A megszokott esti zsibongás fogadott aznap is a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület bejárata előtt. A betolakodónak ugyanis rendszerint gyerekzsivajon és felnőtt komorságon is át kell verekednie magát ahhoz, hogy megfogassa a régi kilincset. Már a bejárati ajtóból hallottam, hogy a citerások a klubhelyiségbe szorultak. A lépcsőkön felkapaszkodva azonnal megfejtettem az okát is: a színpad mögötti részt nagy erőkkel takarították. A szorgos kezek régi plakátok nyomait tüntették el a méretes szekrényajtókról, miközben igyekeztek karbantartani a színjátszók által hátrahagyott művészi rendet is.
A labirintusban először az egyes számú öltöző felé vettem az irányt. A kilincs már nem nyikorgott, és az általam jól ismert helyiség megviselt hangulata is elillant: tovatűntek az évtizedes használat nyomai, helyüket fényáradatban úszó sminkasztalok, szekrények és ülőalkalmatosságok foglalták el. Az elkövetkező napok főszereplőit azonban itt sem leltem. Kisvártatva határozott énekhangok csábítottak a színpad felé. Már meg is pillantottam a társulat tagjait, amikor megálljt parancsoltam magamnak: nem tudtam eldönteni, hogy a földön heverő lábtörlőről le merjek-e lépni a frissen festettnek tűnő deszkákra. Az ismerős arcok megmosolyogtak, majd lendületes hadonászással jelezték, hogy nem fogok beleragadni az újdonsült feketeségbe. A babakocsi-alkalmatosság, a lavórtartó és egy kosár között barangolva eljutottam végre a Jáccunk trupp tagjaihoz.
Ők voltak ugyanis azok, akik László Sándor rendezővel együtt elhozták Temerinbe a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVI. Találkozóját. A Tyúklétra, azaz mi csorog a nyakunkba című előadás oly mértékben elnyerte a szakma és a közönség tetszését Szajánban, hogy a Pataki László-díj és a legjobb női epizódszerepért járó díj mellett hat különdíjat zsebelt be a társulat a tavaly ősszel megtartott találkozón.
– A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezői szerették volna visszaállítani a koronavírus-járvány előtt hagyományossá vált tavaszi időpontot. Így az idén a társulatoknak egy kicsit rövidebb idő alatt kellett felkészülniük. Tíz előadás érkezik a napokban Temerinbe – kezdte meg szinte kérdés nélkül a találkozó ismertetését Varga Flórián, az egyesület elnöke. Szoros az idő, próbálni kell, így azonnal rá is tértünk a szemle programjára.
– Ahogyan a korábbi években is, az első nap a házigazda bemutatkozásának jegyében telik: egy kiállítással igyekeztünk átfogó képet nyújtani arról a csaknem egy évszázados hagyományról, amellyel a helyi magyar színjátszás büszkélkedhet. A két világháború közötti fénykorszakot Ádám István a Játék pirosban, fehérben, feketében című könyvében már feldolgozta, de megboldogult Ökrész Károly helytörténésszel együtt összegyűjtötték az ezt követő időszakban színre került előadások plakátjait is. Ezeket az anyagokat felhasználtuk, de felkutattuk az újabb kori dokumentumokat, fényképeket is. Mindezt a művelődési intézet szakmunkatársainak rendelkezésére bocsájtottuk, akik feldolgozták és formába öntötték a helyi örökséget. Az este folyamán szeretnénk egy pár jelentős személyről is megemlékezni, akik meghatározó szerepet töltöttek be a helyi színjátszás történetében: többek között a nemrég elhunyt Törteli Lászlóról, illetve az évtizedes kitartásáról híres Szabó Péter bácsiról, aki az amatőr színjátszás mozgatóereje volt Temerinben. A kiállításmegnyitót a Temerini Kultúrközpont galériájában szervezzük meg, majd a színházteremben megtartjuk a szemle ünnepélyes megnyitóját is. Ezt követően a helyi színjátszók veszik birtokba a találkozóra felújított színpadot, és egy drámával igyekeznek megadni a szemle alaphangját.
A Jáccunk trupp helyét pénteken a szabadkai Fabula Rasa Színjátszó Grund foglalja el, akik a Népkör Magyar Művelődési Központ égisze alatt alkották meg a Vásott kölykök drámát az elmúlt hónapokban. Az Újvidéki Magyar Művelődési és Művészeti Központ Színes Szilánkok Diákszínpada szombaton este viszi színre a Tenger a lélekben című kortárs előadást. Hétfőn pedig a Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói érkeznek Temerinbe az Így történt című vígjátékkal. Kedden ismét egy drámát láthat a közönség: a Palicsi Színjátszó GrundMácsai EndreKreón, avagy ellenében a szélnek című művét dolgozta fel a találkozóra. Szerdán két darabot is láthat a közönség: a Tábori piknik elnevezésű komikus tragédiát a nagykikindai József Attila Színtársulat hozza el. Az Egység Művelődési Egyesület csoportja után a topolyai Mara Amatőr Színház foglalja el a deszkákat A tudós nők című vígjátékkal. Jövő csütörtökön viszont három olyan társulat mutatkozik be a temerini színpadon, amelyek Petőfi Sándor költőnk nevét viselő egyesületek égisze alatt munkálkodnak: a muzslyai színjátszó csoport A szivaros című abszurd tragikomédiát viszi színre, a tóbai színjátszók A bűvös szék komédiával kedveskednek a zsűrinek és a közönségnek, a kupuszinai Sturz Józsefszínjátszó csoport viszont a Nyitott ablak című vígjátékkal igyekszik elnyerni az érdeklődők tetszését.
A program megvalósítását és a szemle szervezését a magyar kormány, a szerb művelődési minisztérium, illetve a művelődési és a kisebbségi titkárságok is támogatták. A szemlét megelőző fejújításokat pedig a helyi önkormányzat finanszírozta – emelték ki a helyi szervezők, akik nagy hangsúlyt fektettek a közönségszervezésre is. A sajtóban és a közösségi oldalakon megjelentetett felhívások mellett megszólították az iskolákat és a magyar civil szervezeteket is – világított rá a helyi háttérmunka jelentőségére Petro Ildikó, aki a társulat tagjaként a szervezésből is kivette a részét.
– Bonyolult logisztikát művelünk – meséli a talpraesett fiatal nő mosolyogva. – Begyűjtjük az információkat arról, hogy mikor érkeznek a csapatok, mennyi időre van szükségük a felkészüléshez, a díszlet és a technika felállításához, a színpadbejáráshoz és a beöltözéshez. Ennek fényében meghatározzuk, hogy ki fogadja őket, ki felel az ellátásukért, és ki lesz az, aki az időre figyel, vagyis irányítja a társulatot. Ez főként azokon a napokon fontos, amikor két vagy három előadás is színre kerül. Ilyenkor a lepakolásnak is percre pontosan kell történnie, de az öltözők és más helyiségek megosztására is jobban kell figyelni. A főszervezők gondoskodtak a program összeállításáról, nekünk ezt teljes kapacitással le kell követnünk. A koordinálásra egy külön csapatot bíztunk meg.
A szemle szervezése mellett Ildikó az, aki a kapcsolatot tartja a temerini társulat és a rendező között is. Ez az idén szintén logisztikai bevetésnek bizonyult, hisz a társulat február elején kezdett el aktívan dolgozni.
– Sokkal kevesebb időnk volt felkészülni erre a szemlére, mint az előzőre. A Tyúklétrát a koronavírus-járvány miatt valójában másfél évig próbáltuk, most viszont csupán két és fél hónapja dolgozunk aktívan a darabon. Kicsit talán el is kényelmesedett a társaság, és nem is tudunk olyan tempóban próbálni, amilyenben szerettünk volna… Amatőrök vagyunk: mindenki mással foglalkozik, tanul, dolgozik. Elég nehéz összeegyeztetni a próbákat. Bár jelenetenként próbáltunk, így nem kellett, hogy minden találkozón mindenki ott legyen. Személy szerint legjobban azt a próbát élveztem, amikor egy kártyázós, dalolós jelenet koreográfiáját állítottuk be. Crnkovity Gabriella jött el hozzánk, és a semmiből másfél óra alatt hihetetlen összhangot alkotott. A pár mondatos jelenetet úgy fűszerezte meg mozgással, hogy hatalmas buli kerekedett belőle. Számomra pedig hatalmas élmény volt tapasztalni, hogy milyen energiákkal dolgozik. Egyébként engem nem nehéz elcsábítani, amikor a színpadon vagyok. Minden próbát szeretek és élvezek. Itt vagyok akkor is, amikor nincs jelenetem. Ilyenkor súgok, vagy jegyzetelek. Az utolsó héten viszont már mindenki így érzett: szabaddá tette magát az estékre, így mindennap találkoztunk, még a húsvéti ünnepek alatt is. Részemről nagy a drukk, mert aggódom, hogy kevés az idő. Ez a darab nem tudott úgy leülepedni bennünk, mint a korábbiak. A társaság viszont nagyon összeszedte magát a hajrára, úgyhogy ez viszont bizakodással tölt el.
A Jáccunk trupp a tavalyi nagy siker után az idén drámát szeretett volna színpadra állítani. A társulat kérésére László Sándor rendező Maksim Gorkij Éjjeli menedékhely című művét ajánlotta.
– Elég nagy létszámú a csapat, és még gyarapodtunk is. Új fiatalok és idősebbek is csatlakoztak a társulathoz. Megfelelő mennyiségű és minőségű szerepet kellett tehát biztosítani. Személy szerint azt gondolom, hogy az Éjjeli menedékhely nagyon jó lehetőség egy társulat számára. Garmadával sorakoznak benne a fajsúlyos szerepek és nagyon jó alakításokra ad lehetőséget. Ugyanakkor a kisebb szerepek is jelentősek a darabban. Mondtam is a csapatnak, hogy nem egy átlagos feladat, valószínűleg meg kell birkóznunk vele, de szerintem megéri. Párhuzamot látok ugyanis a darabban foglalt kitaszítottság és az elidegenült világ között, amiben élünk: amikor az emberiség önmagát taszítja ki önmagából. Amikor ebben a kommunikációtól hemzsegő világban a legkifejezettebb épp a kommunikáció hiánya. Érezni tehát a párhuzamot a darab világa és a mai modern lét között. Emellett a menhelyek, a melegedők, a népkonyhák ezerrel kell hogy üzemeljenek manapság, holott az ember azt várná, hogy a XXI. században ez már ne is legyen téma. És mégis szükség van rájuk, sőt: jobban, mint valaha. Ezt nagyon szomorúnak tartom.
A tanár úr ajánlatát elfogadta a társulat. Úgy gondolták, hogy akkor is megpróbálkoznak a komoly feladattal, ha erre nagyon kevés idejük van.
– Ez még egy profi társulatnak is a becsületére válna. A hivatásos színházak, amelyek napi két próbával dolgoznak, hat hét alatt mutatnak be egy produkciót. Mi viszont nem napi egy próbával tudunk dolgozni, hanem ennyivel sem. Hisz a középiskolástól kezdve, az egyetemistán és háziasszonyon keresztül az iskolaigazgatóig: mindenféle elfoglaltságuk vannak a társulat tagjainak. Nehéz volt, de a vége felé közeledve már egyre több elégedettség töltött el. Látom a fejlődésüket. Igyekeznek nem helyben topogni és ismételgetni a régi önmagukat, hanem nyitottak az új feladatra, az új megközelítésre. Más hozzáállás kellett a munkához is, hisz itt nem a vidámságon volt a hangsúly. Bár az ember igyekszik megtalálni a humort a drámában is: sokszor nevetünk a kiszolgáltatott, az elesett vagy éppen a haldokló emberen is. Képesek vagyunk mindenen nevetni, és ezt a társulattal igyekeztünk kiaknázni ebben az előadásban is. Voltak kételyeik azt illetően, hogy vajon a közönség ezt várja-e el tőlük. Folyamatosan biztattam őket: nem hiszek abban, hogy a közönség szempontjából dráma és vígjáték között van különbség. Van azonban unalmas és izgalmas előadás. A néző tehát nem azért fog büntetni bennünket, mert drámát játszunk, sokkal inkább azért, ha hiteltelenek és unalmasak leszünk. Nagy erőkkel dolgoztunk azért, hogy hitelesek maradjunk és érdekfeszítővé váljunk.
A tanár úr az előkészületek hevében és izgalmában is egy szóval megfogalmazza, hogy az évtizedek óta elismert színészi, tanári és rendezői munkásságában mit jelent az amatörizmus.
– Az értelmet. Azt, hogy van értelme a létezésünknek. Mert a mai modern világban értelmetlen zűrzavar vesz körül bennünket. Úgy érzem, hogy rohanunk valami katasztrófa elé, szakadék felé tart az emberiség. Többek között ez a tevékenység, az amatőr lét az alapja annak a reménynek, hogy hátha be tudjuk idejében húzni a féket, és irányt tudunk váltani. És nem ezt az eszement modern világot követjük vakon és mindenáron, hanem veszünk egy kanyart, és visszafordulva rá tudunk nézni erre a problémára. Tükörbe nézve talán el tudjuk dönteni, hogy okvetlenül ezt a ránk kényszerített utat kell-e járnunk. Vagy választjuk azt, hogy a saját értelmünket követjük.
László Sándor ezt az utat öt éve járja együtt a temerini társulattal. Ennek ünnepére a tanár úr többszörösen elismert alakítása koronázza meg a találkozó díjkiosztó gálaműsorát is: a szemle utolsó estéjén a közönség Kai Hensel Klamm háborúja monodrámáját láthatja majd Mezei Kinga rendezésében.
