A második félévből elmúlt egy hónap, és kezdett szépen lassan minden a szokásos ütemben működni. Ilyenkor jön mindig egy kis ördög, és kizökkenti a lassan monotonná váló hétköznapokat. Visszamenőleg pár évre nagyjából ilyenkor engedett fel egy kicsit Előd figyelme az iskolában, és megjelent egy-két rossz osztályzat. Az idén azonban nem ez történt, hogy ne legyen unalmas, Katánál történtek váratlan események a suliban. Pár hónappal ezelőtt jött egy új osztálytársuk, és aztán félévkor most még egy. Mondaná az ember, ez szuper, hiszen amúgy is kevesen vannak, csak jöjjenek minél többen. A félévkor jött „erősítés” azonban nem olyannak sült el, amilyennek szerettük volna.
Kata azzal jött haza a félévkezdést követően, hogy az új osztálytárs rácsapott a kezére. Mondtam neki, hogy ezt nem szabad eltűrni, szóljon a tanító néninek. Aztán pár nap múlva egy pofont kapott, később hátba verte, majd hasba stb. Az új gyerkőc azonban ezt kiváló érzékkel teszi, mindig akkor csinálja, amikor a tanító néni nem figyel oda, úgy tűnik járatos az ilyen dolgokban. A tanító néni beszélt a kis nebulóval, de ennek sajnos semmi következménye sem lett. Illetve lett, de nem olyan, amilyenre számítottunk volna. Az újonc legutóbbi tettével valóban „kiverte a biztosítékot”, lányom még kötötte cipőfűzőjét az udvaron, amikor odasomfordált hozzá, és fejbe rúgta, majd gyorsan megfenyegette Katát, hogy ezt nehogy elmondja valakinek. A lényeg, beszéltem a tanító nénivel, hogy itt a vége, fuss el véle, elfogyott a türelem, átütötték a tolerancia küszöbét nálam, vagy lesz valami konkrét lépés az ügyben, vagy megyek az igazgatóhoz, ez így nem mehet tovább. Ígéretet kaptam, hogy rövid időn belül beszél a szüleivel, az iskolapedagógussal és a pszichológussal. Itt tartunk most, remélem hamarosan vége lesz az egész ügynek, mert most már úgy megy iskolába a lányom reggel, hogy reméli, ma nem üti meg az osztálytársa.
Az egész ügy meglehetősen felkavarta a kedélyeket a családon belül is, voltak rossz álmok, és érdekes módon ezek kivetítődnek mindenkire a csipet csapatban. Például, ha Kata rosszat álmodik, akkor én is nyugtalanul alszom, és ugyanez a helyzet Előddel, Csillával és Márkival is. Őrült dolgok jöttek elő a kavarodás miatt, Előd repülő virslikkel álmodott, aztán kilőtték a világűrbe, Csilla meg arról, hogy Előd meg én bebetonoztunk a teraszon egy holttestet. Katának volt a legkomplexebb az álma, nyilván őt érintette a legjobban. Azt álmodta, hogy a teraszunkkal szembeni platánfán két fekete galambember állt, aztán átröpültek hozzánk, kiszívták a jóságot a szívünkből, ezért kőszívűek lettünk, gonoszak.
Remélhetőleg hamarosan lezáródik a sulis „szappanopera”, és elkezdődhet egy újabb nyugis periódus, amíg a kis ördög újra be nem lopódzkodik hétköznapjainkba.
