Előre kell bocsájtanom, az alább olvasható szoptatással kapcsolatos kijelentések mind a saját tapasztalatom tükrözik. Megegyezhetnek, de nem egyenértékűek egy szoptatási tanácsadó vagy orvos által javasolt lépésekkel. Megfelelő tanácsadás mellett azonban bátorítok minden anyukát saját megérzésének követésére.
Igen hamar, már a szoptatás megkezdésének legelején kiderült, hogy a tejláz okozta kellemetlenség eltörpül az előttem álló hetek akadályai mellett. A tejláz miatti állandó fáradságtól, sajgó mellektől lényegesen nagyobb fejtörést okozott a sebes, vérző mellbimbók problémája. A legfrusztrálóbb – az állandó fájdalom és az elborzasztó látvány mellett – az volt, hogy úgy tűnt senki sem tudja pontosan megmondani, mi az oka annak, hogy nekem nem megy simán a szoptatás. A családban persze volt rá példa, sokszor hallottam azt is, hogy a szoptatás ezzel jár, majd megszokja a mell a rendszeres igénybevételt, majd jobb lesz. Csakhogy a fájdalomtűrő képességem határait feszegetve én nem azt akartam, hogy majd jobb legyen, azt akartam, hogy azonnal legyen jobb – a szoptatást ugyanis nem akartam könnyen feladni.
Az első számú aggodalmam az volt, hogy sokáig úgy tűnt, a sebek egyszerűen nem akarnak elmúlni. Sőt, az első egy vagy két hétben talán inkább fokozatosan romlott a helyzet, mielőtt stagnálni, majd lassan, hetek elteltével javulni kezdett volna. A legrosszabb mégis az volt, hogy borzasztóan fájt. Voltak napok, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább. Nem szerettem a szoptatást. Tulajdonképpen rettegve vártam, hogy ismét leteljen a három óra, s megint elölről kezdődjön az egész. A szoptatások alkalmával általában igyekeztem nem vizualizálni, éppen mi is történik a sérült testrésszel, a fájdalmat azonban nem tudtam kizárni. A szoptatás okozta méhösszehúzódásokat meg sem éreztem, mert ez a másik fajta, éles, szúró fájdalom sokkal jobban lekötötte az agyam fájdalomérző szegletét. Emlékszem, azt mondtam a férjemnek, inkább megszülném még egyszer a gyermekem, csak ne kelljen már ezt éreznem.
A mellbimbósebeknek nagyjából egy hónap kellett a gyógyuláshoz. Talán az első három hét lehetett a legnehezebb, de ha őszinte vagyok, akkor és ott ez az idő három hónapnak tűnt. Nagy odafigyelést igényelt a sebek tisztán tartása, ápolása, s kellett egy kis idő, mire sikerült kitapasztalnom, melyik módszer mellett látványosabb a javulás. A sebek mellett a mellkeményedés, kellemetlen feszítő, ritkán fájdalmas duzzadás is sokáig jelen volt. Úgy rémlik, hogy nagyjából három hónap után kezdett jobb lenni, s talán négyhónapos volt a lányom, mikor elhagyhattam teljesen a szoptatások utáni fejést. Ez nagyjából egyb esik azzal az időszakkal is, mikor elkezdtem élvezni a szoptatást, lévén, hogy ekkorra már a nehézségek nagy része elmúlt, én is tapasztaltabb lettem, s a lányom is.
Aztán mikor azt gondoltam, lassan miden akadályt elhárítottunk, egyik nap elakadt a szoptatás már-már gondtalan folyamata. Egy alkalommal arra lettem figyelmes, hogy bár az egyik mellem már szinte lüktetett a sok tejtől, valami oknál fogva egyszerűen nem tudott megfelelően kiürülni. A probléma súlyosságát akkor értettem meg, mikor a sikertelen szoptatási kísérlet után rájöttem, hogy lefejni sem bírom a tejet. Első gondolatom a tejkő volt, de rövid vizsgálódás után elvetettem az ötletet. Egy apró fehér hólyagot találtam a bimbón, ami tapintásra puha volt, és feltételeztem, alatta tej lehet. Kétségbeesésemben, arra gondoltam, valahogy ki kellene szúrni azt a hólyagot, mert a tej nem maradhat bent, hiszen az egyenesen a mellgyulladáshoz vezetne. Fogtam egy tűt, lefertőtlenítettem, s nagyon óvatosan éppen a hólyag közepébe szúrtam. Ideális esetben ezt a műveletet szakember végzi – fertőzésveszély miatt egyáltalán nem ajánlatos otthon próbálkozni. Megjegyzem, tudomásom szerint ők is pontosan ugyanezt teszik tejhólyag esetén. Mentségemre legyen, éppen a Covid–19 első hullámának kellős közepén jártunk, Belgiumban teljes kijárási tilalom volt érvényben. Nem tudom, hogyan jutottam volna el pár órán belül egy szakemberhez, aki elvégezte volna ezt a műveletet. Márpedig nekem ezt a problémát pár órán belül meg kellett oldanom. A művelet végrehajtása után ismét megpróbálkoztam a mellszívóval, s csak reméltem, ezzel megoldottam a problémát. Szerencsére sikerrel jártam, a tejhólyagok azonban még hosszú hetekig vissza-visszatértek. Rendkívül különösnek találtam azonban, hogy bárkit is kérdeztem a környezetemben, soha senki nem hallott még róluk.
Habár akadtak még bosszantó velejárói a szoptatásnak, a fentiekhez képest nem igazán okoztak nagy problémát. Az egyik ilyen kellemetlenség az állandóan szivárgó tej. Nyilván hallottam erről, de őszintén bosszantó volt, hogy míg a babám az egyik mellemen volt, a másikból patakban folyt a tej. Napközben egy tejgyűjtő kagyló vagy egy egyszerű melltartóbetét megoldotta a problémát. Éjjel viszont tej volt mindenütt. Gyakran pedig arra ébredtem, hogy a túltelítődött mellem könnyítve magán, eláztatta alattam az ágyneműt is. De nem csak a tejem szivárgott. Az első hónapokban szoptatás közben gyakran vérzett az orrom, később pedig fájdalmas sebek alakultak ki az orrnyálkahártyán. Az orvosom tájékoztatása szerint előfordulhat, hogy a szoptatás okozta a vérzést. Az alacsony ösztrogén szint miatt ugyanis a nyálkahártya száraz lehet, s ugyan szülés után elsősorban a hüvely nyálkahártyájára gondolunk, ez ugyanúgy érvényes az orrnyálkahártyára vagy éppen a szemnyálkahártyára. Az első hónapokban ugyanis hol az egyik szememen, hol a másikon jelent meg gyulladásos tályog – népi köznyelven szemárpa. Az orvosom ugyan nem erősítette meg, úgy tapasztaltam, az árpának is a szoptatáshoz volt köze. Amennyiben hasonló problémával szemebesül valaki, s az első hat hónapban ezek nem rendeződnek maguktól, érdemes felkeresni egy szakembert.
S hogy miért is tartom fontosnak megosztani mindezt? Számomra nagyon sokat jelentett, ha találtam az én tapasztalatomhoz hasonló szoptatástörténeteket. Egyrészt nem éreztem magam egyedül, másrészt pedig időnként találtam néhány hasznos tippet is az adott probléma elhárítására. Így szeretnék hát üzenni minden friss anyukának, hogy nincs egyedül, és ha most ezt olvasva, a szoptatás sűrűjében kilátástalannak találja a helyzetet, kérjen szakszerű segítséget, forduljon védőnőhöz vagy orvoshoz. Nem kell, hogy fájjon. Nem normális, ha fáj. A fájdalmas szoptatásnak oka van, s a legtöbb esetben igenis van megoldás.
(Instagram: SohaTöbbéEgyedül)
