Nagy Szebasztián Újvidéken ezüstérmet szerzett az U23-as Európa-bajnokságon. Nem volt azonban könnyű helyzetben, hiszen súlycsoportjában ott volt előtte az akkor már olimpiai és világbajnok Davor Štefanek és a lehetőségét váró Nemes Máté, így nagy kérdőjel volt, Szebi mikor kaphat lehetőséget a felnőttmezőnyben. Nos, most jött el ennek az ideje, hiszen Davor visszavonult, Máté pedig még az olimpia előtt mondta, a világbajnokságra nem ő utazik, ráadásul meg is sérült a térde. A magyarkanizsai fiatalember így elutazhatott Oslóba, s ott nagyon szépen mutatkozott be, mert két szép győzelmet aratott a 67 kg-os súlycsoportban, és sajnos más butaságán múlott, hogy nem került a vigaszágra. A napokban szülővárosában, Magyarkanizsán pihen, elmondása szerint ez már ráfért.
Nem volt könnyű sorsolásod, mert előbb egy finn, majd egy örmény, azután pedig grúz ellenfeled volt. Mit szóltál a riválisok láttán?
– Őszintén, egész szombat reggelig, a verseny napjáig nem tudtam, ki lesz az ellenfelem. Nem szeretem előre tudni a sorsolást, mert akkor csak azon jár az eszem. Így nyugodtan aludtam, majd csak reggel láttam, hogy finnel kezdek. Nem mondom, hogy örültem neki, mert januárban már birkóztam vele Magyarországon, és tudtam, hogy fizikailag nagyon erős. A magyaroknál kiemeltem, és most is abban bíztam, hogy ez sikerül, ha leküldik. Csak hogy egy kicsit átmenjen rajtam a fogyás. A következő ellenfelemet az örmény–francia összecsapásból kaptam. A franciának jobban örültem volna, mert ha a verseny előtt megkérdezik, kivel nem akarok birkózni, hát rögtön ezt az örményt mondtam volna!
Igen, mert a 63 kg-ból feljött Szlavik Galstyan kapcsán az utóbbi években csak ámul-bámul a világ, hiszen kicsi súlya ellenére 190 centi magas! Tudom, hogy az ilyen nyúlánk versenyzők ellen senki sem szeret birkózni. Te tudtad, hogyan veszed fel ellene a harcot?
– Őszintén, fogalmam sem volt. Azt tudtam, hogy nem szabad vele összekapcsolni, és parterre-ből sem lehet nagyon pontot szerezni ellene. A grúz Ramaz Zoidze, aki most a súlycsoport egyik legjobbja a világon, idén birkózott vele, és csak kínkeservesen nyert 2:1-re. Annyi volt a terv, hajtsam meg, mert az előző meccsen nagyon kifáradt, menjen le, s a szőnyegen próbáljam kiemelni. Az edzőm viszont azt mondta, nagyon óvatosnak kell lennem, mert hosszú kezei miatt nagyon nehéz eldobni.
Néztük, és azt láttuk, abban a helyzetben nagyon szorosan elkaptad, és második kísérletre sikerült kibillenteni.
– De alig! Épphogy megadták érte a két pontot, mert a hosszú kezei miatt teljesen nem lehet átbillenteni. A második menetben már kiterveltem, ha leküldenek, akkor lesz jó, ha minél később adok neki fogást. Amikor megpörgetett, még nem volt olyan nagy baj, de utána olyan gabalyodás volt, hogy végül fenéken ülve behúzott valahogy két pontra, ám a hátára kerültem, és nekem is sikerült megpörgetnem.
Ez egy gyönyörű győzelem volt, de mennyire fáradtál el?
– Elfáradtam, de nem nagyon, mert kiválóan sikerült a fogyasztás, hiszen a vb előtt egy hónappal már csak 70 kiló voltam. Szerintem ez volt a két győzelem kulcsa. Nem lehet manapság úgy versenyezni, hogy az utolsó napokra hagyunk öt kiló felesleget, csak csapvizet inni, semmit nem enni.
Zoidze révén a vigaszágra juthattál volna, de a grúz 6:1-es vezetést puskázott el az utolsó másodpercekben a friss olimpiai bajnok iráni Mohammadreza Gerej ellen.
– A grúz ellen is hasonló volt a terv, mint az előző két mérkőzésen. Voltunk közös edzőtáborban, és tudtam, hogy ki tudom emelni. Ezzel ő is tisztában volt, így az elejétől fogva küzdött, hogy ne ő kerüljön előbb parterre-helyzetbe. Egy perc telt el, és amikor egy kicsit erősebben megindultam, egy kicsit jobban kinyújtottam a kezem, ellenfelem alig várta ezt a pillanatot, visszatámadott, mert ebben az egyik legjobb a világon. Ő megcsinálta a tervét, nekem nem sikerült, ennyire egyszerű. Szerintem a 8:1-es győzelme nem tükrözi a reális egymás közti erőviszonyt, mert háromszor kis híján a hátára kerültem, de mindháromszor valahogy sikerült neki kibújnia. Ezért az egyik legjobb a világon. Az már más káposzta, hogyan járt az iránival. Ilyen szinten ezt neki nem szabad megengednie. Nem igaz, hogy annyira fáradt volt, hogy ennyire látványosan szöknie kellett. Én meg már készültem a vigaszágra, mert körülöttem szinte mindenki biztos volt abban, hogy ő kerül a döntőbe! A vigaszágon előbb olasz ellenfelem lett volna, akit én nyilván legyőznék, majd jött volna ez az iráni, aki fizikailag nem is annyira, hanem pszichikailag nagyon erős.
Szerintem kihoztál minden lehetőt az első felnőtt-világversenyedből. Neked mi a benyomásod?
– Lehet, hogy szerénytelenségnek tűnik, de én éremért utaztam Oslóba. Mert hogy lehet másként hozzáállni egy versenyhez, ha nem így?! Amikor tehát véget ért számomra a verseny, csalódott voltam, de így, pár nap elteltével már egy kicsit másként látom a dolgokat. Visszanéztem a meccseket, láttam, mit csináltam rosszul, és mit jól, és utólag nem lehetek elégedetlen magammal. Olyan benyomást szereztem, hogy nincs nagy különbség a súlycsoport legjobbjai között és köztem. Jó volt ez első felnőtt-nagyversenynek.
Az a bizonyos nem nagy különbség a tapasztalat, erő, fifika?
– Az erővel nincs gond, csak fejben kell eldönteni, hogy s mint lesz a jövőben. El kell hinni, hogy a legjobb lehetsz. Erre a legjobb példa ez az iráni, akinek a szeméből látszott, nincs olyan, hogy ő kikaphat. Minden meccsén hátrányban volt, mégis ő jött ki győztesként. Én eddig állásban voltam a jobb, a parterre-em gyengébb volt. Most kijött a lépés, most már talán a szuplém a legerősebb. Ha ez nem sikerül, akkor bírom kombinálni a pörgetést jobbra-balra. A válldobás mostanában nem annyira sikerült, de lehet, azért, mert nem akarok sokat kockáztatni.
Milyen tapasztalatod van Norvégiával kapcsolatban? Itthon talán először történt meg, hogy az UWW honlapján normálisan követhettünk benneteket.
– Gyönyörű ország, Oslo gyönyörű város, és le a kalappal előttük, ahogy megszervezték ezt a világbajnokságot. Minden pontosan ment, a méréstől kezdve az autóbuszig, finom volt a kaja is.
Most jön az az időszak, amikor olyan türelmesnek kell lenned, mint Nemes Máté volt, aki várta a lehetőségét Davor Štefanek után. Hogyan látod a közeljövőt?
– Az a baj, hogy a járvány miatt nagyon kevés versenyünk volt, de remélem, hogy jövőre már változik a helyzet. Minél több tornára szeretnék eljutni, az sem baj, ha nincs érem, csak jó sok meccs legyen. Dolgozni kell, nincs megállás, egy évben kilenc-tíz hónapot edzőtáborozni. Anélkül nincs fejlődés, mert a mezőny már olyan, hogy nincsenek rossz birkózók, mindenkiből lehet bajnok. Hogy mikor kapok ismét lehetőséget, nem tudom, de úgy kell készülni, mintha ez már holnap megtörténhetne. Most egy-két hét szünet következik, de utána minden kezdődik elölről, edzünk.
A pihenő után azonban december elején országos csapatbajnokság. Te a Spartacusnál vagy. Milyenek az esélyek?
– Érzésem szerint idén a Spartacusnak nincs esélye, mert a Proleter mellett a belgrádi Radničkinak is nagyon jó csapata van, minden súlycsoportban van jó versenyzőjük, fiatal válogatottak. S hát itt van a Partizan is, bár van egy olyan gyanúm, hogy idén a magyarkanizsai Potisje meglepetést okozhat.
Véget ér a 2021-es év, kezdődik a következő, kezdődnek a magaslati felkészülések…
– Januárban indulunk Bulgáriába, nagyjából egy hónapig leszünk ott. Jövő márciusban Budapesten lesz az Európa-bajnokság, szeptemberben pedig Belgrádban a világbajnokság. Nem tudom még, mi lesz, csak azt, hogy a legjobb fog birkózni ezeken a versenyeken. Én reménykedek, Oslo után tele vagyok önbizalommal. Most viszont tényleg jól jön a pihenés.
