelel a követelményeknek, ha a szaktudás szorgalommal, leleményességgel, s takarékossággal párosul.” Válassza az ifjú akár a földművelést, a gazdálkodást, menjen inasnak, s iparosként gazdagítsa tudását, mindenkor jó szolgálatot tesz a közösségének. Döntsön bátran a pályakezdő ifjú, maga mellett tudhatja a Julián Egyesület támogatását. „A Julián Egyesület a szlavóniai magyarok szerető barátja, keresi fiaink számára az alkalmas helyeket. Bizalommal fordulhatnak hozzá” – írta a szlavóniai magyarság sorsáért aggódó pedagógus, majd hozzátette: nehezebb helyzetben vannak azok, akik a tanulás mellett döntenek. „Az iskola megválasztásában sajnos ez idő szerint Horvátország területén alkalmas iskolát nem ismerünk. Hiszen az idevaló horvát gimnáziumok elhorvátosítják gyermekeinket. Azért figyelmükbe ajánljuk olvasóinknak a pécsi és az újvidéki gimnáziumokat, hol nemcsak hogy kitűnő tanári kar van, de olcsó és jó ellátásról, sőt még a ruházkodásról is gondoskodnak.” A leányok taníttatására legalkalmasabbnak a csáktornyai leányinternátust vélte, melyet a szlavóniai magyar leányok számára állítottak fel. „Elsőrendű nevelést, kitűnő ellátást kapnak leányaink. A csáktornyai polgári leányiskoláról szintén csak jót mondhatok” – jegyezte meg Kozma Imre tanító, s bizonyára forró szívvel emlékezve a csáktornyai alma materre.[6] Tanácsait, útmutatást szolgáló szavait 1913 tavaszán megismételte: „A munka fogalma már önmagában is valami nemes, valami szent. S ha még ehhez hozzáadjuk azt, hogy általa tisztességes megélhetést, szép ismertséget, tekintélyt szerezhetünk, kell, hogy ez az iparos megszeresse a mesterségét. Egy törekvő, lelkes iparos igen sok szolgálatot tehet hazájának, embertársainak és önmagának is, éppen ezért okosan teszi a szülő, ha gyerekét erre a pályára adja. A szlavóniai magyarság atyai pártfogója a Julián Egyesület szívesen van segítségére a hozzá fordulóknak. Neveljünk munkás, művelt, tapasztalt szlavóniai magyar iparos-társadalmat!”[7] Hozzátette: a szlavóniai magyar béresek, kocsisok és napszámosok soha ne tévesszék szem elől: a tisztességes munka a javukat, a fölemelkedésüket szolgálja. Legye követendő példa a számukra a magyar történelem: 48-as jobbágyfelszabadítás után a szabad parasztok lelkes munkája teremtett hazát a magyarságnak. „Neveljünk gyermekeinkbe ne csak munkaszeretetet, ne csak szaktudást, hanem lankadatlan törekvést a fejlődésre is. Mily öröm hallgatni egy egyszerű földmíves tervezgetéseit; mily módon akarja gyümölcsösét, vagy méhesét, vagy egyéb más gazdaságát növelni, fejleszteni, mily módon akar tiszteletre méltó sikert elérni, hogy ennek alapján tekintélyre, vagyonra, megelégedettségre tegyen szert. […] Igen sajnálatra méltó az olyan ember, kinek nincs életcélja, melyet szolgálni, elérni törekszik nemes ügybuzgósággal. Legyen az a cél bármily egyszerű, de nemes és szent legyen.”[8] 

Kozma Imre, aki kiváló politikai érzékkel reagált a horvát–szlavónországi hivatalok magyarok elleni föllépéseire és viselkedésére, s nem mulasztotta el a feltűnő esetek sajtóbeli megnevezését sem, kényesen ügylet a szlavóniai magyarok korrekt és tisztességes viselkedésére is. Úgy vélte, a szlavóniai magyaroknak sohasem szabad szem elől téveszteniük, hogy ők Szlavóniában Magyarországot és a magyarságot képviselik. Viselkedésük és magatartásuk a magyar társadalmi életről alkotott kép alapvető meghatározója. Épp ezért, ha mi magyarok „idegen ajkú polgártársainkkal beszélünk, arra kell törekednünk, hogy azok bennünket, általunk megszeressék a magyarságot, hogy közeledjenek hozzánk, hogy megismerjenek bennünket, s ennek alapján becsüljenek.”[9] Ebből egyértelműen kitetszik, Kozma Imre a sokszor ellenséges horvát-szlavónországi légkörben is a politikai realitások embere volt.

(Folytatjuk)