Beütött a nyár, elérkezett a lazítás ideje. A gyerkőcök egy hétre a nagymamájukhoz és nénjükhöz mentek vendégségbe Marcival együtt (ő a mi cicánk), mert nálunk meszelés volt a lakásban, úgyhogy amíg ők az udvarban medencéztek, trambulinoztak, addig én a piktorokkal, mesterekkel szórakoztam. Mellesleg, egyre nehezebb jó mestereket találni, nagy többségük külföldre költözött a jobb élet reményében, aki itt maradt, annak meg rengeteg munkája van, fél évre előre be vannak táblázva.
Na, de mire a gyerkőcök visszatértek, alig ismerték fel a kéglinket, az új bútorok még nem érkeztek meg mind, de nem is baj, mert pár nap múlva úgyis elhúztunk jó messzire, az óperenciás tenger másik végére, nyaralás a célegyenesben!
A reptéren a gyerkőcök betankoltak a duty free shopban gumicukrokból meg csokikból minden esetre, mert úgy könnyebb röpködni. Szép tiszta időben repültünk, igaz, a vége felé nagyon vártuk már a gép landolását, mert leszállás előtt fél óráig olyan volt, mintha a hullámvasúton ültünk volna.
Leszállás után a lurkók átállították búváróráikat, hogy a víz alatt is pontosan tudják majd, hány óra van, mert ez szerintük nagyon fontos. A reptérről még volt két óra a tengerparti városkáig, közben síkságokon és magas hegyeken keresztül haladt a járgány, majd Kata és Márk visítozva mondták: érezni a tenger illatát. És az utolsó hegycsúcs után ránk kacsintott a nagy kékség. A levegő megtelt a fenyő és a leánderek mennyei illatával, és seperc idő alatt lent voltunk az üdülőhelyen. A hotelben gyorsan elrendezkedtünk, majd körbejártuk a hatalmas parkot, ami a létesítményt körbeveszi, és végre leérkeztünk a partra is, ami nagyrészt homokos volt, egy kis része pedig sziklás. A nagyfiú, Előd, a két hét nagy részét búvárkodással töltötte, Kata meg Márki pedig a csekélyebb vízben pancsoltak, búvárkodtak, kagylókat meg köveket gyűjtöttek, úgy kellett kitessékelni őket a vízből, amikor már belilult a szájuk. Halacskákat is próbáltak fogni, de még hálóval sem sikerült, mondtam, ahhoz még nem vagytok elég tapasztalt halászok, majd idővel…
Aztán jött két szeles nap, reggel még csak enyhén fújt, így délig lehetett pancsolni, aztán ebéd után bejártuk a tenger melletti városka kis és nagy utcáit, a fagyimesterek portékáit alaposan megtapasztaltuk, az utcán fogyasztható, amolyan fast food kagylós eladóknál is jártunk többször, na és a bazárt is alaposan körbejártuk, ahonnan a gyerkőcöket úgy kellett kihúzni, mint a strandon a hideg vízből. Mert mindig volt még valami, ami milyen szép, csak még ezt, apa! Aztán még többször meglátogattuk a bazárt esténként, a végén már az eladók pacsiztak a gyerkőcökkel, egész otthonosan éreztük magunkat, de hát elvégre a vendéglátóknak ez is a célja, így könnyebben nyílik a pénztárca.
A vacsora után néha elmentünk sétálni egyet a hosszú homokos strand mellett húzódó sétányon, ahol mindig volt valami érdekes esti program a kávézók, éttermek egyikében, de ha ezt meguntuk, jókat szóláncoztunk a tengerre néző teraszunkon, és a gyerekek sokáig bírták…
Két hét után már észre sem lehetett venni, mikor lilul be a szájuk a manóknak, olyanokká váltak mint egykor a Coppertone-reklámban a lebarnult kislány, akinek a kutyus lehúzta a bugyiját, és kivillant a fehér popsija, igazi kis mozgó bronzszobrok vettek körül.
Jó kis buli volt, de most még meg kell tölteni érdemes tartalommal a vakáció hátralévő részét, aztán jöhetnek az újabb kihívások. Márkra vár még az utolsó alsós osztály, Kata tanárokkal ismerkedik majd az ötödikben, Előd meg reményeink szerint a gimi második osztályában kicsit komolyabbra veszi a dolgokat.
