Redenczki Marcsi tulajdonképpen mellékállásként vállalta be a standup világát, és nemcsak, hogy megállja a helyét a humor jobbára „férfias” világában, hanem immár a legjobbak között van. Vele beszélgettünk el munkájáról, családjáról, a humorról, terveiről az esztendőváltás napjaiban.
A standup világában általában az a megszokott számunkra, amikor egy férfi rövid, humoros történeteivel igyekszik megnevettetni, szórakoztatni egy klub, kisebb színház közönségét. Annak ellenére, hogy a közönség soraiban legalább annyi nőt, mint férfit látni egy-egy humorest alkalmával, a színpadon mégis csak elvétve mer kiállni valaki a szebbik nem képviselői közül, hogy bevállalja a nevettetés nem éppen hálás és könnyű feladatát (amint tőle is hallhattuk az örök igazságot: előadóként könnyebb sírásra, mint nevetésre ösztönözni a közönséget). Éppen az ő példája által is bizonyságot nyert azonban, hogy érdemes nőként is színpadra állni ebben a műfajban. Redenczki Marcsi ugyanis nemcsak, hogy megállja helyét ebben a világban, hanem mára már a legjobbak között jegyzik nevét, és állandó szereplője a Rádiókabarénak, nemrégiben pedig önálló estjét is rögzítette a Showder Klub, amely a tavasz folyamán kerül adásba.
Mikor és hogyan csöppentél bele a humor világába? – kérdezem tőle.
– Tulajdonképpen 2004-ben kezdődött az egész. Elkezdtem írni egy blogot. Először a családi történeteket, majd a tévéből, a sorozatokból, vagy ha bármilyen hírt hallottam, megírtam. Meglepődve láttam, hogy az embereket érdekli, olvassák. Érdekes volt például egy hölgy visszajelzése is, aki Új-Zélandon élt, és megírta, minden napját azzal kezdi, hogy elolvassa az irományomat. A blogot 2008-ig írtam. Nagyon jó érzés volt, hogy sokan hozzászóltak ezekhez az írásokhoz, véleményekhez. Elgondolkodtam rajta, hogy könyvet kellene írnom. 2009-ben, családi sztorikból össze is állítottam egy kis novelláskötetet, és rövidesen meg is jelent. Egyébként 40 éves koromig éltem a háziasszonyok megszokott életét. Felvetődött bennem, hogy miért ne mondhatnám el ezeket szóban is, és különböző tehetségkutatókba jelentkeztem. Ez 2010-ben volt, ezután két évig próbálkoztam többfelé, volt ahol sikerült díjat is kapnom a szereplésemért. A színpadról figyelve láttam, hogy tetszik az embereknek, amit csinálok. Az egyik tehetségkutatón a zsűri megjegyzése csupán annyi volt, hogy hol voltam én eddig? Ezután kerestem a lehetőségeket, majd egy rendezvényen Orosz Gyuri rám talált, és 2012-től befogadott a csapatába, a Stand Up Comedy Humortársulatba. A társulattal jutottam el Prágába, Pozsonyba, Bécsbe, Belgrádba. Velük láttam először a tengert, és 2019-ben velük ültem először repülőn. Írországban, Dublinban léptünk fel a kinti magyarok előtt. Itt láttam először az óceánt! Hihetetlen, de tulajdonképpen 40 éves koromig még külföldön sem jártam.
| A Stand Up Comedy Humortársulat elődjét, a KOmédia Stúdió Humortársulatot Orosz Gyuri és Kállai Kriszta hívta életre 2011-ben. Ma mintegy 20 tagja van a csapatnak, akik közül többen láthatók az RTL Klub Showder Klub című műsorában, a Comedy Central tévécsatornán, és rendszeresen hallhatók a Rádiókabaréban. Fontosnak tartják, hogy a közönség az önfeledt nevetéstől minden gondját elfelejtse a műsor idejére, de azt is, hogy a néző egy értékes gondolattal távozzon az előadásról, akár párkapcsolat, akár környezetvédelem vagy közéleti témában. |
Úgy tudom, hogy úgymond mellékállásként foglalkozol a humorral, hiszen megtartottad korábbi munkahelyed. Hogyan fér meg a két dolog egymás mellett, hogyan tudod beosztani az idődet, főleg úgy, hogy Kecskeméten élsz és Budapesten dolgozol?
– Mindenekelőtt férjem segítségével. A hétvégi főzésen, vasaláson kívül nekem szinte semmit nem kell csinálnom, leszámítva a főállásomat. Ő rokkantnyugdíjas már tizenkilenc éve. Hála istennek, még olyan egészségi állapotban van, hogy mindent meg tud csinálni. Ha ő nem lenne, egész biztos, hogy hosszú távon ezt nem bírnám. Miatta tudok akár munka után is fellépést vállalni Budapesten. Ő nem nagyon szeret szerepelni, az előadásokra sem tud eljárni, de mindenben támogat. Úgy gondoltam, hogy egyszer majd fel fogom adni a főállásomat, de ahogy jött ez a Covid-helyzet, már nagyon örülök, hogy nem adtam fel két évvel ezelőtt, mert ugye, ez az előadói élet nem biztosíték semmire, és én mindig ilyen biztonsági játékos voltam, úgy voltam vele, hogy amíg én bírom ezt a kettőt együtt vinni, akkor én ezt meg fogom próbálni. Nekem az előadások, a szereplések inkább kikapcsolódást jelentenek. Tehát én rendesen ledolgozom a napi nyolc órám, reggel fél ötkor kelek, elindulok Budapestre, ott dolgozom négy óráig, és jövök vissza Kecskemétre. Amikor előadások vannak, akkor egy kedves barátnőmnél tudok aludni Budapesten. Ilyenkor hetente kétszer innen megyek dolgozni. Úgy vagyok vele, hogy még fiatal vagyok, mindössze ötvenkét éves, amíg ezt bírom csinálni, addig megy így ez a két dolog párhuzamosan. Soha nem éreztem azt, hogy a 40 évem akadály lenne számomra belevágni a humorba. Sokan ebben a korban jönnek rá, hogy hiányzik valami az életükből, hiszen a gyerekek már kirepültek, és különben is, ma már az 50 az új 30.
Nőként hogyan fogadtak be ebbe a jobbára férfias mezőnybe?
– Való igaz, hogy a fiúknak sokkal könnyebb. Tőlük jobban elfogadják ezt a műfajt. Nekem például tíz évembe került, mire sikerült bejutnom a Showder Klub műsorába. Én azt éreztem, hogy először furán fogadnak, hogy jé, női stand up-os! Aztán megnézik, hogy milyen az a nő… Csak ezt követi, hogy meg is hallanak, odafigyelnek rám. Majd legvégül veszik csak észre, hogy ez a nő vicces, lehet rajta nevetni, bele lehet feledkezni a történeteibe… Biztató, hogy mára már többen vagyunk női humoristák. De nem rivalizálunk. Hiszen különböző az életkorunk, a családi helyzetünk, a stílusunk, ezért a közönségünk is megoszlik. Így jól megférünk mindannyian ebben a szakmában, és lássuk be, a női téma kimeríthetetlen.
Mi adott ösztönzést, erőt hozzá, hogy érdemes csinálnod?
– A barátok, kollégák biztatása, a közönség visszajelzése ad erőt. A családi történeteknél mindig megkérdeztem, hogy elmondhatom-e ország világ előtt? Alapvetően csak saját sztorikat mesélek, mert ők tuti nem perelnek be. Erre mondta az öcsém, hogy „gondolod te!”. Amikor több száz ember nevet az előadáson, amikor vidám perceket tudok okozni a közönségnek. Mindig is nagyon szerettem szórakoztatni az embereket. Ha a munkahelyemen is valakinek rossz kedve volt, megkérdezte, nem történt-e velem valami mostanában, meséljek. Annyiban változott, hogy most már vadidegen embereknek mesélem a sztorikat. Nagyon feldob, hogy sok embernek tudok jókedvet varázsolni. Egy-egy előadás után, amikor ezt el is mondják, én is feltöltődöm a kedves szavaktól. Én azt gondolom, a humor az embernek minden területen segítséget tud nyújtani. A nehéz dolgokat ezáltal jobban át tudja vészelni, ha úgy áll hozzá.
Ennyi teendő, fellépés mellett, hogyan telnek nálatok az ünnepek?
– Az ünnepek nálunk néhány éve elég furcsán alakulnak, mivel a gyerekeink külföldön élnek, a fiam Ausztriában, a lányom Svájcban, és már öt éve, hogy nem tudunk együtt karácsonyozni. Anyukámnál szoktunk összejönni, apukám sajnos már négy éve meghalt, és ilyenkor segítünk főzőcskézni anyukámnak, unokaöcséim, unokahúgomék társaságában. Nem az ajándékokon van a hangsúly, hanem inkább az együttléten.
Van-e olyan ételféleség, aminek elkészítését megosztanád olvasóinkkal?
– Megmondom őszintén, nagyon szeretem a töltött káposztát, de szégyen, nem szégyen még életemben nem főztem. Tudom, hogy kell, de mivel anyukám mindig megcsinálja, és mi négyen vagyunk testvérek, ez tőle a karácsonyi ajándék, amit egy-egy tálkában elosztva viszünk haza. Én göngyölt húst szoktam csinálni, ami úgy néz ki, hogy csirkemell, megtöltve a következő töltelékkel: a szalonnát, a füstölt kolbászt, olajon, vagy zsíron megpirítom, ütök rá tojást, teszek bele pirospaprikát, reszelek bele még sajtot, a végén csemegeuborkát szoktam még beleszórni, az egészet összerottyantom, beletöltöm a csirkemellfilébe, és panírozom, majd kisütöm.
Jövő évi terveidről hallhatnánk valamit? Van-e esetleg a tarsolyodban újabb könyv, egyéb humoros kiadvány megjelentetése?
– Továbbra is ezt szeretném csinálni, amit most. Újabb könyv egyelőre nincs tervben, habár nem lenne rossz ezeket a gondolatokat leírni az utókornak. Amint említettem, tavaszra kerül adásba a Showder Klubos fellépésem, továbbra is számítanak rám a Rádiókabaréban és a társulatban. Imádom, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, ami alapvetően a természetemből fakad, és másoknak is örömet tudok okozni. Ezek talán a legfontosabbak. Ha valaki meghallgat, és jókat nevetgél, az a legnagyobb elismerés számomra.
