2025. április 15., kedd
BIRKÓZÓ-EB, POZSONY

Két újonc, két arany!

Losonczi és Lévai is Európa-bajnok

Vasárnap esti lapzártáig a magyar kötöttfogású delegáció négy dobogós helyet gyűjtött a pozsonyi Európa-bajnokságon. Az éremgyártást Losonczi Dávid nyitotta szombaton – a 87 kilogrammosok között, az immár világ- és Európa-bajnoki címvédő klasszis óriási csatában, 4:3-ra győzte le Szemen Novikovot. Losonczi számára nem volt ismeretlen az ellenfél, hiszen két évvel ezelőtt a belgrádi vb-n legyőzte, tavaly viszont kikapott tőle a párizsi olimpia elődöntőjében. Szüksége is volt a rutinra, hiszen az ukránból lett bolgár olimpiai bajnok rendkívül aktívan kezdett, ám a magyar egy gyönyörű kontrával 2:0-s előnybe került. Novikovot ez cseppet sem akasztotta meg, újabb akciót indított, Losonczi szorult helyzetbe került ugyan, ám ismét jól jött ki belőle – kilökte riválisát és már 3:0-ra vezetett. Az előny aztán tovább nőtt, így a második szakasz 4:0-ról kezdődött. Novikov rendkívüli iramot diktált a folytatásban, Losonczit leküldték (4:1), majd beleszaladt egy pörgetésbe (4:3) is. Az utolsó másfél percben Novikov mindent egy lapra tett fel, Losonczi azonban minden támadását hárította, és nyert! „Az egész versenyen rendben voltam mentálisan, minden taktikai utasítást betartottam. Ezért tudtam nyerni, ezért lettem Európa-bajnok. Novikov belehibázott az elején egy válldobásba, amit azért indított, mert érezte, hogy erősebb vagyok. Amikor indított, egyszer megpörgetett, amivel számoltam, de örülök, hogy a másodikat kivédtem. Utána már csak meg kellett őriznem az eredményt, ami ezen a versenyen végig egész jól ment nekem. Sikerült a győzelem, és nagyon boldog vagyok” – mondta a döntőt követően az újdonsült Európa-bajnok.

Losonczi Dávid és édesapja, Ottó (facebook.com/magyarbirkozokszovetsege)

Losonczi Dávid és édesapja, Ottó (facebook.com/magyarbirkozokszovetsege)

Losonczi teljesítménye akár a várakozásoknak megfelelőnek is nevezhető, ám Lévai Levente (72 kg) menetelése közel sem. A mindössze 19 éves ifjú titán elverekedte magát a döntőig, amelyben a franciák világbajnoka, Ghanem várt rá. Pozitív előjel volt, hogy Levi korábban egyszer már legyőzte ellenfelét, ennek megfelelően a fináléban sem szeppent meg, hihetetlenül érett birkózást bemutatva megszerezte a magyar küldöttség második Eb-címét! Érdekesség, hogy mindkét versenyzőnek, Losonczinak és Lévainak egyaránt ez volt az első felnőtt Eb-je.

A 130-as súlycsoport helyosztóján Vitek Dárius a fehérorosz Dmitrij Zarubszki ellen lépett szőnyegre. Hamar kiderült, nincs miért izgulni, Vitek végig dominált, esélyt sem adott ellenfelének, 6:0-ra nyert, s gyakorlatilag simán zsebelte be karrierje második Eb-bronzát. Vasárnap este Szőke Alexnek még ettől is könnyebb dolga volt a helyosztón. Az olimpiai bajnok, négyszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok örmény Artur Alekszanjan sérülésre hivatkozva visszalépett, így Szőke küzdelem nélkül állhatott fel a 97 kilósok dobogójának legalsó fokára. Vasárnap este még egy magyarért, Szilvássy Erikért (82 kg) szoríthattunk, aki a válogatott újabb aranyáért szállt harcba az azeri Gurbanov ellen.

A szerbiai birkózók közül Georgij Tibilov szerezte meg a legfényesebb medált. A 60 kilogrammosok versenyében ugyan a döntőig menetelt, ott azonban 7:3-ra kikapott az azeri Mammadilitől. A delegáció másik érmét Aleksandr Komarov (87 kg) gyűjtötte be. Miután az elődöntőben 5:1-re kikapott Losonczitól, a bronzmeccsre összeszedte magát, és 3:1-re megverte a német Hannes Wagnert. A 67 kilogrammosok közt szerepelt Nagy Szebasztián végül a vigaszágon búcsúzott. A magyarkanizsai birkózó az első mérkőzésén 3:1-re legyőzte a norvég Jörgensent, a negyeddöntőben viszont 7:1-re kikapott a bolgár Amajevtől. Utóbbi aztán a döntőig menetelt, így Szebinek lehetősége volt kiharcolni a bronzmeccset, ám a vigaszágon a francia Ynais Nifri 8:2-re megverte, így véget ért számára a viadal. Ali Arsalan (72 kg) a nyolcaddöntőn még túljutott – a cseh Jakub Šimčik nem jelentett számára komoly kihívást –, a negyeddöntőben viszont kikapott a litván Kristupas Leivától. Legyőzője nem jutott döntőbe, így Arsalan kiesett.

Eredmények, kötöttfogás, 55 kg: 1. Jemin Szefersajev (orosz, semleges színekben), 2. Eldaniz Azizli (Azerbajdzsán), 3. Vakhtang Lolua (Grúzia) és Artiom Deleanu (Moldova).
60 kg: 1. Zahid Mammdili (Azerbajdzsán), 2.Georgij Tibilov (Szerbia), 3. Szadik Lalajev (orosz, semleges színekben) és Victor Ciobanu (Moldova).
63 kg: 1. Kerem Kamal (Törökország), 2. Karen Aszlanyan (Örményország), 3. Marek Salimov (Lengyelország) és Vitalie Eriomenco (Moldova).
72 kg: 1. Lévai Levente (Magyarország), 2. Ibrahim Ghanem (Franciaország), 3. Mehmet Sahin (Törökország) és Ulvi Ganizade (Azerbajdzsán).
77 kg: 1. Malhasz Amojan (Örményország), 2. Ramaz Zoidze (Grúzia), 3. Ahmet Yilmaz (Törökország) és Alexandru Solovei (Moldova).
87 kg: 1. Losonczi Dávid (Magyarország), 2. Szemen Novikov (Bulgária), 3. Islam Abbasov (Azerbajdzsán) és Aleksandr Komarov (Szerbia).
130 kg: 1. Szergej Szemjonov (orosz, semleges színekben), 2. Muhammet Hamza Bakir (Törökország), 3. Vitek Dárius (Magyarország) és Jello Krahmer (Németország).

Nők, 53 kg: 1. Maria Prevolaraki (Görögország), 2. Andreea Beatrice Ana (Románia), 3. Natalja Maliseva (orosz, semleges színekben) és Zeynep Yetgil (Törökország). 57 kg: 1. Olga Horosavceva (orosz, semleges színekben), 2. Elvira Suleyman Kamaloglu (Törökország), 3. Zhala Aliyeva (Azerbajdzsán) és Szolomija Vinnik (Ukrajna). 62 kg: 1. Irina Bondar (Ukrajna), 2. Johanna Lindborg (Svédország), 3. Biljana Dudova (Bulgária) és Luisa Helga Niemesch (Németország). 65 kg: 1. Grace Bullen (Norvégia), 2. Irina Ringaci (Moldova), 3. Irina Koljagyenko (Ukrajna) és Dinara Kugyajeva (orosz, semleges színekben), 5. Elekes Enikő (Magyarország). 72 kg: 1. Alla Belinszka (Ukrajna), 2. Nesrin Bas (Törökország), 3. Alexandra Nicoleta Anghel (Románia) és Pauline Denise Lecarpentier (Franciaország).

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Lévai Levente korát meghazudtoló érettséggel versenyzett (Fotó: facebook.com/magyarbirkozokszovetsege)