2024. szeptember 9., hétfő
TECH-SAROK

Applikációk becsomagoláshoz, adatátvitelhez és koktélkészítéshez

Aki csak megteheti, még befizet valamilyen üdülésre. Az ilyen utazásokat pedig túlnyomórészt lázas becsomagolás előzi meg, és legtöbb esetben, amikor már elértük az úti célunkat, akkor derül ki, hogy ismét otthon felejtettük a fogkefét vagy -krémet, rosszabbik esetben pedig a mobilunk töltőjéről feledkeztünk meg. Ezen igyekszik segíteni a PackMate elnevezésű alkalmazás. Mielőtt elkezdenénk csomagolni, az applikációba be kell írnunk utazásunk célját és időpontját, majd pedig az előre megadott opciók közül megadjuk, hogy mit is szándékozunk magunkkal vinni az utazásra. Persze ezeket mi is beírhatjuk. Majd pedig csomagoláskor „kihúzzuk” mindazt, amit már belepakoltunk az utazótáskánkba vagy a bőröndünkbe. Emellett a megadott időszakra az úti célunkon uralkodó időjárási körülményeket is kimutatja az applikáció, ugyanakkor egy utazás előtti feladatlistát is összeállíthatunk a szoftver segítségével, amelyik több utazást követően egy statisztikát is összeállít arról, hogy mit is viszünk leggyakrabban az útjainkra, és ezek közül mik is azok, amelyeket legkevesebbet használunk az utazásaink alkalmával.

***

Ahogyan nagyon sokan, úgy én is nap mint nap számos digitális adattal találkozom a munkám során, amelyek egyik kütyüről a másikra történő átviteléhez többfajta kábelt is kénytelen vagyok használni. Ebben segít a LocalSend nevet viselő alkalmazás, amely az Android és az iOS mobil operációs rendszerek mellett Windows, MacOS és Linux operációs rendszerekkel működő számítógépekre és laptopokra is felinstallálható. Ha ezt megtesszük, a wifivel működő ingyenes alkalmazás segítségével egyik készülékről a másikra mozgathatjuk adatainkat a lokális hálózaton belül és nem kell különösebb előtudás ennek eléréséhez. Miután az okostelefonunkra és számítógépre is feltöltjük az alkalmazást, a gépünk és mobilunk is detektálja ezt, és egy-egy elnevezést generál minden eszköz számára, majd ezt követően már tölthetjük is át az adatainkat egyik helyről a másikra.

***

A rekkenő hőség ideje alatt valószínűleg sokan álmodoztak arról, hogy valahol a tengerparti strandon pálmafák alatt hűsölnek hűs és finom koktélt kortyolgatva. Nos, a tengerparti strandot és a pálmafákat leszámítva, a Mixel elnevezést viselő applikációval elkészíthetjük álmaink koktélját. Az Androidos és iOS-os mobilokra egyaránt letölthető alkalmazás ingyenes változata is 600 koktélreceptet tartalmaz (a fizetős verzió mintegy 2500-at). Azonban nem is ez a legszebb a programban, hanem az, hogy segítségével megnyithatjuk virtuális bárunkat, amelynek a polcain csak azok a koktélok lesznek megtalálhatók, amelyeket odahaza is elkészíthetünk. Mégpedig úgy, hogy a telefonunkon összeállítjuk a rendelkezésünkre álló alapanyagok listáját. Ezeket az alkalmazás virtuális polcokra helyezi, majd pedig elkészíti azon koktélok listáját, amelyeket ezekből összekotyvaszthatunk, a hiányzó alapanyagokat pedig egy bevásárlói listára helyezi. Az alkalmazás azt is közli velünk, hogy egy bizonyos koktélhoz milyen arányban kell összekeverni a hozzávalókat. A receptek alapján elkészített koktélok fotóját is feltölthetjük az applikáció fizetős változatába. Az alkalmazás hátulütője az, hogy az illusztrációk nem igazán kidolgozottak és csak havi 2, illetve évente 13 dollárért kölcsönözhetjük ki az applikációt. Teljes egészében nem vásárolhatjuk meg.

***

Ameddig a mobiltelefonok kamerái lassan vetekszenek a profi fényképezőgépek, illetve kamerák által nyújtott minőséggel, addig a laptopok és a számítógépekhez csatlakoztatható kamerák továbbra is legtöbb esetben kőkorszaki teljesítményt nyújtanak. A Camo Androidos és iOS-s mobilapplikáció, amelynek a Windowsos vagy MacOS-os változatának a számítógépünkre installálásával az okostelefonunk kameráját is használhatjuk számítógépünk vagy a laptopunk webkamerájaként. Mobilunkat pedig wifin vagy csatlakoztató kábellel is összeköthetjük gépünkkel. Az applikáció felinstallálás után egy streaming szervert indít el, ezt pedig a számítógépünkre egy QR-kód beszkennelésével kapcsolhatjuk rá, és ezután a számítógépünkön megjelennek a telefonunk kamerája látószögében lévő dolgok. A kamera beállításait a számítógépünkkel végezzük. Kiválaszthatjuk a rezolúciót, a képfrekvenciát (frame rate), a megfelelő világosságot, de még a vakut is bekapcsolhatjuk, és többek között különböző szűrők is a rendelkezésünkre állnak. A hanghoz a mobilunk és a laptopunk mikrofonját is használhatjuk és vízjeggyel is elláthatjuk a felvételt. Az applikáció ingyenesen is használható, de az összes lehetőség használata éves szinten 82 dollárba kerül.