Viszlát, Párizs!

Utazásaim során az új desztinációk felderítése mellett, kimondottan szeretek egy idő után visszatérni azokra a helyekre, városokba, ahol már valamikor korábban jártam. Párizsba mintegy tizenöt év után tértem vissza. Nem sok mindenre emlékeztem, mert anno nagy rohanásban voltunk, hiszen rövid idő alatt igyekeztünk megtekinteni az összes turistalátványosságot.

A mostani látogatásom jóval másképpen alakult, aminek kimondottam örültem. Nem kellett rohanni, és nem kellett semmiről sem lemondani. Tíz napot töltöttem a francia fővárosban, és már az ötödik nap igazi párizsinak éreztem magamat.

A reggeli órákban a város szinte illatozik a frissen sült baguette-től. Én is a hónom alá csaptam a hosszúra nyújtott ropogós francia fehér kenyeret, úgy ahogy azt a párizsiak teszik. A meleg kenyéren csak úgy olvadt a nemespenész-bevonatú Fromage de Brie. Az ízét még most is érzem. Azok, akik szenvedélyes világjárók, értik mire gondolok, nem a turistalátványosságok hajkurászásán volt a hangsúly, hanem azon, hogy magamba szívjam a város ízeit és szellemét. Nem ébredtünk hajnalban, csak azért, hogy elsők legyünk a sorban az Eiffel-torony előtt. Fel sem mentünk a toronyba. Inkább a környéken található szimpatikus kis francia kávézókból, a cafe au lait és a croissant fogyasztása mellett csodáltuk meg Gustave Eiffel öntöttvas műemlékét. Így alkalmunk volt látni verőfényes napfényben, vagy amikor tetejét elnyelte a köd, valamint az esti órákban is megcsodáltuk a fényárban úszó 300 méteres, az 1889. évi világkiállításra készült tornyot. Párizs egyes részei annyira megtetszettek, hogy valami mást kihagyva, többször is ellátogattunk például a Montmartre romantikus környékére. A Sacré Cœur-bazilika (franciául: Basilique du Sacré-Cœur), vagyis a Szent Szív-bazilika előtt az ember csak azt kívánja, hogy egy caramel brulée latte-val a kezében élvezze a lenyűgöző kilátást a városra, az utcai hárfás gyönyörű muzsikájának aláfestése mellett. Nem, nem kellett sehova sem sietni, imádom ezt az érzést. A román-bizánci stílusú templomban naponta egyszer tartanak misét a francia–porosz háborúban elesett francia katonák tiszteletére, érdemes betérni, a látvány lélekmelengető.

Párizs bohém negyedében a különleges, régi, szűk, macskaköves utcákon sétálva, szinte visszakalandozunk száz vagy még több évvel korábbra is. A Place du Tertre-n érdemes megállni és elbeszélgetni a művészekkel. Még egyedi portrét készítenek rólunk, megtudhatjuk például azt, hogy a nyolc nyelvet beszélő Maxim Belgrádban született, és több mint harminc éve rajzolja az arcképeket a Montmartre-on. A hollywoodi rendezők figyelmét is felkeltette, így jövőre filmet készítenek az életéről, és azután portréi már egy igazi vagyont fognak érni. A környéken található bisztrókban borsos áron ihatunk egy pohár kiváló minőségű francia bort, de amikor felcsendül a francia La chanson, az árat elfelejtjük, és átengedjük magunkat az érzékszervek uralmának.

A vörös szélmalomról, a Moulin Rouge-ról is ismert kerület ma is olyan mint valamikor volt, a romantika, a művészet, a szórakozás, az üzleti szellem keveredik benne.

Párizsban akkor sem lehet unatkozni, amikor esik az eső, hiszen ilyenkor a múzeumok kerülnek sorra. A világ egyik legnagyobb múzeumában, a Louvre-ban korábban már jártam, természetesen képtelenség egy nap alatt az egészet bejárni, de Leonardo da Vinci 1503 és 1519 között készült leghíresebb festményét, a Mona Lisát láttam, szerintem az évek során nem sokat változott. Így a mostani látogatás alkalmával a választás a Szajna túloldalán lévő Musée d'Orsay-ra esett. A vasúti pályaudvar épületéből kialakított múzeumban az impresszionista festmények és a kortárs művészet kapott teret. Renoir, Monet, Van Gogh milliókat érő alkotásait csodáltuk meg, valamint alkalmunk adódott a leghíresebb spanyol művész, Pablo Picasso 1900 és 1906 közötti, kék és rózsaszín korszakának műveit is megtekinteni. A Bleu et rose című kiállítás ugyanis 2019. január 6-áig lesz nyitva. A Szajna partján sétálva megcsodálhatjuk Párizs jelképét, a gótikus stílusú Notre-Dame-ot, a katedrálisok királynőjét. A székesegyház gazdag múltra tekint vissza, külseje és belseje is egy külön fejezetet érdemelne, de helyszűke miatt csak egy szóval írom le: lélegzetelállító!

Párizs nagyságára igazából csak akkor jövünk rá, amikor végigsétálunk a Diadalútnak nevezett Champs-Élysées-n a Concorde tértől (Place de la Concorde) a diadalívig, az Arc de Triomphe-ig. A nyolcsávos sugárút környékén rendezett kertek, hatalmas parkok, szökőkutak, méregdrága szállodák, híres divatmárkák üzletei, éttermek, bankok, nemzetközi cégek sorakoznak. A hosszú séta eléggé  fárasztó, ezért egy kis francia édességgel felfrissíthetjük magunkat. A Ladurée luxus pékség és édességeket gyártó ház 1862-ben létesült, naponta mintegy 15 000 darabot adnak el a világ egyik leghíresebb ínyencségéből, a macaron-ból. Mintegy harminc mennyei íz közül válogathatunk. A Montmartre környéke mellett, a Quartier Latin, azaz a latin negyed a másik nagy kedvencem. Könyvesboltok, piacok, kávéházak, éttermek és a francia egyetemi élet helyszíne. Itt található a Sorbonne, a Collége de France, a Panthéon, továbbá a Luxembourg palota és 24 hektárnyi kifogástalanul rendezett parkja, valamint a Montparnasse környéke.

Mindazt amit nappal körbejártunk Párizsban, az esti fényekbe borulva is megcsodálhatjuk, és erre a legjobb megoldás a mintegy egyórás szajnai hajózás.

A városnak egy rejtett élete is van, amit a metrózások alkalmával lehet megismerni. Ez a föld alatti élet szinte olyan mozgalmas mint a fenti, de nem épp olyan pompás. A párizsi metró a hajléktalanok otthona, szinte minden megállón ott vannak a zenészek is, akik muzsikájukkal keresik meg a napi betevőre valót. A városban leggyorsabban metróval közlekedhetünk, a megállók egyben a város fő pontjai is, így nem lehet eltévedni. A metrók szinte 3 percenként közlekednek, napi és heti jegyet is lehet vásárolni, ha több napot töltünk el Párizsban, az utóbbi kifizetődőbb.

A tíznapos párizsi látogatásból a francia királyok lakhelye, a Versailles-i kastély és a meseország, azaz a Disneyland szórakoztatópark (amely egyébként régóta dédelgetett álmom is volt) megtekintése sem maradhatott ki. De ezek története külön-külön írásban lát majd napvilágot, hiszen nem lehet az ott látottakat és a felkerekedett érzést csak pár sorban összefoglalni.

Nagyon élveztem e nem szokványos utazást, és mivel Párizsnak minden utcája, létesítménye, erődítménye, parkja maga a csoda, a tíz nap sem mondható elegendőnek. Ami ez alkalommal kimaradt a fények városának megtekintéséből, azt minden bizonnyal a következő látogatásom alkalmával szép lassan bepótolom, hiszen érzem, hogy Párizsba ismét vissza fogok térni.