Kalmár Zoltán adai székhelyű tervezőcégnél dolgozik tervezőmérnök-konstruktőrként. A crossfit edzésformát is kipróbálta a korábbiakban, és jól is érezte magát benne, idővel azonban új kihíváson kezdett gondolkodni. Mivel ülőmunkát végez, mindig nagyon fontosnak tartotta, hogy foglalkozzon valamilyen testmozgással, sporttal. Ha nem is lehet megalapozottan kijelenteni, hogy ő az első adai triatlonozó, ritkaságszámba megy, ha valaki efféle sportra szánja el magát. A szeptemberben Balatonkenesén megtartott Balatonman versennyel kapcsolatban kérdeztük őt, mondja el tapasztalatait.
Mikor és miért döntöttél úgy, hogy próbára teszed magad egy triatlonversenyen? Egyfajta új kihívásként tekintettél rá?
– Nagyjából tíz éve született meg bennem először az ötlet, hogy jó lenne kipróbálni a triatlont. Mivel kevesen triatlonoznak a környéken, nem volt előttem több olyan személy példája, aki már teljesítette ezt a távot. Őszintén megvallva, szeretem is az ilyen járatlan ösvényt, amikor nekem kell megtalálni a módját, és kitaposni a sikerhez vezető utat. Emiatt még inkább izgalmasnak tűnt, egyfajta kihívásként tekintettem rá. A zentai Szabó Igorral tudtam értekezni, akinek edzősködése alatt a crossfitet is kipróbálhattam, most pedig a triatlonnal kapcsolatban tudott tanácsokat adni, mesélt a tapasztalatairól. Nagyjából öt éve döntöttem úgy, hogy belevágok, akkor vettem meg egy országúti kerékpárt és néhány felszerelést, és attól kezdve úgy éreztem, a kezdeti ötlettől indulva már olyan fázisba érkeztem, ahonnan már nincs visszaút, késő meggondolni magamat. Már régebben is gondoltam rá, milyen jó érzés lenne teljesíteni egy Ironman-versenyt, kipróbálni magam benne. Többször volt, hogy eszembe jut egy ötlet, amelyen kezdetben csak gondolkodom egy-két évig, úgy érzem, hogy még nem merek belevágni, viszont a végén általában úgy döntök, hogy neki kell indulnom, és teljesíteni a célt.
A számok nyelvén hogyan tevődött össze ez a verseny, amelyet most teljesítettél?
– Az Ironman egy márkanév, amely a leghosszabb triatlontávot jelenti. A Balatonban úsztunk, 4×900 méteres távot kellett teljesíteni, majd ezután a depóban felvettük a bringás öltözéket, és a kerékpárra ülve jöhettek a 35 kilométeres körök. Azt követően ismét jöhetett a depó, futócipőcsere, és kezdődhetett a maraton, amelyet a Balaton partján szerveztek meg, és 8×5 kilométeres futópályán kellett körözni. Kicsit unalmasabb, viszont gyakrabban találkozhattunk a nézőkkel, a családdal, ami nagyon sokat segíthetett a holtpontokon. A tudat, hogy a párom, Enikő és a fiam, Máté, valamint a szüleim és a párom szülei is biztattak, nagyon sokat jelentett. Reggel 8.15-kor volt a rajt, és 22 óra után értem be, 14:11 órás időeredménnyel. Az úszáson 1 óra 10 perc körül volt, a kerékpárral nagyjából 7 órám ment el, míg a maratoni futást nagyjából 5 óra alatt sikerült teljesítenem. A triatlont alkotó három szám mellett véleményem szerint van egy negyedik is, amely szervesen hozzátartozik, mégpedig a táplálkozás. Ha valaki ezt nem jól csinálja, azzal el tudja rontani a versenyét. Nem lehet túl sokat inni vagy enni, tudni kell, mikor mivel frissítesz. Amikor már azt érzi az ember verseny közben, hogy nagyon szomjas, akkor az már késő, valamit nem jól csinált.
Milyen tapasztalatokat szereztél a versenyen? Ha volt holtpont, miként küzdötted le, hogyan motiváltad magad?
– Eddig három középtávú triatlonon vettem részt, ez pedig az első hosszútávú versenyem volt. Az első számú tapasztalatokat azzal kapcsolatban tudtam leszűrni, hogyan tudok javítani az elkövetkező versenyeken. Ilyen hosszú verseny alatt van ideje az embernek gondolkodni és magába nézni, valamint lehetősége arra, hogy igazán megismerje önmagát. Amikor úgy érzi, hogy már kifáradt, akkor rájöhet, mennyi pluszenergia van még benne, ami szükséges ahhoz, hogy teljesítse a versenyt. Azt elmondhatom, nem igazán találkoztam olyan versenyzővel, aki zenét hallgatott volna. Engem például kizökkent a zene, mert ha az üteme nem egyezik meg a lépésszámlálóm által is lemért ütememmel, a lépésfrekvenciámmal vagy a légzési ütememmel, akkor az összezavar és hátráltat.
Hogyan néz ki egy felkészülés erre a versenyre, mennyi lemondással jár? Könnyű-e összeegyeztetni a munkával, a családdal? Hogyan tudod fenntartani a motiváltságot a monoton edzések során?
– Az edzés is kimondottan személyfüggő. Aki kevesebbet sportolt vagy sportol, annak valószínűleg több mint egy év is kell a felkészülésre. Aki jobban benne van a sportban, jár rendszeresen futni, vagy van egy futómúltja, annak elég lehet fél év is. Én vettem egy huszonnyolc hetes edzéstervet, és az abban leírtakat kellett csak követnem. Nagyjából heti tizenhárom órát edzettem, nyolc edzésem volt a hét hat napjába sűrítve, és csak egy pihenőnapom. Hét közben voltak az erősítő, úgynevezett anaerob edzések, hétvégén pedig a hosszabb, lassabb edzések, a többórás kerékpározások és futások, amelyekkel a szervezetet kell megtanítani arra, hogy a lassan feldolgozható szénhidrátokból dolgozzon. Nem lehetetlen összehozni ezt az edzést a családi élettel, de ez megbeszélés és szervezés kérdése. Bevallom, azok a napok voltak a legnehezebbek, amelyeken az úszást edzettem, olyankor már reggel fél hatkor a medencében voltam Óbecsén. Kerékpározni tudtam otthon is a benti görgőkön vagy a garázsban, hétvégente pedig közúton. Futni általában a töltésre jártam, de megtörtént, hogy futópadon is edzettem. Az egy általános tévhit, hogy a betonon való futás nagymértékben tönkreteszi a lábakat. A helytelen futás vagy a nem megfelelő cipőválasztás sokkal többet tud ártani egy futónak. Sportdietetikával nem különösebben foglalkoztam, nem volt külön diéta, amelyet követnem kellett volna. Ha megkívántam valamit, azt nem vontam meg magamtól, természetesen az alkoholt és a nehéz ételeket igyekeztem kerülni. Magamat egy lelkes amatőrnek tartom még mindig, és nem professzionális sportolónak. A felkészülésemet az is megkönnyítette, hogy a családom is elfogadta ezt, és mindent meg tudtam beszélni a párommal. Ha neki volt dolga, én toltam el az edzésem idejét, és ugyanez fordítva is igaz volt.
Hogy látod, mi a legnehezebb a triatlonban?
– A triatlonon belül minden számnak megvan a maga nehézsége. A versenyzők legnagyobb része a triatlont alkotó sportok valamelyikéből jön. Én nem tartom magamat túl jó úszónak, futónak vagy kerékpárosnak sem, de nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy a kellő edzéssel és rákészüléssel meg tudjam csinálni. Ilyen értelemben nekem az egész verseny nehéznek tűnhetett, de ez szintén személyfüggő, kinek mi a legnehezebb. Az esetleges helytelen frissítés nagyon hátráltató tud lenni. A javasolt a 20 percenkénti néhány korty víz, de nem szabad túl sokat inni, mert megterhelheti a gyomrot, és zavaró tud lenni. A kerékpáron a felsőtest statikus állapotban van, könnyebben tud emészteni a versenyző, akkor lehet banánt fogyasztani, energiaszeletet, esetleg aszalt gyümölcsöt. A futásnál szintén volt többfajta frissítőállomás, ahol én például vízen, kólán és izotóniás italon éltem. A kólából nyertem a cukrot, illetve a koffeint, amelyet hasznosítani tudtam a futás során. Összességében elmondhatom, ha van egy hosszútávú versenyed az év vége felé, akkor közben be lehet iktatni rövidebb távú versenyeket is edzésképpen, amivel gyakorolni lehet, és edzeni a depózást, frissítést is.
Milyen sérülésveszélyek övezik ezt a versenyt?
– Az úszásnál a rajtot követő néhány száz méter kimondotta veszélyes, mert akkor a versenyzők helyezkednek, és megtörténik, hogy akaratlanul is megrúgják egymást. A nyílt vízen hullámok nehezítik az úszást, ellentétben a medencés úszással, és mindemellett bármikor görcsöt is lehet kapni. A kerékpárnál voltak nem túl meredek emelkedők és lejtők, amelyekről lefelé akár több mint 50 km/h-s sebességgel is lehetett haladni. Ilyen sebességnél nagy és komoly sérülést lehet szenvedni. Ami leginkább veszélyes lehetett volna, az a hőguta, mivel egész nap tűző napon ment a verseny. Amikor leszálltam a kerékpárról, és megszűnt a hűtés, akkor hirtelen rosszul is lettem egy rövid időre, nagyon nagy volt a pulzusom. Tulajdonképpen ekkor kezdtem el még jobban tisztelni a versenyt. Futásnál pedig bármikor megtörténhet egy húzódás és ficam, a tipikus futósérülések közül.
Vannak-e további terveid, célkitűzéseid? Szeretnél-e valami olyan új távot, kihívást teljesíteni, amit még sosem próbáltál?
– Ez a leghosszabb táv, az Ironman, amelyet sikerült most teljesítenem, de szeretném újra megmérettetni magamat a jövőben, és faragni, javítani az időeredményemen. Közben esetleg kevésbé hosszú távokat is teljesítenék, amelyek talán jobban élvezhetőbbek. Van más olyan ötlet és terv, amely már motoszkál bennem, de ezekről még korai lenne beszélni.
Milyen tanácsod lenne azok számára, akik most gondolkodnak rajta, hogy kipróbálják a triatlont?
– Annyit mondanék, bárki, aki rászánja magát, hogy kipróbálja magát a triatlonon, a célba érkezést követően érzi majd meg a munkája eredményét. Olyan érzést ad, amelyet nehéz most szavakkal leírni. Emiatt érdemes megcsinálni, mert az ember úgy érezi, sikerült önmagát legyőznie. Mindebbe nem az egészen fiatalok vágnak bele, mivel fejben is nagyon erősnek kell lenni. Kell hozzá az edzettség, fittség, ám bizonyos értelemben ez egy mentális sport, fejben kell tudni összerakni ezt a versenyt. Mike Tysont idézve: „Mindenkinek van egy terve, amíg egyszer orrba nem gyűrik.” A verseny közben ez nagyon sokszor eszembe jutott.
