Annyi fontos dátum van egy évben, hogy ember legyen a talpán, aki mind megjegyzi, de szerencsére ezért találták ki az emlékeztetőket ezekre az új kütyükre. Szóval, mikor közeleg a nagy nap vagy óra, netán perc, csippan egyet, aztán ha akarjuk, még egyet, és még egyet. Teszik ezt addig, amíg már nagyon elegünk lesz belőle, akár széjjel is verhetnénk, de nem tesszük. Viszont így nehezen feledkezünk meg a fontos dátumokról, teendőkről.
Családunkban az idén két jelentős időpont lesz: apám a 80. életévét tölti be, fiam pedig a 18-at. Bizony, bizony.
Apám egészen jól bírja az élet tempóját, ma is, csakúgy, mint az elmúlt évtizedekben, fiatalos könnyedséggel túrázik a hegyekben 10–15 kilométereket, hetente néha többször is. Szomszédjával, Robi bácsival (94) tegnap együtt javítottak meg egy 40 éves mosógépet, kisebb gondok után természetesen sikerrel jártak. Mert ott a 40 éves szervizkönyv az útmutatással, a cserealkatrészek pedig még mindig megtalálhatók bizonyos üzletekben.
Előd fiam mérföldkőhöz érkezett. Lassan belép a 18. életévébe, és már folyamatban van a szülinapi buli szervezése. Nehezen tudom elhinni, hogy már itt tartunk. Oly gyorsan elröppent ez a 18 év. Mintha tegnap lett volna, amikor az édesanyjával kihoztuk az újvidéki szülészetről, a Betániából. A kis gyűrött fülű jövevény nem volt egy sírós baba. Emlékszem, milyen mohón szopott hároméves koráig. Amikor már nem fért több a pocijába, az orrán jött ki, ekkor Enikő lecsatlakoztatta a „töltőről”, és átvettem a böfögtetés-projektet, miután én is rendszeresen részesültem az anyatejben, mindig végigcsorgott a hátamon a legénykében landolt felesleg. Gyorsan cseperedett a csöppség, az oviban az első nap kicsit rosszul érezte magát, de nem volt hiszti, sem sírás-rívás, mert sokat beszélgettünk előtte. Mindig értelmes volt a kis csávó, nem foglalkozott felesleges dolgokkal. Ha csínytevésen értem, nem tetszett neki, nehezen tűrte a kritikát, a kioktatást, és csak hosszú ideig tartó, számtalan „próbálkozásom” után fogadta el, miután „feldolgozta”. De aztán mindig tartotta magát a megbeszéltekhez. Az igazáért a suliban és az életben mindig kiállt, nem tűrte a mellébeszélést, sértegetést, ezért néha „fiús” megoldásokat választott, volt, amikor megrovók is jöttek az ökölcsatákért, de azért csak kiérdemelte a Vuk-diplomát, és számos versenyt megnyert. Most, amikor a gimi harmadik osztályát tapossa, elérkezett a bulik időszaka, de már vannak tervei a jövőjével kapcsolatban, és komolyan dolgozik rajta. Nagyon büszke vagyok rá.
És a két kis mitugrász sem kicsi többé. Kata a hatodik osztályban állja a sarat, belépett a pubertásba, így egyre „izgalmasabbak” a hétköznapok. Habár magyar osztályba jár, egyre kevesebben vannak, és sajnos egyre kevesebb a magyar nyelven tanulható tantárgy is, ami meglehetősen nagy gondot jelent a nagylány számára. Ha hamarosan nem javul a helyzet, kénytelenek leszünk iskolát váltani, pedig nem szeretnénk. Márkinál más a helyzet, az ő sulijában nagy létszámú magyar osztályok vannak, az ötödik osztályban jó közösségbe került. Ez mellett komolyan nyomja a zeneiskolát is, nagyon szépen zongorázik. Igaz, minden koncertjére újra kell öltöztetni, na nem azért, mert válogatós, hanem mert úgy nő, mint eső után a gomba, nagy gyerek lett, a pubertás nála is beköszöntött, pelyhedzik az álla, mutál a hangja…
Úgyhogy családunkban mint mindig, áll a bál, nincs megállás, a szülinapok után kezdődik majd a hajrá a nyári szünidő előtt, hogy aztán jó érzéssel vonuljanak a nebulók a megérdemelt pihenőre.
