Korán reggel van, az ablakot kinyitva beáramlik a friss, tavaszias levegő. A gyerkőcök még nagyokat szuszognak, a sok tanulás és az extra aktivitások megtették a magukét, a melegfront pedig még rátett egy lapáttal. Persze szó sincs tavaszról, a tél küszöbén állunk, december azonban nem hóval és faggyal érkezett, hanem lágy szellővel.
A két gyerkőc ezen a héten délutános, Katának ma kimondottan semmi extra foglalkozása sincs, ezért meghúzhatja az alvást, ráfér. A nagylány az utóbbi időben Diákszínpados lett, ismerősei, barátnői közül is páran színészkedni járnak, így a dumcsikból neki is megtetszett, aztán amikor kipróbálta, még jobban megkedvelte. Aztán jött a verselés. Mondjuk nincs olyan messze a színészkedéstől, úgyhogy most az is menő lett nála, persze ez mind extra időt vesz igénybe, és akkor heti edzésekről nem is beszéltem, az úszásról. Úgyhogy igazi menő manó lett Katából, de nem panaszkodik, és az osztályzatain sem látszik. Igaz néha becsúszik egy-két rossz osztályzat, de azt mindig kijavítja. A suliban azonban a magyar osztályos diákoknak nem könnyű, gyakran szerb nyelven történik a tanítás, ami mondjuk a fizika esetében jócskán megnehezíti a gyerekek dolgát, hiszen rengeteg az ismeretlen kifejezés, de tanárhiány van minden szinten, képtelenek magyar tanárokat találni Újvidéken Kata sulijában, pedig már a tanév kezdete óta fennáll a probléma.
Márki iskolájában szerencsére nincs ilyen gond, és a nagyfiúnak is jók az osztályzatai, a minap három ötöst hozott haza, mondtam neki, hogy azért nem kell eltúlozni, ne frusztrálja a többieket. És még a hazahozott három ötös valóban kiváló eredmény, az már nem volt annyira mókás, hogy a suliban felejtette a mobilját. Volt nagy rohanás, aztán szerencsére meglett, szépen berakta a pad alá, és ott maradt. Na de, Márki nem lenne Márki, ha nem folytatta volna a mókát… Másnap ugyanezt eljátszotta. Nem harmadnap vagy egy hét múlva, hanem másnap. A Fortuna viszont újra vele volt, és újra meglett a telcsi. Az alapos „fejmosás” után azonban többé nem fordult elő, reméljük ez így is marad. De Márki nem csak a szülei idegein képes játszani, a zongorázás is kiválóan megy a gyerkőcnek, nemrég újra fellépett egy humanitárius koncert keretében, szépen szólnak a hangok az egyre hosszabbra nyúló ujjai alatt.
Előd végre bekeményített a gimiben, nagyon úgy tűnik, nem játssza el újra a szokásos negyedévi játszmát, mert ezt eddig hagyományosan elszúrta, és aztán az utolsó pillanatokban javított. Sok a tanulnivaló, sok a buli, de ez így van, amikor valaki a gimnázium harmadik évét tapossa. Jut idő hetente még egy csobbanásra is, az úszás mindig jól jön. Aközben az utóbbi időben azzal rágta a fülemet, hogy meghívta a barátja Londonba, mondtam, majd meglátjuk az osztályzatokat… Aztán csak lefoglaltuk a fapados járatot, így karácsony után Előd elröppen a britekhez…
Azért más az, amikor Budapestre vagy Székelyföldre ment kirándulni, egy szülőnek nagyon nem mindegy, London ugyanis jóval messzebb van… Viszont, ha belegondolok, és is utazgattam már 17 évesen, és óriási élményekkel lettem gazdagabb, ezekre ma is szívesen emlékezem vissza. Miért lenne ez most másként.
Nyitókép: Diákszínpad
