Sokak számára még kevésbé ismert Jenován Flórián neve, ám a szajáni származású, 24 éves fiatalember már kiskora óta tudatosan építi zenei karrierjét. Zongoraszeretete kisfiúként bontakozott ki, miután beíratták szülei a nagykikindai zeneiskolába. Élete akkor, ott megpecsételődött a zene iránt. Eddig nemcsak komolyzenével, hanem egyházi és népzenével is foglalkozott. Időközben alapfokon megtanult orgonálni is, bár mint mondja, ez távol áll az orgonaművészettől. Jelenleg a Szabadkai Zeneiskola zongoratanára és a zentai Jézus Szíve-templom karnagya.
Melyik a kedveltebb, a zongora vagy a kántori hivatás?
– Nem tudok határvonalat húzni a kettő között. Az elsődleges feladatkör a zene és a művészi lét. Az viszont, hogy ezt milyen csatornán juttatom el a közönséghez, számomra kevésbé fontos. Mindig a minőség a lényeg. Függetlenül attól, hogy az egy zongorajáték vagy egy kórusmű előadása, esetleg egy kántori munka. Az a fontos, hogy amit tolmácsolok, az minőségben megállja a helyét, és hogy eljusson a hallgatóhoz az üzenet, megérintse őt. Mint zongorista ez egy könnyebb dolog, hiszen az ember leül, és eggyé válik a hangszerrel. Azt szoktam mondani, hogy ha szomorú vagyok, akkor ki tudom magamból játszani, de ha jókedvem van, azt is hallhatja a hallgatóság, mert velem nevet a hangszer. Tehát meg lehet állapítani a zenész lelki állapotát abból, ahogyan a hangszere szól. Természetesen az is a lényeg, hogy ezek az érzések átkerüljenek a nézőhöz is. A legegyszerűbb, amikor az ember egyedül van a hangszerével, mert könnyen tudja magát kordában tartani, mint mondjuk egy énekkarral, amelynél még harminc másik embert kell rávezetnie arra, hogy egyszerre lélegezzenek a zenével. Úgy hiszem, a lényeg mindkét esetben ugyan az.
Klasszikus komolyzene vagy egyházi zene? Esetleg kacsingatott-e már a popzene felé?
– A popzenét meghallgatom, de nem hinném, hogy bármikor úgy fog látni valaki engem, hogy jókedvemből ezt játszom. A magyar slágereket viszont szeretem, és előszeretettel játszom is őket, saját lelkem örömére. Ami a zsánereket illeti, a popzenével szemben inkább orientálódom a magyar nóta és a népdalok irányába, ha félreteszem az egyházi zenét meg a művészi zenét. Tulajdonképpen egy tőről fakad mind, nem is lehet különválasztani a népzenét az egyházi zenétől vagy a műzenétől. Gondoljunk például Johann Sebastian Bachra, aki egy személyben volt udvari és egyházi muzsikus, és professzionális szinten művelte mindkettőt. Nekem tetszett ez a sokoldalúság, és sosem vontam kétségbe, hogy egy zenésznek ilyennek kell lenni. Nem tudom azt mondani, hogy mától kezdve csak klasszikus, azaz művészi zenét fogok hallgatni, mert biztos, hogy három nap után ordítva keresek valamilyen rádiócsatornát. Kell a változatosság, hiszen csak úgy tud az ember teljes értékű egyén lenni, ha ismeri a különböző stílusokat. Illetve úgy tudja ezeket formálni, a tudását gyarapítani, és a saját művészetét kialakítani, ha birtokában van ezeknek a stílusismereteknek. Mindemellett, ha az egyházi zenét nézzük, sajnos a vajdasági templomi zene nincs magas szinten. A Bach korabeli egyházi zenék többségét ma komolyzeneként, azaz műzeneként ismerjük. Arról nem is beszélve, hogy kevés templomban halljuk úgy előadva ezeket a műveket, ahogyan kellene. Ebből adódóan jött az ötlet, hogy az egyházi zenét is helyes alapokra kellene helyezni. Ez az egyik fő ok, amiért szívügyem az egyházi zene.
Milyen a kapcsolata a népzenével?
– A népzene alap volt gyerekkorom óta, talán a néptáncból kifolyólag, meg azáltal, hogy otthon mindig szólt a zene. A nagyszülők is foglalkoztak népzenével, így az is hatással volt rám e tekintetben. Amikor megismerkedtem a néptánccal, inkább a népzene fogott meg, mint a tánc. A későbbiekben vezettem népdalkórust is. Szajánban a Művelődési Egyesületben volt egy ifjúsági énekkarom, majd Újvidéken a Petőfi Művelődési Központ asszonykórusát vezettem. Zongorán szerettem mindig is Bartók Béla és Kodály Zoltán műveit előadni, akikről tudjuk, hogy a legnagyobb népdalgyűjtők voltak.
Úgy tudom, már kiadott két kiadványt is.
– Igen, a gyűjtemények 2022-ben Észak-Bánát gyöngyszemei és Közép-Bánát gyöngyszemei címmel jelentek meg. Igyekeztem összegyűjteni és gondosan kiválogatni azokat az egyházi népénekeket, amelyek nem alakultak át az évek folyamán, hanem régi, népi változatukban maradtak meg, ahogyan nálunk énekelték egykor. Mindezekben megerősített néhai Miocs József atya is, aki a szabadkai egyházmegye zenei igazgatója volt. A könyvek recenzióját is ő írta. Ezekből a kiadványokból ma is lehet válogatni a szentmiséken, hiszen arra lettek készítve. Az volt a cél, hogy olyan énekek kerüljenek bele, amiket a nép még ma is énekel, és ezek fent is tudjanak maradni. A kiadványok két-két könyvből állnak. Az egyikben csak a dallamok vannak, egyszólamban lejegyezve a teljes szöveggel, a másik pedig egy nagyobb formátumú orgonakönyv, amelyben ugyanezek a dalok vannak orgonakísérettel a kántorok számára. A népénekek az alapján lettek szelektálva, hogy a liturgiában hol helyezkednek el, illetve annak melyik részére alkalmasak. A tartalomjegyzékben fel van tüntetve, hogy mit mikor és mire lehet használni. Előttem Bodor Anikó és Kónya Sándor is gyűjtött már egyházi népénekeket. Az volt a cél, hogy egy olyan énekeskönyvet készítsek, amely templomi használatra készül.
Hogyan jött a kántori lét?
– Még 13-14 éves koromban a templomban leültettek az orgona mellé, mondván zongorázom, és biztos tudok orgonálni is. Akkoriban a kántorunk kéthetente tudott csak a templomunkba jönni, én pedig az énekkarban énekeltem. Eleinte egyszer, kétszer, háromszor játszottam, majd ott ragadtam. Nyilván ebből a praktikus okból kifolyólag kezdtem bele a népénekek gyűjtésébe is, mert jöttek a nénik, és mondták, hogy ki mit tud. Miután összegyűlt egy bizonyos számú dallam, elkezdtem lejegyezni azokat, hogy ne keverjem össze őket. Nekem nem jelentett kihívást hallás után lejátszani, amiket a nénik mise előtt eldúdoltak nekem. Ezeket a leírt dalokat beköttettem, és ebből énekeltünk a plébánián. Amikor a szomszéd falu ezt megtudta, akkor szerették volna, hogy nekik is készítsek ilyet. Így folyamatosan, lassan épült az egész gyűjtés, amely később tudatossá vált.
Elsődlegesen minek tartja magát, kántornak, zongoristának vagy tanárnak?
– Attól függően, hogy éppen melyik szemszögből nézzük, de talán tekintettel arra, hogy mindenben a minőségre törekszem, és sokoldalúan foglalkozom a zenével, Bach mintája alapján azt mondanám, hogy zenész, muzsikus ember vagyok. Számomra nem az a fontos, hogy egyedül játszom egy zongorán vagy valakivel közösen egy kamaraegyüttesben, esetleg harminc másik emberrel egy énekkarban. Nem a csatorna a fontos, hanem az üzenet, amit azon keresztül közvetíteni akarok. Tanárként is máshogyan viszonyulok két diákhoz, nem ugyanazzal a módszerrel dolgozom mindkettővel. Nincs azonos forgatókönyv, nincs sablon. Ebben az esetben is az a fontos, hogy produktívak legyünk. Hiszen a zene fő célja, hogy kilépő legyen a hétköznapokból.
Nyitókép: Gergely Árpád felvétele
