A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ a közelmúltban Az első száz év címmel online kerekasztal-beszélgetést tartott a nemzeti összetartozás évének jegyében. A tartalmas és konstruktív konferencián húsz vajdasági és anyaországi szakember vett részt, akik több oldalról közelítették meg Trianon, a külhoni területek és a kisebbségek témáit. Az egyik előadó dr. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója volt.
2020 nemcsak a nemzeti összetartozás, hanem az erős magyar közösségek éve is. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet a határon túli magyar közösségek szempontjából milyen kutatásokra helyezi a hangsúlyt?
– Egymással összefüggő kutatásokat végzünk az utóbbi években, amelyek feldolgozása még mindig tart, ha publikációk meg is jelentek ezekkel kapcsolatban. Az egyik az óvodaválasztásra vonatkozik. Azt vizsgáltuk, hogy a határon túli magyar közösségekben milyen alapon választanak óvodát a szülők, mi motiválja őket a döntésük meghozatalakor. A cél, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság – Vajdaság esetében – a Magyar Nemzeti Tanáccsal egyetemben megtalálja a választ, hogyan lehet növelni azok arányát, akik magyar óvodába és később magyar iskolába iratják gyermeküket. A másik nagy demográfiai kutatásunk is családcentrikus, a házassági- és gyermekvállalási terveket, a többnemzetiségű közösségekben a vegyesházasságokat vizsgáltuk. A cél annak felfedése, hogyan lehet ösztönözni azokat a családokat – amelyek gyereket akarnak vállalni – hogy meg is szülessenek ezek a gyerekek, hiszen a gyermekvállalási szándék magasabb, mint ahány gyerek ténylegesen megszületik. A magyar kormány köldökzsinór programja ehhez kapcsolódik. A fő kutatási témánk jelenleg az iskolaválasztási tervekre vonatkozik, s amelyben Vajdaság esetében partnerként segítségünkre van a Magyar Nemzeti Tanács. Tíz évre visszamenőleg vizsgáljuk, hogyan változott az iskolaválasztási trend településenként, osztályonként, és ezeket majd összevetjük a demográfiai mutatókkal, hogy lássuk, hol vannak az igazán veszélyeztetett iskolák. A másik nagy kutatásunk a Kárpát-medencei választási részvételre, eredményekre vonatkozik. Tehát kezdve attól, hogy egyáltalán elmennek-e szavazni, az érdekel bennünket, mi alapján döntenek, hogy kire adják le a voksukat. Hiszen nyilvánvaló, az a jó, ha a külhoni magyarok magyar pártokra szavaznak. Azt tapasztaljuk, ugyanolyan arányban mennek el a kisebbségek választani, mint a többségiek. Nem kutatóként, hanem a Nemzetpolitikai Államtitkárság háttérintézményében dolgozóként mondom, az lenne a cél, hogy jóval magasabb arányban menjenek el a kisebbségiek szavazni, mint a többségi nemzethez tartozók. Az a kérdés, hogy mi módon lehet mobilizálni, erre ösztönözni őket.
Minden kutatás eredménye a magyar kormánynak és a helyi magyarság képviselőinek segítségére van, bizonyos döntések meghozatalakor, egy-egy problémakör esetében.
– Állandó együttműködésünk van a nemzetpolitikai államtitkársággal és a külhoni magyar közösségekkel. Hol mi, hol az államtitkárság, hol a helyi magyar közösség érdekképviselői fogalmazzák meg ezeket a problémákat, és mi tudományos módszerekkel vizsgáljuk azokat a kérdéseket, amelyekre valamilyen beavatkozást lehet építeni, valamilyen cselekvési tervet kidolgozni. Ezért járunk nagyon sokat a külhoni területre. Igyekszünk úgymond az egész Kárpát-medencét átlátni, de helyismerettel a helyi kutatók rendelkeznek. Ezt a tudásbázist igyekszünk közössé tenni. Gyakran egy-egy jó ötlet például Felvidéken születik meg, és Erdélyben alkalmazzák, vagy Vajdaságban fogalmazódik meg, majd Kárpátalján is hasznosítják. Mi ezt a tudást igyekszünk közvetíteni.
Az egységes magyarság felé?
– Összmagyarságban gondolkodunk, de a problémák különbözőek. Másként viszonyul az állam egyik vagy másik országban, másként szerveződik az az adott kisebbség, egyesek már EU-tagállamokban élnek, mások épp a csatlakozási folyamat közepén vannak, mások pedig még nagyon távol vannak ettől. Tehát más-más válaszokat kell a helyi specifikumokat figyelembe véve adni. Sok kutatásból kiderülnek ezek a helyi különbségek.
A vajdasági magyarság szempontjából fontos megemlíteni a gyermeklétszámot, az elvándorlást, vagy az anyaországi gazdasági támogatási rendszert, amely helyi hordozója a Prosperitati Alapítvány. Hogyan lehet erős a vajdasági magyarság? Miben látja az erejét?
– A vajdasági magyarság az egyik legszervezettebb külhoni magyar közösség. Úgy gondolom, hatalmas előnye, hogy létezik ez a nem területi autonómia, a Magyar Nemzeti Tanács. Máshol az etnikai pártok a saját apparátusukkal próbálnak programokat kidolgozni, az MNT esetében látjuk, hogy van egy, az állam, a tartomány által fizetett apparátus, van bizonyos jogi-közigazgatási kompetenciája. Az MNT apparátusa munkaidőben vizsgálja ezeket a kérdéseket, kidolgozza a programokat, és a magyar állammal, a Nemzetpolitikai Államtitkársággal egyeztetve sikerül megfogalmazni a prioritásokat. A nemzetpolitika rendelkezésére álló összegekből támogatja ezeket a kidolgozott programokat a magyar állam. Ez nincs meg a többi országban, nem létezik ez az apparátus, a szervezettség és a jogi keret. Nagy kísérlet a gazdaságfejlesztési támogatás, amely reméljük, jól hasznosul.
Az elvándorlás csökkentéséhez is hozzájárulhat.
– Ezek a programok, támogatások mind ebből a célból is születnek. Egy előrelépés, amely ilyen irányba is mehet, és ha jól tudom, Vajdaságban van erre vonatkozó kutatás is, hogy lehet a gazdaságfejlesztést összekapcsolni a többi, tehát a kulturális és egyéb támogatásokkal.
Vagy a gyermekvállalási kedv növelésével, hisz az jó, ha van a családnak biztos anyagi megélhetése.
– A magyar állami támogatások – ismét az MNT-vel együttműködve – megjelennek a gyermek megszületéstől kezdve, felölelik az iskoláztatás időszakát. Ám ilyen szempontból nem létezik egy univerzális megoldás, de nagyon sok jó elem, elembeli támogatás létezik, és bízunk benne, hogy ezek összeadódnak és egymást erősítik.
Az előadása prezentációjában nagyon megragadott az egyik mondat, amely így hangzott: A száz év tanulságai. Ismerjük a trianoni békediktátum utáni időszak történéseit, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság évtizedeit, a szocializmus periódusát, azt is tudjuk, az 1989-es rendszerváltás után jobban felénk fordult az anyaország figyelme, különösen az utóbbi években, amikor a két állam viszonya megváltozott. Mi ennek a száz évnek a tanulsága?
– Számtalan tanulságról beszélhetnénk, de azt emelném ki, hogy voltak különböző korszakok, az ezen a területen működött különböző államformák más-más politikát folytattak a kisebbségek irányába, és a kisebbségeknek folyamatosan adaptálódniuk kellett, hogy találjanak megoldást. Ez hol jobban, hol kevésbé jól sikerült, de a kisebbség állandóan rá volt kényszerítve, hogy gondolkodjon, megoldást találjon. Hosszú évtizedeken át nem számíthatott igazán az anyaországra. Léteztek a vajdasági magyarságnak jobb és kevésbé jó időszakai, volt, amikor akár Magyarország, akár a többi külhoni magyar közösség is irigykedve nézett a vajdaságiakra, gondolok itt a ’80-as évekre. Ez azért elég gyorsan elmúlt. Minden egyes korszakban meg kellett találni a helyes választ, mert ez esetben nem létezik olyan, hogy ott van a könyvben leírva a jó válasz. Ezeket a felmerülő kérdéseket, problémákat helyi viták szintjén kellett megoldani, néha az anyaországgal konzultálva kellett lépni, de senki sem tudta, hogy minek milyen következménye lesz. A ’90-es évek elején azért nem úgy nézett ki, hogy az autonómia valamilyen formája itt megvalósulhat. Aztán mégis lett. Jó helyzetfelismerés kell meglátni a lehetőségeket. Most is felmerül, hogy mihez kezdjen a vajdasági magyarság a kivándorlás kérdésével. A gazdaságfejlesztési támogatás az egyik eleme, a másik fontos szegmenst a közösségépítések jelentik. Utalnék Hajnal Virágnak* a konferencián elhangzott előadására, amely a települések megerősítését taglalta. Ha pusztán a gazdasági szempontokat nézzük Kelet-Európában már senki sem élne, mindenki Németországban lenne. És mégis, nagyon sokan vagyunk itt. Valami köt bennünket ide: a szülőföld, a település, a család, a lehetőség, a bizalom, hogy lesz majd valamilyen lehetőség. Mindig lesz valahogy, és úgy gondolom, hogy minél szervezettebb egy közösség, annál jobban tudja a felmerülő problémákra a válaszokat megadni, és minél innovatívabb, annál jobb válaszokat talál. Fontos az identitás kérdése, hogy igenis fontosak vagyunk mi magyarok egymásnak, nemcsak magunkért csináljuk, hanem a többiekért is, a következő generációkért is, és igen értelmesen kell az anyaországi támogatásokat felhasználni, és ebben a rendszerben gondolkodni. Úgy gondolom, ez vezethet eredményre. Vajdaság esetében látom a pozitívumokat.
*A Hajnal Virággal készült interjút Üveggolyó mellékletünk egy következő számában olvashatjuk.
