Milánótól alig 70 kilométerre délre, Lombardia és Emilia-Romagna régiók határán, a Pó jobb partján fekszik egy százezer lakosú olasz kisváros, Piacenza. Három évezredes története alatt sok minden történt itt. Az etruszkok egyik legjelentősebb városa volt, később a rómaiak építették tovább, de a Pápai állam és több család is igényt formáltak kormányzására. 1848-ban népszavazással döntöttek a piacenzaiak, hogy szeretnének a leendő Olasz Királysághoz tartozni. Az olasz városok közül elsőként tartották meg itt a népszavazást, ezzel Piacenza kiérdemelte az Elsőszülött státuszt.
A város érdekesebb történetei főleg a középkorhoz kapcsolódnak. Például a város tucat bazilikája közül a Santa Maria di Campagna előtti téren hirdette ki II. Orbán pápa az első keresztes hadjáratot. Évszázadokkal később a város sikátoraiban gyógyította Szent Rókus a pestisben szenvedő betegeket. De az ő történetéről majd később. Piacenza ma egy történelmi emlékekben bővelkedő és azokat méltón őrző jellegzetes észak-olasz kisváros. Középkori hangulata máig őrzi a valaha itt élt sok-sok nemzedék keze munkáját.
Főtere a dómmal, bazilikái a pici lakóházakkal, a szűk és kacskaringós kisutcái, palotái és több száz éves középületei mind-mind az előző századok mesterembereinek hagyatéka. A város talán legpazarabb épülete a Palazzo Gotico a Piazza dei Cavallin. Az eredetileg nemesi palotának szánt épületet 1281-ben kezdték építeni, ám a nagy pestisjárvány miatt csak sokára fejezték be. Viszont az épület a lombard gótika legszebbje lett. Ma a városháza és színház működik benne. A város másik értékes palotája a Villa Farnese. Az ötszáz évvel ezelőtt élt nemesi család nagyobbat álmodott, mint a környékbeli királyok és más olasz gazdag családok. Akkora palotát szerettek volna, ami vetekedett a vatikáni épületekkel. Csak néhány elem az eredeti tervekből: a palotának három emelete kellett hogy legyen (ez 50 évnyi építkezés alatt meg is valósult), két díszlépcsője és két egyedi csigalépcsője, minden emeleten két lakókomplexum a hercegeknek kápolnákkal, vendégszobákkal, kiszolgáló helyiségekkel, magán- és főloggiák, nyitott színház a belső udvaron és olasz kertek, amelyek lenyúlnak a Pó folyóig.
A több ezer négyzetméteren ma számos múzeum működik: a Városi Múzeum, az Ókori Fegyverek Múzeuma 400 antik fegyverrel és páncéllal, az Edzők Múzeuma, az Olasz Risorgimento-múzeum, a Kocsimúzeum, a Régészeti Múzeum, de Botticelli Madona az ifjú Szent Jánossal című alkotása is ki van állítva több száz műalkotás mellett. Értékes, 700 darabos múlt századi műkincsből álló tárlat várja a művészet szerelmeseit a Ricci Oddi Galériában is. És ha már a művészeteknél tartunk: a városban született 1934-ben Giorgio Armani neves olasz divattervező.
Piacenzában sokan alkottak maradandót, ám sokuk nevét már elmosták az évszázadok viharai. De Szent Rókus neve örökké fennmarad Piacenza történelemkönyveiben. Rómába zarándokolva megállt Piacenzában, hogy segítsen az 1367–68-as nagy pestisjárvány betegeinek ellátásában. Félelem nélkül gondozta a betegeket, akik szentként fogadták, mert tapasztalták, hogy gyógyulást hoz nekik.
Megjelölte őket a szent kereszt jelével, majd megemlékezvén Jézus Krisztus szenvedéséről, érintésével meggyógyította őket. Sokuk fájdalmát enyhítette, de még többen az ő közbenjárására gyógyultak ki a kórból. Viszont őt is megfertőzte a járvány, aminek következtében visszavonult a városszéli erdőkbe. Angyal fakasztott neki forrást, és egy vadászkutya vitt neki élelmet. Tisztelete 1420. körül kezdődött, s nagyon hamar egész Észak-Itáliában, főleg Piacenza környékén elterjedt. Ettől kezdve sorra alapították a Szent Rókus társulatokat betegápolásra, főleg járványok idején. A 15. század végétől a tizennégy segítő szent között járványok ellen hívták segítségül. A 16–18. században az egyik leginkább tisztelt szent volt Európában. Ünnepnapja augusztus 16-a.
