A reggelek egyre hűvösebbek, mindenszentek után már foga van a napnak, de azért napközben még télikabát nélkül is el lehet lenni, egész tűrhető a vénasszonyok nyara. A gyerkőcök pénteken nem mentek suliba, hiszen állami ünnep volt. Reggel kilenckor még nagyban szuszogtak az ágyukban, de hagytuk őket, hadd pihenjenek, nehéz az az iskolatáska.
A suli megyeget mindhármuknak. Előd nem ismételte meg a tavalyi szeleburdiságokat, amikor minden figyelmeztetés ellenére is azt hitte, hogy a gimnázium az az általános iskolának a folytatása, pedig egészen más sebességbe kellett kapcsolni. Előd Kata teljes ellentéte, ami a komolyságot illeti, hihetetlenül lazán kezeli a tanulást, talán túlontúl is, de ő ilyen. Kata felsős lett, nincs többé tanító néni, aki mindenre ötöst adjon, itt bizony, úgy mint a bátyjánál, a tanulást illetőleg magasabb fokozatra kellett váltani. Kata nagyon komolyan vette a sulit, és azt, hogy felsős lett, talán kicsit túl komolyan is. Néha annyira jó osztályzatot akar kapni, hogy az izgulás miatt nem képes odafigyelni a lényegre. A legutóbbi nyelvtantesztet túlizgulta, aztán persze elrontotta. Minap pedig, amikor javítani szeretett volna, hiába tanulta meg és gyakorolta be az anyagot, a tesztet újra elrontotta. A tanárnő kihívta a táblához, és ott hiba nélkül megoldotta a feladatot. Mondta is neki a tanárnő, hogy hagyja abba az izgulást, és a hétvégén ne gondoljon a sulira. Márki még a negyediket gyűri, ő Elődhöz hasonlóan nem sokat izgul az iskolán, neki a zongorázás meg a zenesuli a mindene. Képes egész délelőtt kalimpálni a zongorán, ebbe (na meg a mobilozásba) sohasem fárad bele. És bizony volt egy kis koncertje is, na nemcsak neki, hanem a zeneiskolások mindegyikének. Ez valójában egy bemutató volt, hogy hol is tartanak a gyerkőcök a tanulásban. Mindegyikük fellépett, előadta a begyakorolt anyagot, a szülők pedig tapsviharral jutalmazták őket. Márki hibátlanul, nagyon jól elzongorázta a Boogie No.1. című szerzeményt, jó ritmusérzékkel, teljesen profin, igazi élvezet volt hallgatni és látni a nagyfiút a színpadon, „akció” közben. A koncert után, mi sem természetesebb, elsétáltunk a közeli cukrászdáig, ilyenkor jólesik egy kis nyalánkság. A sütemények, torták mellett megbeszéltük, hogy másnap kirándulunk egyet, majd kikunyerálták, hogy végre elmenjünk egy kínai étterembe, ez már régóta téma…
Másnap sűrű ködös reggelre ébredtünk, de mire összeszedelődzködtünk és kiértünk a Dunára, a ködfátyolon át kikandikált a nap, majd percenként váltakozott az idő, bújócskázott a nap a ködben, igazi őszi nap volt. A kínaiba kicsit korábban érkeztünk a tervezettnél, mert a dunai levegő kiszívta a gyerkőcöket, és korogtak a pocik. Fél óra alatt már ott gőzölgött az asztalon a finom rák, marha, csirke, mindenféle gombával, bambusszal, kikirikivel. Nagyon akartak pálcikával enni, próbálkoztak is egy ideig kisebb-nagyobb sikerrel, végül elővették az eszcajgot, és befalták a fenséges falatokat – az étterem teraszán hiába leselkedett egy jól megtermett kandúr, neki ezúttal semmi sem jutott. Majd a következő alkalommal, mert van egy olyan érzésem, hogy ennek lesz még folytatása…
