A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ a közelmúltban online kerekasztal-beszélgetést tartott a nemzeti összetartozás éve jegyében, Az első száz év címmel. A tartalmas és konstruktív konferencián húsz vajdasági és anyaországi szakember vett részt, akik több oldalról közelítették meg Trianon, a külhoni területek és a kisebbségek témáit. Az óbecsei származású dr. Kovács Teréz szociológus, a Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott tanára, professor emerita A vajdasági magyarok nemzeti identitásának változása Trianontól napjainkig címmel tartott előadást.
A szocializmus évtizedeit idézném fel. A hatvanas években a Kilátóban megjelent egy interjú egy szláv ajkú irodalmárral, aki egyik magyar vajdasági írónkat, költőnket úgy jellemezte, hogy jó jugoszláv, jó író, költő, neki jó elvtársa és bizonyára jó magyar is. Az identitást valahogy így fejezték ki abban az időben. Ez mára szerencsére megváltozott. a politikai identitásváltás hogyan járult hozzá, hogy egy nemzeti kisebbség, az egyén bátran felvállalja nemzeti identitását?
– Azok közé tartozom, akik azt mondják, az embernek egy identitása van, még akkor is, ha kisebbségi sorsban él. Az identitásnak két része, mozzanata van, a politikai-, állampolgári- és a kulturális-, történeti része. Amikor a vajdasági magyar szerzők az identitásról írnak, általában csak a kulturális, történeti résszel foglalkoznak. Azért kell mindkét mozzanatról beszélni, mert a nyugat-európai politikai nemzet esetében ez a két rész egybeesik. Ha azt mondjuk valakire, hogy ő francia, gondolhatjuk az, hogy francia állampolgár, de azt is, hogy a francia kultúrát vallja magáénak, azt a nyelvet beszéli. A kisebbségek esetében itt a Kárpát-medencében ez a két rész különválik, és ezért kell valahogy összeegyeztetni. Ez egy nehéz helyet és függ a nemzetállam és az anyanemzet identitáspolitikájától, valamint az egyén saját beállítottságától, az érdekeitől, az értékrendszerétől és az erőfeszítéseitől is. Ahogyan változik az államnemzet és az anyanemzet identitáspolitikája, az hat az egyénre.
Ennek tükrében az egyénnél hogyan mutatkozik meg az identitás felvállalása?
– A nemzeti identitás a szocializációval kezdődik, ez így volt a szocializmusban is. Ám a családon kívül megjelent az állami szocializáció, amely akkor kezdődött amikor a gyerek iskolába indult és az nagyon más volt, mint az otthoni szocializáció. Tegyük fel például, hogy otthon vallásos légkör uralkodott az iskolában meg ateista-kommunista nevelés kezdődött el. Ez volt akkor az állami identitás politika, amely az egyénre nézve kötelező volt, mihelyt kilépett a kapun így kellett élnie. Ezzel ellentétben, a családban ott volt a nyelv, a hagyomány, a vallás, a szokások és sok egyéb. Hogyan lehet ezt megélni a szocializmusban? Vegyünk példának egy olyan gyermeket, aki egy paraszti vagy kisiparos családból származik, tehát a szülök, a család egy önálló egzisztenciával, tehát az államtól jórészt független egzisztenciával rendelkezik, ezeknek kevés kapcsolata van a hatalommal. Még ezeknek a gyerekeknek is, amikor iskolába járnak, két kultúrában kellett eligazodniuk, az otthonról hozatal, amelyet Papp Richárd éjszakai kultúrának nevezett el, míg a másikat, ez esetben az iskolait, nappali kultúrának. Ez azt jelenti, hogy ha a jugoszláv himnusz szól, felállnak, ha tapsolni kell, tapsolnak, történelemórán úgy kell felelnie, ahogyan azt a leckét a könyvben megírták, és ahogy a tanár előadta. Van, aki jól tudja ezt kezelni, van, aki nem. És aki nem, az mit csinál, feladja az egyiket, általában az éjszakait, csak a nappalit éli meg éjjel és nappal is. Ő az, aki teljesen integrálódik és szélsőséges esetekben asszimilálódik is, jugoszláv vagy szerb nemzetiségű lesz. A másik az, aki ebben a nehéz helyzetben lavíroz, egészen a rendszerváltásig.
Mi történik a rendszerváltáskor?
– A rendszerváltáskor, azaz 2000-től mivel szabad vallásgyakorlás és sok minden más is, azok akik őriztek a nyelvet, a hagyományokat és a vallást, azoknak ez felszabadulást jelent, ettől kezdve úgy élhetnek ahogy mindig is szeretek volna. Mindez nagy erőket szabadít fel bennük, szabadon járnak a templomba, közösségeket, egyesületeket szerveznek és másoknak is segítenek. De azok, akik elhagyták a vallást, a hagyományokat, a nyelvről nem is beszélve, azoknál nagyon nehezen, vagy sehogy nem jönnek elő egyből azok, amiket otthonról hoztak a gyermekkorból. Akiknél viszont egyből előjön, azok csalódottak, hogy mások nem úgy élik meg a saját identitásukat, ahogyan ők feltételezték róluk. A szekularizáció nagyon nagy hatással volt a vajdasági magyarokra, a magyarországiakra még nagyobb, a nyugati országok lakossága esetében még hatványozottabban volt jelen. Ez azt jelenti, hogy a városokban általában már nem tudja a vallás megtartani az identitást. A szocializmusban a vallás nagymértékben segítette az identitás megtartását, azáltal, hogy a templomokban is megünnepelték a magyar egyházi ünnepeket például Szent István napját, amelyet mellesleg a szocializmusban első Istvánként tanítottak az iskolában. A hittanórákon, különösen a reformátusok, a nyelvhelyességet is tanították a gyerekeknek. A család mellett a barátságok, szomszédságok és minden kis közösségnek, amennyiben ott magyarul beszélnek, fontos szerepe van az identitás megőrzésében.
Ma, a XXI. században, amikor a technikai ,,kütyük” óriási szerepet játszanak az életünkben – különösen a legifjabbak esetében –, sokszor feje tetejére állt értékrenddel találkozunk. Mi az, ami megtartja, erősíti az identitást?
– Ez egy külön kérdés, mivel amikor a gyerekek az okostelefonokat nyomkodják, nem érdekli őket semmi más, sem az iskola. De lehet például a kisgyerekeket is arrafelé irányítani, hogy vegyék fel a kapcsolatot valamelyik másik országban élő magyar gyerekkel az online hálón, hát milyen könnyű ez ma már. Mi is leveleztünk annak idején magyarországiakkal gyerekekkel, de akkor 10 napig ment a levél, most meg egy pillanat alatt ott van. Annyi bizonyos: fontos, hogy a családban magyarul beszéljünk, a vegyes házasságok esetén a magyar fél anyanyelvén szóljon a gyerekhez, magyar iskolába adjuk. Ha nem magyar osztályba jár, nem beszélnek vele otthon magyarul, akkor nincs segítség. Nagyon fontos a kis közösségek: népdalkör, néptánc-, diákszínjátszó- és cserkészcsoportok, amelyek összetartják a magyarokat. Nagyon fontos, hogy minél több programot, ünnepséget szervezzenek ezek a közösségek, és abban szocializálódjanak a fiatalok. Nagyon hasznosnak, fontosnak tartom ebből a szempontból az újvidéki Európa Kollégiumot, ahol a magyar fiatalok együtt lehetnek és közösen jó dolgokat találhatnak ki, akár egyéni, akár közösségi szinten.
Nagyon tetszett, hogy előadásában hangsúlyozta: a vajdasági magyarság egy életerős, tenni akaró közösség.
– A szocializmusban is megmaradt a vállalkozói szellem, mert szerencsére itt nagyon korlátozták ugyan, de nem szüntették meg teljesen a magántulajdont a szocializmusnak nevezett rendszerben, mint például Magyarországon is. A magántulajdon nagyon fontos dolog, mivel az biztonságot és önbizalmat ad az embereknek. Ennek pedig a vajdasági magyarok sajnos hiányában vannak. Nem véletlen, hogy a magyar kormány itt akarta először kipróbálni a gazdasági vállalkozási programot, mégpedig a közép- és az alsóközéposztály támogatásával. Az abszolút újdonság, ilyen még sajnos Magyarországon sem volt, hogy ezt a réteget, a kisembereket szólították meg.
A nemzeti identitás a szocializációval kezdődik, ez így volt a szocializmusban is. Ám a családon kívül megjelent az állami szocializáció, amely akkor kezdődött amikor a gyerek iskolába indult és az nagyon más volt, mint az otthoni szocializáció. Tegyük fel például, hogy otthon vallásos légkör uralkodott az iskolában meg ateista-kommunista nevelés kezdődött el. (Dr. Kovács Teréz)
A szocializmusban a vallás nagymértékben segítette az identitás megtartását, azáltal, hogy a templomokban is megünnepelték a magyar egyházi ünnepeket például Szent István napját, amelyet mellesleg a szocializmusban első Istvánként tanítottak az iskolában. (Dr. Kovács Teréz)
