A Szerb Népköztársaság labdarúgó-bajnokságát 1947/48-ban öt zónára osztották fel. Az első az északi, vagyis a vajdasági zóna (Prva zona republičke lige Srbije) volt, amelyet kizárólag tartományi csapatok alkottak. A bajnokság befejeztével a vajdasági zóna első három helyezettje vett részt a Szerb Liga selejtezőjében. A határozat értelmében a zónabajnokságokon kívül minden tagországban meg kellett tartani a csoport- és a járási bajnokságokat is. 1949. szeptember 12-én közzétették, hogy a következő évben megalakul a Vajdasági Liga a korábbi északi, vagyis az első zóna helyett. A bajnokságot a maihoz hasonló, tavaszi–őszi rendszerben írták ki. A selejtezőt októberben bonyolították le, ugyancsak ekkor kezdődött Szabadkán a labdarúgóedző-képzés, az első a tartományban.
1949. december 2-án közlemény jelent meg, miszerint az addig lejátszott selejtező mérkőzések alapján a Vajdasági Liga új tagjai a szabadkai Bratstvo, az inđijai Željezničar, az újvidéki Egység, a nagybecskereki Željezničar, a zentai Pobeda és az újvidéki Budućnost. Mintegy két héttel később a Vajdasági Labdarúgó-szövetség évi közgyűlésén határozatot hoztak, hogy a Vajdasági Ligának tíz tagja lesz, a következő klubokkal: az inđijai Željezničar, a zentai Pobeda, az újvidéki Egység és a Budućnost, a nagybecskereki Željezničar, a szabadkai Bratstvo, a palánkai Bačka, a zombori Polet, a topolyai Egység és a becsei Proleter. 1950. február 26-án a minősítők után a sorozatot tizenhárom tagúra bővítették, a korábban felsoroltakhoz a verseci Jedinstvo, az adai Bratstvo és a šidi Srem csatlakozott.
A feljegyzések szerint 1950-ben Vajdaságban 414 labdarúgóklub és 12 600 igazolt játékos volt. Ebben az évben hangzott el hivatalosan először az önálló Vajdasági Liga elnevezés. A tartományban a bajnokságot négy fokozatban tartották meg: 1. Vajdasági Liga, 2. zónabajnokság (bácskai, bánáti, Novi Sad–Ruma), 3. csoportbajnokság, 4. járási és városi bajnokság (pl. Topolyai Alszövetségi Liga stb.).
A zentai Pobeda csapata az 1950-es idényben átszervezés és összeolvadás következtében már Zenta néven kezdett el játszani a Vajdasági Ligában, tavasszal 8 nyert és 4 vesztes mérkőzést jegyzett, 16 ponttal és 33:20-as gólaránnyal a negyedik helyen zárt ebben a szakaszban. A folytatásban a mérlege valamelyest romlott, 7 nyert meccs mellett 2 döntetlent játszott, és 3-szor vesztesként hagyta el a pályát a Tisza-parti alakulat. A Vajdasági Liga március 12-én kezdődött és szeptember 24-én fejeződött be. A versenyzés a bajnoki címért végig feszült légkörben és bizonytalanságban zajlott. Az utolsó fordulóban a favoritnak számító újvidéki Budućnost váratlanul vereséget szenvedett a szintén székvárosi Egységtől, a palánkai Bačka pedig otthonában győzte le a bajnokesélyes inđijai Željezničart, a Zenta viszont győzött, és jobb gólkülönbséggel első lett!
A végeredmény:
1. Zenta 24 15 2 7 63:38 32
2. Željezničar (I) 24 14 4 6 50:35 32
3. Budućnost 24 14 3 7 48:30 31
4. Bačka 24 14 2 8 63:35 30
5. Polet 24 13 2 9 60:43 28
6. Egység (Ú) 23 10 4 9 41:34 24
7. Egység (T) 22 10 3 9 45:34 23
8. Proleter 24 9 5 10 36:54 23
9. Jedinstvo 24 8 6 10 46:65 22
10. Bratstvo (Sz) 24 8 4 12 45:55 20
11. Željezničar (N) 24 6 6 12 25:40 18
12. Bratstvo (A) 24 6 4 14 38:50 16
13. Srem 23 3 3 17 23:70 9
A Zenta Labdarúgóklub elnöke Dušan Krivokapić, alelnöke Kiss Frigyes, titkára Lukinich Frigyes, orvosa dr. Müller Imre, politikai referense Vuko Vučković, pénzügyintézője Lavicska Gyula, edzője Miodrag Stepančev volt. A pályát Mészáros Károly és felesége (Spitz néni) gondozta, a klub technikai intézője pedig Turányi István volt ebben az időszakban. A bajnokcsapatot Milorad Preradov, Buza Sándor, Homolya Ferenc, Urbán István – Csimi, Horváth István, Vörös László, Fajka Nándor, Fogaras Božidar, Heinrich Sándor, Zsarkó Vilmos, Juhász Lajos, Radócki Nándor – Lisu, Recskó Ferenc, Novak Roganović, Borislav Vučković, Nagy Mélykúti Lajos, Nagy Mélykúti István, Pintér László, Kálmán Pál, Verebes Gyula és Miloš Kaloper alkotta. Külön kuriózumnak számított, hogy a csapatban olyan kiváló játékosok is pallérozódtak, mint például Novak Roganović, aki a Vojvodinába igazolt, és az 1960-as római olimpián az országos válogatottal első helyet szerzett!
Az akkori csapattagok közül ma már sajnos csak Urbán István – Csimi él, aki november elején töltötte be 95. életévét. A 75 éve megnyert bajnokság és a születésnap apropóján a minap felkerestem otthonában. Felidéztük a múlt történéseit, s egy idő után csak ennyit mondott: „A mi időnkben olyan összetartó volt a csapat, és mind helybéli (!), hogy 11 testvér futott ki a pályára, nem ismeretlen vidékiek, és mindnyájunknak fájt, ha valaki kimaradt. Nem pénzért fociztunk, mint a maiak. Az ellenfél csak a pályán volt ellenfél, a mérkőzés befejezése után már barátként ültünk le a legközelebbi kocsmában, leginkább a Csonka vendéglőben a Népkert lejáratánál. Összedobtuk a pénzt legfeljebb egy-két liter borra, szendvicsre. Az akkori mérkőzéseknek varázsuk volt, esetenként Zentán is ezer önfeledt szurkoló tombolása közepette. A focisták bálványok lettek, figyelték minden lépésünket, óhajunkat. A mai mérkőzéseket elnézve, ha valamelyik csapat gólt rúg, akkor foggal-körömmel védi azt, mindenféle időhúzással kombinálva, s ez a »foci« már nem az, amit valamikor labdarúgásnak hívtak, ez a nézők számára kész kínszenvedés. Nem beszélve az újonnan bejött divatról, miszerint vidékről vagy külföldről jóval több pénzért szerződtetnek esetenként rosszabb játékosokat a hazai focistáknál. Ugyanez érvényes az edzőkre is. A játékosok sokszor azt sem értik, mit mond nekik, csak hallgatnak és bólogatnak.”
Urbán István még hozzátette, hajdanán nem így volt ez, s bár jó sok víz lefolyt azóta a Tiszán, máig élénken emlékszik a szép időkre.
A Zenta Labdarúgóklub a következő szezonban az egységes Szerb Ligában szerepelt, ahol az 1951-es szezonban a következő csapatokkal játszott: Sloga (Rankovićevo, Kraljevo), Jedinstvo (Zemun), Timok (Zaječar), Trepča (Kosovska Mitrovica), Radnički (Obrenovac), Šesti oktobar (Kikinda), Radnički (Kragujevac), Milicionar (Beograd), Borac (Čačak), Dubočica (Leskovac), Radnički (Niš), Budućnost (Valjevo) és Jedinstvo (Paraćin).
Nyitókép: Urbán István ma is szívesen emlékszik aktív pályafutására, a mai focit viszont nem tartja az „igazinak”