Al-Jahra

Valódi oázis volt sok-sok éven át egy sivatagi országban, ahol kevesebb mint 1% a mezőgazdasági termelésre alkalmas terület. Csak itt volt édesvíz, itt lehetett zöldségféléket termeszteni, de még a pálmafák legtöbbje is csak itt tudott megmaradni. Mocsaraiban számos vándormadár pihent meg. Aztán bekövetkezett az öbölháború. Több száz olajkutat robbantottak fel, és a terület annyira beszennyeződött, hogy máig terméketlen.

A világ 1991-ben ismerte meg Kuvaitot és annak második legnagyobb városát, Al-Jahrát. A Kuvaitvárost Al-Jahrán át az iraki határral összekötő út közönséges sivatagi főút volt 1990-ig, az ország egyetlen gyorsforgalmi útja. Az iraki hadsereg inváziót indított Kuvait ellen, és ezen az úton gyorsan a fővárosig ért. A következő évben ugyanilyen gyorsan el is hagyta Kuvaitot, de sokkal nagyobb veszteséggel. Az egész világsajtót bejárták az Al-Jahra városa körül megsemmisült járműoszlopról készült képek. Becslések szerint 2000 négykerekűből álló konvoj éget porrá és külső ránézésre csak kevés volt közülük katonai jármű. Ekkor nevezték el az utat a Halál főútjának. Ma is így ismeri minden arab.

Kuvaitvárost és Al-Jahrát ma hatsávos, helyenként emeletes autópálya köti össze. A roncsokat elszállították, az égő olajkutakat eloltották. Ez a harmincpár kilométer ma is a legforgalmasabb útszakasz az egész országban. Al-Jahra környékén számos olajmező és finomító található. Itt az üzemanyag olcsóbb az ivóvíznél. Az ötmillió lakosú országban több mint két millió személygépkocsi található, ehhez jön még mintegy fél millió taxi, busz és tehergépjármű. A legtöbbjük napi szinten felhajt a Halál főútjára, mert ami van Kuvaitban, az ez a két város között van.

Al-Jahra valamikor virágzó mezőgazdasága mára megszűnt. Minden a kőolajról szól. Száz éve mindössze két palotából és az őket kiszolgáló 150 háztartásból állt a település. A lakosság számának gyarapodásával a város területe is megsokszorozódott. Ez a város remek hely az igazi kuvaiti élethez, mivel itt még élnek az arab hagyományok, viszont közel van a főváros is, annak minden kínálatával, lehetőségeivel. Az utcákon zöldfelületeket és fákat nem érdemes keresni, mert nincsenek. Még a gaz se nő, akkora errefelé a forróság. Nincs olyan mecset és utca, amelyben ne lennének ingyenesen használható ivókutak. A legtöbbjük ital automatára hasonlít. A vizet 10–12 fokosra lehűtik és mindegyiken van néhány pléhbögre. Egyébként a palackozott ivóvíz ára tényleg vetekszik az üzemanyag árával. Jól észrevehetőek a különbségek az itteni és a fővárosi mindennapok között. Al-Jahrában nagy a munkanélküliség és számos külföldi munkás családja él itt, mert ezen a helyen lényegesen olcsóbb az élet, mint a fővárosban. Akinek viszont jól megy sora, az meg is látszik a takaros házán és a ház előtt levő autókontingensen.

A várost három oldalról sivatag veszi körül, a negyedikről pedig a Perzsa-öböl. Amikor leszáll az est, Al-Jahra körül kirajzolódnak a messzi távolban pislákoló tábortüzek. Számos törzs él ma is sátrakban messze a civilizációtól. Valakik terepjárókkal érkeznek ide, mások teveháton, néhányan pedig kereskedőkaravánok élén. Ilyenkor itt mindenki egyforma: arab. Ugyanolyan a sejk, mint a sivatag nomádjai. Énekelnek, táncolnak, sütnek, vízipipáznak, beszélgetnek és jobbnál jobb üzleteket kötnek. De a milliós olajbizniszek ezeken a különleges estéken nem kerülnek szóba.