Mozgalmas az ősz Surján Szabina számára, akinek több nagy tornán is helyt kell állnia, ráadásul a klubváltás után már a Berlin színeiben vesz részt a Bajnokok Ligájában. A bácsföldvári asztaliteniszező a csapat-Európa-bajnokság viszontagságairól és az U21-es Eb-döntő drámájáról is beszámolt, miközben már a következő nagy kihívásra készül.
Tijana Jokićtyal párban kiváló eredményt értetek el az U21-es Eb-ezüsttel, ám ennél nem is lehetett volna közelebb az arany, hiszen 2:0-ra vezettetek, a harmadik szettet pedig 16:14-re veszítettétek el. Mennyire bosszantó, hogy kicsúszott a kezetekből a győzelem, ott motoszkálnak-e még a fejedben azok a kulcsfontosságú labdamenetek?
– Az első két szettben nagyon könnyen, egyaránt 11:3-ra nyertünk, a harmadikban viszont az jelentette számunkra a nehézséget, hogy egyetlen meccslabdánk sem volt. Ha lett volna akár csak egy is, szerintem megnyerjük a tornát, de így nagyon küzdelmesen alakult számunkra. Konkrét labdamenetekre, hibákra már nem emlékszem, csak arra, hogy az ötödik szettben már nem volt esélyünk. Önmagában nézve ez szuper eredmény, nagyon örülök a második helynek, de tudom, hogy ott volt a kezünkben az Európa-bajnoki cím, ilyen esély pedig nem sokszor adódik egy sportoló életében.
Pontosan ugyanilyen pedig már biztosan nem fog, hiszen búcsút intesz az U21-es korosztálynak. Mekkora változást jelent az életedben, hogy innentől már csak a felnőttek között játszhatsz?
– Nekem segített ebben az átmenetben, hogy három-négy éve már a felnőttválogatottban is játszhatok, de valóban nehéz az átlépés az ifiktől a felnőttek közé, hiszen itt már jóval tapasztaltabb, idősebb és képzettebb játékosokkal is találkozhatunk. Ráadásul sok európai országnak vannak honosított kínai játékosai, emiatt az Eb-n is nehéz az érem közelébe jutni. Időm viszont még van, nálunk Aleksandar Karakašević bizonyítja, hogy 45 évesen is lehet még profi szinten játszani. A nőknél szerintem úgy 40 év az a korhatár, amíg még a maximumon tudnak teljesíteni. Ha a testem bírni fogja, akkor én is kitartanék addig!
Szeptember végén a kolozsvári csapat-Európa-bajnokságon képviselted Szerbiát, ám a fehéroroszoktól és az osztrákoktól elszenvedett vereséggel véget is ért számotokra a torna. Lehetett volna benne több?
– Az egész utunk úgy indult, hogy az edzőnk és az egyik játékosunk is koronavírusos lett, majd kiderült, hogy igazából nem is az a játékosunk a fertőzött, hanem egy másik… Ilyen zűrzavarban indultunk el a tornára, és fennállt a veszélye, hogy ott mi is karanténba kerülünk. Ami a játékot illeti, a fehéroroszokat nagyon meg kellett volna vernünk, mert mindhárom meccset 3:2-re vesztettük el, és ezek könnyen akár a mi javunkra is eldőlhettek volna. Szerintem nem voltunk ott fejben, nem hoztuk ki magunkból azt a játékot, amit tudunk. Az osztrákok ellen már kicsit jobban ment, viszont náluk van Európa legmagasabban rangsorolt játékosa, és egy másik is benne van a legjobb tizenötben, így ők erősnek bizonyultak számunkra. A fehéroroszok elleni győzelem elmaradása miatt viszont maradt bennem hiányérzet.
Klubszinten az idei szezonra egy igazi nagyágyúhoz, a Berlinhez csatlakoztál. Hogyan teltek az első hónapok, a beilleszkedés?
– A Bundesligában az első félszezonban még nem szerepelek, ott januárban csatlakozok a versengéshez. A Bajnokok Ligájában azonban már a szezon kezdetétől ott vagyok a Berlinnel, eddig három meccset nyertem és egyet veszítettem, amit sikeres kezdésnek tartok.
És még egy nagy megmérettetés vár rád idén…
– Igen, már indulunk is a világbajnokságra, amit az Egyesült Államokban, Houstonban rendeznek, én pedig egyéniben, párosban és vegyesben is asztalhoz állok. A lebonyolítás szerint nem lesznek csoportküzdelmek, rögtön egyenes kieséssel indul a főtábla. A legutóbbi vb-n egyéniben eljutottam a legjobb 64-ig. Ennek most is örülnék, de ha bekerülnék a 32-be is, az igazán nagy eredmény lenne számomra. A torna után pedig végre lesz egy kis szabadidőm.
