A szokásokhoz híven a legtöbb országban a héten zajlottak le az országúti nemzeti bajnokságok. A hét első felében most is az egyéni időfutamokat bonyolították le, amely számban meglepetés történt Magyarországon, hiszen Peák Barnabás 10 másodperccel megverte Valter Attilát a Debrecenhez közeli Bocskaikert környékén rendezett, 38 kilométeres megmérettetésen. Azt persze tudni lehetett, hogy a jelenleg a szlovén, kontinentális bejegyzésű Adria Mobilban tekerő Peák kiváló kronós, hiszen már 2018-ban és 2020-ban is megnyerte az ob-t, ám a világ egyik legjobb sorában (Visma–Lease a Bike), folyamatosan a legrangosabb versenyeken szereplő Valter legyőzése így is komoly fegyvertény. A bronzérmet Pelikán János szerezte meg Fetter Erik előtt.
Szerbiában egyetlen WorldTour-versenyzőnk, Dušan Rajović hozta a kötelezőt, az Erdővégen megtartott viadalon rajta kívül Ognjen Ilić és Veljko Stojnić állhatott fel a dobogóra. Közben a legnagyobb kerékpáros nemzeteknél is megszülettek az időfutambajnokok. Hollandiában Daan Hoole, Németországban Nils Politt, Belgiumban Tim Wellens, Franciaországban Bruno Armirail, Olaszországban Filippo Ganna, Spanyolországban David de la Cruz, Dániában Mattias Skjelmose, Svájcban Stefan Küng, Nagy-Britanniában Joshua Tarling, Szlovéniában Matej Mohorič, Norvégiában Søren Wærenskjold, Portugáliában António Morgado, az USA-ban Brandon McNulty szerezte meg a következő egy évre a megkülönböztetett trikót.