2024. december 22., vasárnap

Jó eredményekkel lehet „eladni” a birkózást

Interjú Deák Zsigmonddal, a Magyar Birkózószövetség médiabizottságának elnökével, a Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettesével

A tokiói olimpia után egy kiváló birkózónemzedék köszönt el, s ilyenkor mindig van egy kis félelem, vajon milyen lesz a következő. Aztán legutóbb a dániai Thor Mastersen láthattuk, nincs itt semmilyen gond, hiszen több súlycsoportban is magyar házidöntő volt, tehát kiváló U23-as nemzedék nevelődött ki a KIMBA-n. A jó eredmények fokozott médiafigyelmet igényelnek. Hogy látod, mennyivel több a munkátok?

– A birkózás esetében nem tömegsportról, hanem látványsportról beszélünk. A labdarúgás, a kézilabda szinte eladja saját magát. A birkózás óriási hagyományokkal rendelkezik Magyarországon, hiszen az olimpiai érmek tekintetében az előkelő negyedik helyen áll, de be kell ismerni, ez egy szűk rétegsport, s el kell adni a birkózást. Hogy miként, ezen gondolkodunk évek óta, s arra jöttünk rá, úgy lehet eladni, ha vannak eredmények, és a különféle nagyversenyeket Magyarországra hozzuk. Emellett a birkózókat olyan médiaszemélyiséggé kell nevelni, hogy érdemes legyen velük interjúkat készíteni, színes, jópofa emberek legyenek. Ez a feladatunk, s ahogy látom, nem dolgozunk rosszul. Nyilván fontosabb az, mi történik a szőnyegen, de a XXI. századot ismerve igenis fontos, mi történik a klaviatúra mögött, nagyon fontos a kommunikáció. A legmodernebb médiafelületeken is megjelenítjük a birkózók eredményeit, közben pedig olyan intézményeket, létesítményeket kell népszerűsíteni, mint a KIMBA és annak vajdasági testvérakadémiája, a Vajdasági Birkózóakadémia. Mielőtt Zentára értünk volna, megnéztük a magyarkanizsai létesítményt, s úgy búcsúztunk el, hogy híreteket visszük Magyarországra. Nálunk egy nagy generáció visszavonult, de nincs hiány utánpótlásban, s akkora a tülekedés, ha valaki kijut egy világversenyre, az szinte biztosan dobogóesélyes, és nagy valószínűséggel érmes is lesz.

Deák Zsigmond Lőrincz Tamással a Nemzeti Sport székházában, miután Tokióban megszerezte az olimpiai aranyat (Fotó: NSO)

Deák Zsigmond Lőrincz Tamással a Nemzeti Sport székházában, miután Tokióban megszerezte az olimpiai aranyat (Fotó: NSO)

A magyar kormány felismerte azt a fajta munkát, ami a birkózószövetségben és a KIMBA-n folyik, és teljes mellszélességgel támogatja ezt a sportágat Magyarországon, sőt a Vajdaságban is. De vajon felismerte-e mindezt a média is?

– Szerintem igen. Az olimpiai bajnok Növényi Norbert a film felé kacsingatott, az olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sanyi meg amolyan celeb lett, de örülünk mi ennek, mert ezzel is viszik a birkózás jó hírét. Mindenki saját hobbija szerint bekerülhet műsorokba, így például a Lőrincz fivéreknek a horgászat a hobbijuk, hát kerüljenek be horgászmagazinokba. Ilyen területeket is meg kell találnunk, hogy ne csak a szaksajtóban legyenek jelen. A médiafigyelmet a hazai rendezésű versenyek is szolgálják, mert olyanok is értesülnek a dolgokról, akik közvetlenül nem érintettek ebben a sportágban.

Idestova harminc éve készítek interjúkat birkózókkal, s hát vannak olyanok, akikkel könnyű, de vannak olyanok is, akikkel meg kegyetlenül nehéz. A szövetség honlapján viszont kivétel nélkül birkózók írják a híreket. Hogy sikerült hozzáértő fiatalokat találni, akik ráadásul még a média világában is megállják a helyüket?

– Véletlenül. Krasznai Bence Nagykanizsáról indult, tehetséges birkózó volt, végül a Nemzeti Sportnál kötött ki. Akkor rajtam kívül ő volt az egyetlen, akinek volt birkózómúltja, bár nem feltétlenül szükséges a birkózómúlt ahhoz, hogy jó szakíró legyél. De azért hasznos. Tollár Dániel a közösségi médiáért felel, ő válogatottkeret-tag is volt, emellett a média minden csínját-bínját ismeri. Ez egy nagyon szerencsés csillagállás így.

Magyarkanizsán ámultak-bámultak a szép akadémia láttán. Balról jobbra: Rekecki Rudolf, a Potisje Birkózóklub elnöke, Bálint Zoltán, az akadémia ügyvezetője, Nagy Fanni friss U23-as Eb-érmes,

Magyarkanizsán ámultak-bámultak a szép akadémia láttán. Balról jobbra: Rekecki Rudolf, a Potisje Birkózóklub elnöke, Bálint Zoltán, az akadémia ügyvezetője, Nagy Fanni friss U23-as Eb-érmes, Deák Zsigmond, Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsé

Olyan érzésem van, hogy az elmúlt években nyugatról keletebbre tolódtak a nagyversenyek. Hogy csak az előttünk álló megmérettetéseket vegyük: Zágrábban tegnap megkezdődött az Európa-bajnokság, a nyáron Budapesten lesz az olimpiai kvalifikációs torna, szeptemberben pedig ismét Belgrád ad otthont a világbajnokságnak. Mekkora szerepe lehet a te bizottságodnak, hogy az UWW minél több versenyt ítéljen oda Magyarországnak?

– Igazából én szerencsés vagyok, mert mögöttem vagy harmincéves újságírói munka van, s immár áldásosnak érzem azt a körülményt, ha Magyarországon vagy a környéken vannak a versenyek. Itt a birkózás is jó, ugyanakkor a rendezés is. S itt kapcsolódunk mi, mert a munkánk által sok ember kilátogat a nagyversenyekre, hiszen az ország legutolsó szegletéből is jönnek emberek, a külhoni magyarokról nem is beszélve. Ez nem jellemző a nyugati szervezésre, és a világszövetség nyilván felismerte mindezt, a kiváló feltételeket, a remek hangulatot, s azt látja, hogy a közösségi médiában milyen visszhangja van a birkózásnak, a birkózóknak. Ha bizonyos országok felismerik a sportban rejlő lehetőségeket, nyilván többet rendeznek versenyeket, amelyek meg nem, azok lemaradnak. Kiss Balázsnak például még mindig kicsordul a könnye, ha visszaemlékszik, hogy a Papp László Sportarénában szerezte meg a világbajnoki címét, de annak kissrácnak is felejthetetlen élmény maradt, aki mindezt élőben látta.

Deák és Szöllősi a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének idei díjazottjaival (Gergely Árpád felvétele)

Deák és Szöllősi a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének idei díjazottjaival (Gergely Árpád felvétele)

A birkózótársadalom a 2018-as, Budapesten megrendezett világbajnokságot tartja minden idők eddigi legjobb világbajnokságának. Felül lehet azt múlni?

– Voltam azóta más világbajnokságokon is, s álszerény lennék, ha azt mondanám, hogy nem lehet. 2018-ban azonban tényleg tökéletes volt a rendezés, eredményeink is voltak, majdnem végig telt ház, a nyitóműsor szenzációsra sikeredett, a záróbanketten mindenki remekül érezte magát, ott volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke – nem tudom, mit lehetne még kitalálni! Nyilván rengeteget kellett dolgozni mindezért, de ott tényleg minden összejött.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Magyarkanizsán ámultak-bámultak a szép akadémia láttán. Balról jobbra: Rekecki Rudolf, a Potisje Birkózóklub elnöke, Bálint Zoltán, az akadémia ügyvezetője, Nagy Fanni friss U23-as Eb-érmes,