Az elmúlt 7-8 évben sokat beszélgettem Nemes Mátéval. Nem volt világos, hogy például a riói olimpia kapcsán miért is nem merült fel egyáltalán a neve az indulók között, sőt az azt követő években sem kapott lehetőséget Davor Štefanek mellett. Máté azonban egy alkalommal sem panaszkodott, egy zokszó nem hagyta el a száját, még akkor sem akart ezzel kapcsolatban nyilatkozni, ha konkrétan rákérdeztem erre. Épp ezért számomra az egyik legmeghatóbb pillanat az volt a mostani aranyérem után, hogy végre kimondta: sokáig nem kapott lehetőséget, és az, hogy a válogatottban ilyen lehetősége volt azokban a nehéz időkben is, hogy ilyen szinten tudta magát formában tartani, jórészt a testvére, Viktor érdeme, aki végig segítette őt, s a legnehezebb pillanatokban is számíthatott rá. S lám, beért mindkettőjük munkája: Máté a testvére 2017-es sikere után szintén a csúcsra ért, ő is világbajnok lett! „Hátravan még az olimpiai arany…” – mutatott a jövőbe Máté.
A világbajnoki cím megszerzése után pillanatok alatt az újságírók rendelkezésére állt, akik nyilván legalább annyira a hihetetlen döntő hatása alatt álltak, mint maga a zentai fiatalember. Nagyon kevesen fogadtak volna az iráni vereségére, főleg azok után, hogy 4:0-ra is vezetett Máté ellen a fináléban: „Az iráni 4:0-nál is próbálkozott még, de ezeket kihasználtam, s abban a pillanatban annyira erős lettem mentálisan, hogy tudtam, meglesz a meccs. Parterre-helyzetben még gondolkodtam, hogy challenge-et kérek, de éreztem, hogy pszichikailag már össze van törve, és meg tudom pörgetni. Így is lett. Az fejben dőlt el, hogy kivédtem az iráni legjobb és legismertebb fogását, a rebúrt. Egyébként egy ilyen versenyen mindenki maximálisan felkészült, mindenkinek van egy-egy jó fogása, de a győztes az, aki 120 százalékot ad ki magából!”
Ez a meccs lett a vb legnagyobb slágere, a végén mindenki állva figyelte már, hogyan kap ki az olimpiai bajnok és a világbajnoki címvédő (Molnár Edvárd felvétele)
Máté pontosan olyan biztatást kapott a lelátóról, mint előtte Szebasztián: „Nagyon örülök, hogy hazai közönség, a feleségem, a lányom, a kisfiam és édesanyám előtt tudtam világbajnok lenni” – nyilatkozta Nemes, de arra is rákérdeztek, mekkora lendületet adott az, hogy előtte Szebasztián, előző nap meg még két csapattársa is világbajnoki címet szerzett: „A tavalyi Európa-bajnokságon Zurabi Datunasvili előttem egy nappal szerzett aranyérmet. Itt is hasonló forgatókönyv sikerült. Nem vitás, sokat jelentett, hogy előttem ők is aranyérmet szereztek. Természetesen nagyon örültem ennek, de ez egyéni sport, így én magamra koncentráltam. Sajnos a testvéremnek nem sikerült érmet szereznie, de úgy gondolom, összességében ez nagyon nagy eredmény, mert a közelmúltban összesen három szerbiai aranyérem született Davor Štefanek, a testvérem, Viktor és tavaly Zurabi Datunasvili révén, most meg egy világbajnokságon négy aranyat nyertünk. Ezt biztosan nehéz lesz felülmúlni, de most mindenkinek jól kijött a lépés.”
Ez volt életed mérkőzése? – kérdezték tőle: „Nem mondanám, szerintem talán az volt, amikor Nur-Szultanban bronzérmet nyertem, s azzal megszereztem az olimpiai kvótát is.”
„Ezt az aranyérmet nyilván elsődlegesen a feleségemnek köszönhetem, hiszen nem volt könnyű ez a nyolc hónap, amikor edzőtáborról edzőtáborra jártunk, s alig voltunk otthon. Megköszönném mindezt a Szerbiai Birkózószövetségnek is, az elnök Željko Trajkovićnak, aki lehetővé tette ezt a fajta felkészülést, edzőimnek, Sztojan Dobrevnak és Vojislav Trajkovićnak, és természetesen a sportminisztériumnak is, mert segítségük nélkül nem készülhettünk volna fel így erre a nagyversenyre” – zárta gondolatait diplomatikusan Máté, aki az arany után inkább egy kicsit Szebinek adta át a médiateret. „Most a családommal szeretnék lenni.”
Máté, köszönjük az élményt, amit nyújtottál, s használd boldogan ezt a kis szabadidőt, amit a következő felkészülési ciklusig a szeretteiddel tölthetsz!
