Szombaton volt 125 éve, hogy megszületett Enzo Ferrari, a még életében legendává vált olasz autókonstruktőr. Tízévesen látta a bolognai nagydíjat, és ettől kezdve egyetlen vágya az volt, hogy autóversenyző lehessen. Az I. világháborúban csak öszvéreket patkolhatott a tüzérségnél, és még a harcok vége előtt leszerelték, mert elkapta a spanyolnáthát. A Fiat-gyárba nem vették fel, ezért egy olyan vállalkozásnál lett tesztpilóta, amely használt teherautókat pofozott át személyautóvá. Élete első versenyén, 1919-ben negyedik lett, a behavazott hegyek között a farkasokat pisztolyával tartotta távol. A következő évben az Alfa Romeo csapatába került, a versenyzéstől 11 győzelemmel a háta mögött 1931-ben vonult vissza, de már 1929-ben az Alfa Romeo szárnyai alatt létrehozta saját csapatát, a Scuderia Ferrarit (a név istállót jelent, és kezdetben valóban egy régi istállóban rendezkedtek be). Címerükben az ágaskodó ló az I. világháború leghíresebb olasz pilótája, Baracca gróf gépét díszítette, s a pilóta szülei biztatták Ferrarit a használatára, mondván, hogy az szerencsét hoz – a sárga háttér szülővárosa, Modena színe.
Az Alfa Romeo 1933-ban pénzügyi viták miatt megvonta támogatását a Scuderiától, amelyet Ferrari 1937-ben kénytelen volt feloszlatni, és versenyigazgatóként visszatért az Alfához. A nehéz természetű Ferrari 1939-ben megint önállósította magát, de szerződése miatt négy évig nem versenyezhetett, és autókat sem tervezhetett. A II. világháborúban haditermelésre átállított gyárát lebombázták, új főhadiszállását a Modena közelében lévő Maranellóban építette ki.
Fő célja az Alfa Romeo dominanciájának megtörése volt, az első Ferrari versenyautó, a 125 S 1947-ben mutatkozott be, és még abban az évben megnyerte első versenyét, majd a Le Mans-i 24 órás versenyt is. A Scuderia a kezdetektől részt vesz az 1950-ben rajtolt Formula–1 versenyein, a száguldó cirkusz világában ezt ma már rajtuk kívül egy csapat sem mondhatja el magáról. A Ferrari azonban nemcsak a legrégibb, hanem a legeredményesebb istálló is: az első győzelmet 1951-ben, az első világbajnoki címet 1952-ben szerezték, összesen 15 vezetői és 16 konstruktőri világbajnoki címmel dicsekedhetnek. Versenyzői – akik között ott található Alberto Ascari, a verhetetlen Juan Manuel Fangio és Michael Schumacher is – 241 nagydíjon diadalmaskodtak, s közel nyolcszáz alkalommal álltak a dobogón.
A Ferrari név a sportautók világában is varázslatosan cseng, a gyönyörű járművekért versengenek a milliomosok, hírességek. A cég sokáig mégis anyagi nehézségekkel küzdött, Ferrari ugyanis azért adta el sportautóit, hogy versenyautóit finanszírozhassa, ellentétben vetélytársaival, akik azért szálltak be a száguldó cirkuszba, hogy eladhassák sportautóikat. A csapat hírnevét csorbította, hogy 1955 és 1971 között nyolc versenyzője szenvedett halálos balesetet, magát Ferrarit 1957-ben emberölésért fogták perbe, mert a Mille Miglia versenyen 11 ember halt meg, amikor egy meghibásodott autója a nézők közé vágódott. Vezetési stílusa miatt 1961-ben csapatának szinte teljes vezetősége felmondott, de ő ezeken a nehézségeken is úrrá tudott lenni. Pénzügyi gondjai a hatvanas évek végén már annyira súlyosbodtak, hogy üzleti partner után kellett néznie. A Fordot még kikosarazta, de 1969-ben kénytelen volt eladni vállalkozásának felét a „hazai” Fiatnak azzal a feltétellel, hogy a versenyistálló a teljes ellenőrzése alatt marad. A Ferrari-gyár kapuin ma évente csaknem 3000 autó gördül ki, de többségük soha nem éri el teljesítőképessége határát: az Egyesült Államokba kerülnek, ahol a korlátozások miatt 100 kilométeres sebességgel kénytelenek „vánszorogni”.
Enzo Ferrari soha nem tudta felhőtlenül élvezni sikereit. Rettegett a versenyautók „szenvedései” láttán, de még jobban lesújtotta, hogy több pilóta és néző is az ő autói miatt halt meg. Imádott fia, Dino 1956-os elvesztése után már egyetlen versenyre sem látogatott ki, életét az istállónak szentelte. Nem vett ki egy nap szabadságot sem, felesége 1978-as halála után a gyárba költözött. A magányos, idős és beteg Ferrari 1988. augusztus 14-én halt meg Maranellóban, halálhírét csak a temetés után tették közzé.
