A férfi vízilabdázók olimpiai címvédése
A labdarúgók egyenes ágon való kijutása az egy év múlva esedékes világbajnokságra az év végén egy kicsit háttérbe szorította a vízilabdázókat, de nyáron az egész ország a pólósokat ünnepelte, mert Rio és Tokió között a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is csak az 5. hely jutott nekik, de a japán fővárosban megrendezett olimpián a fiúk ismét megmutatták, miért is tartják ezt a generációt aranynemzedéknek: a magyarok után, akik Atlantában és Sydney-ben is megvédték barcelonai olimpiai aranyérmüket, a szerbek is hasonló haditettel rukkoltak elő, 2016 után tavaly is ők állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára. Pedig az olimpiai csoportküzdelmek során kevesen gondoltak, gondolhattak aranyra, hiszen a B csoportban előbb Spanyolországtól, majd Horvátországtól is kikaptak, de régi bölcsesség, hogy egy csapatnak nem a torna elején, hanem a végén kell a legjobbnak lennie: a kiharcolt negyeddöntőben aztán 10:6-ra verték a világbajnok olaszokat, az elődöntőben egy drámai küzdelem és egy Filipović-gól (26 másodperccel a vége előtt) után túljutottak a végső sikerre legesélyesebbnek tartott spanyolokon is (10:9), a döntőben pedig már felszabadultan, örömjátékkal verték meg a görögöket. Az olimpia után heten azonnal bejelentették, hogy visszavonulnak a válogatottságtól, Filip Filipović, Duško és Gojko Pijetlović, Andrija Prlainović, Milan Aleksić, Branislav és Stefan Mitrović bevonult a történelembe, a szerb sajtó pedig rögtön el is nevezte őket a „Hét Csodálatosnak”, nem is alaptalanul: nincs olyan megmérettetés, amelyet a fiúk nem nyertek volna meg többször is, de álljon itt egy statisztika, hogy Szerbia függetlensége óta mit is csináltak a pólósok: 6 olimpiai érem (2 arany, 1 ezüst, 3 bronz), 8 világbajnoki érem (3-2-3), 10 Európa-bajnoki érem (7-2-1), 5 világkupaérem (3-0-2), 14 világligaérem (12-1-1), 7 Universiade-érem (4-1-2), és 4 mediterrán bajnoki érem (3-0-1). Tényleg csodálatos!
Tekvandó: ha egy üzlet beindul
Tekvandóban korábban még egyetlen küldöttje sem volt Szerbiának és jogelődjeinek az olimpián, aztán 2012-ben Milica Mandić váratlanul aranyérmet szerzett a +67 kg-os súlycsoportban. Négy évvel később már egy másik tehetség, Tijana Bogdanović jutott el ezüstig 49 kg-ban, majd tavaly már mindkettőjüknek kijött a lépés: Mandić mind a négy mérkőzését megnyerve újabb olimpiai aranyat szerzett, Bogdanovićnak pedig egy vereség utáni két győzelem már bronzérmet ért, ezzel Tokióban Szerbia volt a sportág második legeredményesebb nemzete. Ezek után aligha véletlen, hogy az őket is felkészítő Dragan Jović, a Galeb Tekvandóklub vezetőedzője kapta meg az év legjobb edzőjének járó elismerést a Szerbiai Olimpiai Bizottságtól.
Karate: új sport a reflektorfényben
Szerbiának már évek óta van egy világ- és Európa-bajnok karatésa Jovana Preković személyében, ám ő is, és a sport is csak 2021-ben került a hazai érdeklődés középpontjába azáltal, hogy a karate bekerült az olimpia programjába. A 25 éves hölgy a tavalyi évet is az Eb és a vb megnyerésével keretezte, ám minderre a nyári játékokon szerzett aranyérmével tette fel a koronát. A 61 kg-os mezőnyben küzdő Preković a döntő előtt mind az öt mérkőzését megnyerte, majd a finálé drámai módon dőlt el az ő javára: miután a háromperces küzdőidő 0:0-val zárult kínai ellenfelével szemben, az öt bíró azonnali döntése határozott a győztes személyéről. Preković maga előtt három bíró karemelését látta, amelyekből kettő az ellenfelét tartotta jobbnak, a háta mögött azonban ketten őt hozták ki győztesnek. Megfordult, pillanatnyi döbbenet során számolgatott, majd realizálta: ő lett a súlycsoport első olimpiai bajnoka. Ám lehet, hogy az utolsót is, hiszen a karate a párizsi játékokra már búcsúzik is a programból, ezzel együtt pedig talán a sportszerető nézők látóteréből is.
Zurabi Datunasvili érmei
Nincs abban immár egy cseppnyi furcsaság sem, ha egy adott ország sportsikereit honosított versenyző éri el. Különösen jellemző ez a világ birkózására, hiszen a tehetséges gladiátorok sorát ontó Oroszország tucatszámra szállítja a kisebb nemzeteknek a legfényesebb érmekre is esélyes dagesztáni vagy csecsen versenyzőket, így juthatott fel a sportág térképére a megszokottnál több állam. Szerbia nem Oroszországból, hanem Grúziából honosított, így került a képbe a súlycsoportot váltó Mihail Kajaia, aki eddig 97 kg-ban szerezte Szerbia számára az érmeket (2022-től a 130 kg-ban próbálkozik), de az igazi durranás 87 kg-ban Zurabi Datunasvilivel történt, akinek személyében Szerbia egy már kiforrott és nem tapasztalatlan sztárt kapott, hiszen az Európa-bajokságokon már 2013-ban Tbilisziben ezüstérmes volt, de az igazi másodvirágzására 2021-ben került sor, hiszen ebben a rendhagyó olimpiai évben Eb-t és világbajnokságot is szerveztek, s a mindig mosolygós fiatalember ezeken nem talált legyőzőre! A világ április végén, a lengyel fővárosban kapta fel először a fejét, akikor Zurabi legyőzte a súlycsoport verhetetlennek hitt bajnokát, Zsan Belenjukot, s bár az olimpián az ukrán visszavágott neki, a világbajnokságon a politikai vizekre is evezett (parlamenti képviselő Ukrajnában) Belenjuk már nem jelent meg, így Datunasvili ismét sorra vette a súlycsoport legjobbjait, és újra a szerb himnuszt húzták el a tiszteletére. Európa- és világbajnoki arany, olimpiai bronzérem. Egy sportolótól ne várjunk többet egy sportesztendőben, Zurabinak pedig jó egészséget és további sikereket kívánunk, mert a párizsi ötkarikáson szeretné befejezni pályafutását!
Novak Đoković csúcskísérletei
Az elmúlt esztendő, ami a teniszt illeti, Novak Đoković éve volt. Nemcsak a sikerek alkalmával volt főszerepben, hanem a kevésbe sikeres napokon is. Ami a világelső esetében normális és érthető is. Novak ugyanis az egész évben, az elsőtől az utolsó napig a ranglistaéllovas volt, s e tekintetben óriási csúcsot állított fel.
Novak az évet Melbourne-ben, az ATP-kupán kezdte, ahol Szerbia címvédő volt. Legyőzte Shapovalovot és Zverevet, így nem az ő hibája, hogy a csapat ezzel kiesett. Két meccs nem volt jó bemelegítés az Australian Openre. Chardyt könnyen verte, de Tiafoe, Fritz, Raonić és Zverev ellen eleget bajlódva egy-egy szettet veszített. Azután Karacev és Medvegyev ellen remekelt, és megszerezte a 18. nagy serleget.
Két hónap szünet után Monte-Carlóban Dan Evanstól, majd Belgrádban Karacevtől kapott ki. Előbb azonban március 8-án ünnepelt, hisz megdöntötte Federer 310 hetes világelsőségét, amit azóta csak javítgat, és újév napján már a 353. hétben jár.
Májusban Rómában Nadal ellen veszített döntőt, majd újra Belgrádban indult, és tornát nyert. A Roland Garroson eleinte könnyű volt (Sandgren, Cuevas, Berankis), azután azonban nehéz lett (Musetti, Berrettini, Nadal és Cicipasz), és 19. nagy serlegéért kétszer is 0:2-ről fordított. Wimbledon volt a legjobb tornája. Draper ellen elveszítette az első szettet, majd 18-at nyert zsinórban (Anderson, Kudla, Garin, Fucsovics, Shapovalov), végül a döntőben Berrettini is elvett egyet, Novak pedig a csúcsot beállító 20. GS-serlegét vehette át. Bölcs lett volna ezután kihagyni az olimpiát, de Novak aranyat akart, végül érem nélkül maradt, és lelkileg megtépázva ment a US Openre. Rune és Griekspoor ellen ott még nem volt gond, de Nisikori, Brooksby, Berrettini és Zverev ellen hátrányból kellett menekülnie, a végén pedig Medvegyev nem kegyelmezett, így Novak lemaradt a naptári GS-ről. Az olimpia és a US Open után is a világsajtó többet cikkezett Novak vereségeiről, mint Zverev és Medvegyev diadalairól.
Megint két hónapot pihent, és a párizsi teremtornán a 37. ezres rangú serlege mellé megkaparintotta az év végi világelsőséget is.
Az elitliga zombori MVP-je
Amikor a 2014-es draft második körében, összesen a 41. helyen a Denver kiválasztotta Nikola Jokićot, kevesen gondolták volna, hogy a zombori néhány éven belül a világ egyik legnézettebb és legerősebb bajnokságának számító NBA évtizedes viszonylatban meghatározó magasembere, a posztját gyökeresen újraíró center lesz. Igaz, a börzén való kiválasztás után még nevelőklubjánál, a Megánál maradt egy szezon erejéig, ahol folytatta egyre szélesedő tudástárházának csillogtatását, ám általános igazság, hogy az Európában villogó, csapatvezér játékosoknak az esetek nagy részében már sokkal kevesebb babér terem ott, ahol a világ néhány száz legjobbját válogatták össze.
Jokić azonban nemhogy elmerült volna a mély vízben, ellenkezőleg: röpke néhány szezon alatt kiemelkedő franchise-húzóember lett, aki egy akkoriban gyenge-közepes csapatból immár negyedik éve standard playoffgárdává kovácsolta a Nuggetset. A szóhasználat nem véletlen, Mike Malone edző és stábja mellett ugyanis a szerbnek is hatalmas érdeme van abban, hogy erősebb lett a „Mérföldmagas Város” teljes legénysége. A liga történetének egyik legintelligensebb centere a klasszikus befejezőember mellett a másodpercekkel előre látó szervező szerepét is betölti társai között, akik így magukból is a legtöbbet képesek kihozni. Az egyre magasabb szárnyalás a járványtól nehezített 2020/21-es szezonban hozta meg gyümölcsét a szerb kosárlabda legnagyobb egyéni elismerése keretében, amikor egyöntetű szavazáson az alapszakasz legértékesebb játékosának választották meg az akkor már háromszoros All Star-válogatott Jokert. Jokić az ominózus idényben futószalagon termelte a legtöbbek esetében ünnepnapi teljesítménynek számító tripla duplákat, és 26,4 pontot, 10,8 lepattanót és irányítókat megszégyenítő 8,3 gólpasszt átlagolt.
A röplabdázólányok két dobogója
Két olimpiai csapatsportban kész csoda, hogy Szerbia sikeres tud lenni. A vízilabdázóknak kedvez, hogy a világ kevés országában űzik a sportágat magas szinten. Az összehasonlítás kedvéért, jégkorongban is erősebb és népesebb a nemzetközi mezőny, mint vízilabdában, itthon pedig kevés a klub, meglehetősen kicsi az utánpótlás létszáma, a sikerek mégsem maradnak el.
A röplabdát sokkal több országban művelik, Afrika kivételével minden kontinensen vannak erős válogatottak, Európában pedig annyira szoros a mezőny, hogy esetenként már az is haditett, ha a válogatott kijut az olimpiára.
A szerb férfiválogatott 1995 és 2010 között jegyezte az olimpiai és vb-sikereket, a női válogatott pedig a 2006-os váratlan vb-bronz óta folyamatosan ott van az élmezőnyben, és ebben az időszakban két olimpiai, két vb- és hat Eb-éremmel dicsekedhet. Mindezen sikerek elérésében a 16 év alatt ketten rendre ott voltak. Végig Zoran Terzić volt a szövetségi kapitány, míg a feladó posztján a nagybecskereki Maja Ognjenović számít 37 évesen is pótolhatatlannak.
A tokiói olimpiára csak a női válogatott szerzett vízumot, és a 2016-ban Rióban nyert ezüstöt védte. A csoportban a Dominikai Köztársaság, Japán, Kenya és Dél-Korea ellen is 3:0 volt az eredmény, Brazíliától pedig 3:1-re kikaptak a lányok. A negyeddöntőben Olaszországot is 3:0-ra verték, az elődöntőben az USA 3:0-ra volt jobb, a bronzmeccsen pedig Dél-Koreát ismét sikerült legyőzni.
Egy hónappal később Szerbia az Eb-n az aranyat védte, és ott is egy fokkal lejjebb adták, mivel a döntőben Olaszország visszavágott az olimpiáért. A jó hírek számát csak növelte, hogy Tijana Boškovićot ismét a világ legjobbjának kiáltották ki.
Női kosárlabda: Maljković lányai Európa trónján
A szerb női kosárlabda aranykorának számít az elmúlt évtized, amely során sikert sikerre halmozott a csapat. A 2015-ös Európa-bajnoki cím, majd az egy évvel későbbi riói olimpiai bronz egy csapásra más szintre helyezte a lányokat a nemzetközi színtéren, akik már ezzel a ranggal (és a 2019-es hazai Eb-bronzzal) a hátuk mögött kvalifikálták magukat a júniusi, francia–spanyol rendezésű kontinensviadalra. Marina Maljković tanítványai ugyan többször is nehéz helyzetbe kerültek a tornán – már a csoportkörben az olaszok ellen is, ahol csak hosszabbításban nyertek –, az éles szituációkban azonban rendre megőrizték nyugalmukat, és győztesen jöttek ki a szorult helyzetekből. A negyeddöntőben ismét ráadásra volt szükség a spanyolok ellen, majd az elődöntőben idegtépő végjátékban, egyetlen ponttal ütötték ki a belgákat, hogy aztán a Franciaország elleni finálé bizonyuljon a „legkönnyebb menetnek” – a 63:54-es siker Valenciában újra megerősítette Szerbia helyét a világ legjobbjai között.
Alig telt el egy hónap a diadalmas Eb után, amikor a 2021-re halasztott tokiói olimpia következett a lányoknak, akik itt is az érem közvetlen közelébe verekedték magukat. Kína negyeddöntőbeli megverése után a későbbi bajnok Egyesült Államok azonban más erőszintet képviselt, és Sonja Vasićék ereje a bronzmeccsen is csak egy negyed erejéig tartott ki a franciák ellen. Ha akkor fájhatott is a lemaradás a dobogóról, utólag visszatekintve a tokiói szereplés a kontinensbajnoki cím utáni tisztes helytállásként könyvelhető el.
Két olimpiai lövőérem
A nyári olimpiák történetében kilenc szerbiai sportlövő összesen 14 érmet nyert. A csúcstartó Jasna Šekarić, aki ötször állt a dobogóra, egy arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel. Aleksandra Ivošev egy-egy arany- és bronzérmet nyert, Goran Maksimović, Binder Aranka, Stevan Pletikosić, Andrija Zlatić, Ivana Maksimović, Damir Mikec és Milenko Sebić pedig egyformán egyszeres dobogós. Az utóbbi kettő az idén Tokióban nyert érmet, Mikec ezüstöt, Sebić pedig bronzot. Amikor mindent összeadunk, kiderül, hogy a 14 éremből fele-fele alapon a puskások és a pisztolyosok egymás közötti olimpiai mérlege 7:7-re áll.
Sok nemzetközi siker, vb-, Eb- és egyéb érmek után Mikec végre 37 évesen olimpiai érmet is nyert. Tokió volt a harmadik ötkarikása, és eddig csak egy döntője volt, és 2008-ban kisöbű pisztollyal hatodik lett. Mivel ezt a versenyszámot időközben törölték az olimpiai műsorból, maradt a légpisztoly és az új szám, a vegyes páros. Mikec egyéniben az iráni Foroughi mögött második lett, párosban pedig, Zorana Arunović oldalán, a bronzmeccsen az ukránok ellen veszített.
Sebić is 37 évesen nyerte első olimpiai érmét. A trsteniki a kisöbű puska összetett számában a 4. helyen, a norvég Hegg mögött jutott a döntőbe, ott pedig jó sorozatban helyet cserélt vele.
Érdekes, hogy a tokiói olimpián érmet nyert mindkét szerbiai sportlövő külföldről nősült, Mikec salvadori, Sebić pedig orosz sportlövőnőt vezetett oltár elé. Kellemetlenségnek számított, hogy Salvadorban a katolikus egyház visszautasította az esketést, míg Belgrádban az ortodox egyház áldást adott a katolikus menyecskének.
Két világbajnokság egy időben
Belgrád ősszel logisztikai és rendezvényszervezési képességeivel villogott a nemzetközi sportszervezetek előtt, hiszen október 25-én a Stark Arenában az ökölvívó-világbajnokság, majd november 1-jén csupán pár száz méterrel odébb, a Belexpo Centarban az U23-as birkózó-világbajnokság vette kezdetét. Az öklözés kapta a nagyobb hangsúlyt, Szerbia pedig igyekezett is kitenni magáért, még az esemény rangján is túlmutató nyitóünnepséggel indult a program, s a látványra, a küzdelmekre és a látogatottságra nem is volt panasz a két hét során. Sportdiplomáciai szempontból azonban felvetett néhány kérdést a házigazda viselkedése, hiszen korábbi ígéretével ellentétben meghiúsította a koszovói sportolók részvételét a tornán, a mérkőzések után pedig számos alkalommal kritizálta a szövetség a sejtésük szerint ellenük ítélő bírókat, és nyújtott be óvást az eredményekre – sikertelenül.
A hazaiak szereplését illetően mégis áttörés született, hiszen 2003 óta első ökölvívóérmét szerezte meg az ország a honosított orosz Vladimir Mironcsikov harmadik helyével, még ha az optimista jóslatok előzetesen ennél több medált is kilátásba helyeztek.
A korosztályos birkózó-vb-n is hasonló volt a kérdés, nevezetesen az, vajon a házigazda szerbeknek jut-e éremből. Végül nagy volt az öröm, mert a kötöttfogás 82 kg-jában Branko Kovačevićnak sikerült felállnia a dobogóra, miután a bronzmeccsen technikai tussal (9:1) legyőzte a magyar Kismóni Móricot. Számunkra azonban más miatt maradt ez a verseny emlékezetes, ugyanis a magyarkanizsai Fábián Anna immár a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia növendékeként érkezett a megmérettetésre, s az új súlycsoportja, a 62 kg talán legnagyobb meglepetését produkálta, mert a rajton legyőzte az azeri Zsala Alijevát, majd a fehérorosz Tatyjana Paulavát is, s csak a bivalyerős Ana Gonzales, a későbbi világbajnok tudta megállítani. Itt már elfogyott a szusz, és a bronzmeccsen is kikapott az orosz Anasztaszija Parokinától. Anna azonban bebizonyította, hogy a következő nagy versenyeken lesz miért szurkolnunk a női mezőnyben, s a KIMBA-ban való edzés előbb-utóbb meghozza a kellő eredményt.
