2024. október 28., hétfő

Olga hat év után serleget nyert

Pontosan 76 hónappal a 2018-as moszkvai diadala után Olga Danilović a kínai Kantonban aratta pályafutása második tornagyőzelmét. A 23 éves szerb teniszező az elődöntőben a cseh Kateřina Siniakovát, a vasárnapi döntőben pedig az amerikai Caroline Dolehide-ot múlta felül. Ez volt Danilović harmadik WTA-fináléja, 2022-ben Lausanne-ban kikapott a horvát Petra Martićtól. Olga az új pontokkal a ranglistán feltört a legjobbját jelentő 52. helyre, e hétre pedig a szintén kínai Csiucsiangban nevezett.

Miomir Kecmanović a tábláért játszott Párizsban, de kemény háromszettest veszített el az amerikai Marcos Giron ellen. Kevésbé volt sikeres Marozsán Fábián és Dušan Lajović, akik a párizsi selejtező 1. fordulójában estek ki.
Györe László a pozsonyi challengeren a francia Corentin Lestienne, Fucsovics Márton pedig a japán Kej Nisikori ellen kezd. Ugyanott a selejtezőben Hamad Međedović és Piros Zsombor érdekelt.

Tokióban pályafutása 5. tornagyőzelmét ünnepelte a kínai Csinven Dzsang, a férfitornákon pedig Bécsben váratlanul a brit Jack Draper és az orosz Karen Hacsanov, Bázelban pedig az amerikai Ben Shelton és a francia Giovanni Mpetshi jutott döntőbe.

PÁRIZS. – 1000-es ATP-torna, selejtező: Kecmanović–Kotov 6:4, 6:3, Menšík–Lajović 7:6, 1:6, 6:4, Fognini–Marozsán 6:3, 6:4. A tábláért: Giron–Kecmanović 6:7, 7:6, 6:3.
BÉCS. – ATP-torna, negyeddöntő: Musetti–Zverev 2:6, 7:6, 6:4, De Minaur–Menšík 6:7, 6:3, 6:4, Draper–Macháč 6:3, 3:6, 6:1, Hacsanov–Berrettini 6:1, 6:4. Elődöntő: Draper–Musetti 6:2, 6:4, Hacsanov–De Minaur 6:2, 6:4.
BÁZEL. – ATP-torna, negyeddöntő: Shelton–Rubljov 7:5, 6:7, 6:4, Fils–Cicipasz 7:6, 6:3, Rune–Goffin 6:2, 6:4, Mpetshi–Shapovalov 6:7, 6:3, 7:6. Elődöntő: Shelton–Fils 6:3, 7:6, Mpetshi–Rune 7:6, 6:4.
KANTON. – WTA-torna, negyeddöntő: Dolehide–Bouzas 6:4, 4:6, 6:0, Bronzetti–Sz. Vang 6:4, 6:1. Elődöntő: Danilović–Siniaková 4:6, 6:4, 4:3 – feladás, Dolehide–Bronzetti 6:3, 3:6, 7:6. Döntő: Danilović–Dolehide 6:3, 6:1.
TOKIÓ. – WTA-torna, negyeddöntő: Dzseng–Fernandez 6:0, 1:6, 6:3. Elődöntő: Kenin–Boulter 6:4, 6:4, Dzseng–Snajder 7:6, 6:3. Döntő: Dzseng–Kenin 7:6, 6:3.
LES FRANQUESES. – Női ITF-torna, negyeddöntő: Schmiedlová–Radivojević 6:4, 6:1, Zaharova–Gálfi 6:1, 6:1.
LOULÉ. – Női ITF-torna, negyeddöntő: Mansouri–Ristić 5:7, 6:2, 6:1.
HERAKLION. – Női WTA-torna, negyeddöntő: Olijnikova–Senić – feladás.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás