Ha összeállítanám a kedvenc sportágaim listáját, az első tízben nem szerepelne a labdarúgás. Sokaknak, akiknek a foci nemcsak első a fontossági sorrendben, hanem az egyetlen is, nehezen érthető, hogy egy férfinak, aki ráadásul sportújságíró is, hogyan lehet ilyen véleménye.
Szubjektív álláspontom, érthető módon, mit sem változtat a tényen, hogy a labdarúgás világszerte a legközkedveltebb és legnézettebb sport. Én sem utálom, tudom, hogy mi történik a hazai és fontosabb külföldi ligákban, valamint a nemzetközi porondon, viszont nem tudom rávenni magam, hogy a vb-k és Eb-k meg a BL-döntő kivételével végignézzek egy meccset is, hisz az esetenkénti néhány perc, amíg nem nyomok egyet a távirányító gombján, csak erősíti az első mondatban foglalt véleményemet.
Ha továbbá összeállítanám a sportágakban létező ranglistákat, csak három lenne belőlük, amelyeket nagyjából objektívnak tartok. Az első kettő a tenisz és a golf, amelyek ranglistái csaknem egy kaptafára készülnek, a harmadik pedig a sakk, hisz a dr. Élő Árpád által kidolgozott pontozásos értékrendszer állta az idő próbáját, és a sakk berkeiben nem váltott ki semmilyen ellenállást.
Ebből ered, hogy kimondottan szkeptikus vagyok a különféle csapatsportok nemzetközi rangsorolásával szemben, közöttük nincs kettő, amelyek egyforma mércék szerint készülnének, és amelyek a szükséges esetekben a versenyek sorsolását (pl. csoportbeosztását) nagyjából reálisnak nevezhetővé tennék, ami nem zárja ki a lehetőséget, hogy néhanapján, puszta véletlenségből mégis olyannak sikerüljenek.
Minden évben parázs vitát váltanak ki a vb-k és Eb-k és azokat megelőzően a selejtezők sorsolásai is, a világhálón olvasható bejegyzésekből pedig kiderül, hogy a szurkolói meglátások nem teszik ki az elégedetlen vélemények túlnyomó többségét, ami annyiból megnyugtató, hogy tükrözi, az emberekben még a mai időkben is maradt némi tisztesség és szégyenérzet. A legkirívóbb eset a 2010-es röplabda-vb volt. Létezik ugyan világranglista, de azt a vendéglátó olaszok ügyesen kijátszották, szinte játék nélkül jutottak az elődöntőbe, míg a többi esélyes elejétől kezdve a nehéz rangadók sorára volt utalva. Még jó, hogy a végén, mondhatnánk, büntetésként, mégis érem nélkül maradtak.
A legújabb sorsolás, amely felkavarta a kedélyeket, a jövő évi foci-Eb csoportbeosztása volt. Labdarúgásban nincs hivatalos európai ranglista, ha pedig a kijutott válogatottakat átengedjük a vitatható mércék szerint készülő világranglista szűrőjén, kiderül, hogy a csoportok erejének ahhoz semmi köze, vagyis a kiemelés, a kalapok összeállítása és végül a sorsolás csakis a selejtezők eredményei alapján állt össze. Ami még nem lenne gond, ha nem tudnánk, hogy előzőleg a selejtezők csoportbeosztása is igencsak szubjektív mércék szerint történt. Így eshetett meg, hogy a nemzetközi porondon a 2002-es vb óta sikertelen török válogatott csoportelső és azután kiemelt lett, holott a világranglista szerint ezt nem érdemelte ki. A törökök ezért nem jutottak halálcsoportba, bár az A jelzésű négyesben így is a ranglista leggyöngébbjei.
Hogy mindez érthetőbb legyen, íme az Eb ismert csoportbeosztása, zárójelben pedig az európai sorrendet adjuk a világranglistáról. A csoport: Svájc (7.), Olaszország (8.), Wales (14.), Törökország (17.). B csoport: Belgium (1.), Dánia (11.), Oroszország (24.), Finnország (32.). C csoport: Hollandia (9.), Ukrajna (15.), Ausztria (16.), pótselejtezős (?). D csoport: Anglia (3.), Horvátország (4.), Csehország (27.), pótselejtezős (?). E csoport: Spanyolország (6.), Svédország (12.), Lengyelország (13.), pótselejtezős (?). F csoport: Franciaország (2.), Portugália (5.), Németország (10.), pótselejtezős (?). Szemmel látható, hogy a D és az F csoport túl erősre sikerültek, és előbbibe juthatna be Szerbia, amelynél az esetben zárójelben 18. állna.
