A salentói félszigeten – azaz az olasz csizma sarkán – az olajfákkal, mandulaültetvényekkel és lugasokkal borított vidéken egy hófehér városka festi fehérre az egyik dombtetőt. Már messziről kirajzolódik az olajszürke tájban egy fehérkupolás domb. Rajta áll több száz éve Ostuni, a fehérre meszelt város.
Hannibál pusztítása után a görögök építették újjá a várost és – stílusosan – Új városnak (Astu néon) nevezték el, amit később a helyiek Ostunira olaszosítottak. A várost viszont szinte mindenki La Città Biancának, vagyis Fehér városnak nevezi. A környéken több mészkőbánya üzemel mind a mai napig. Az ezekből kitermelt kövekből épül a város évszázadok óta. A mészkő, valamint a nem fehér házak mésszel való fehérre meszelése hajdanán jelentősen csökkentette a pestis és kolera terjedését. Puglia tartomány egyik legszebb kisvárosában megállt az idő. A középkori mediterrán építészeti jegyek semmit sem változtak itt az elmúlt évszázadokban.
A kerekre épített várost fallal kerítették körbe, ami ma is eredeti formájában áll és védi az ostuniakat. Az óvárosban keskeny kisutcák és sikátorok labirintusa kanyarog fel s alá. Nem kell sokat lépcsőzni, hogy egy kilátóponthoz, egy lodzsához vagy egy pici térre érjünk, ahonnan megcsodálhatjuk a várost, a környező olívaligeteket vagy a néhány kilométerre lévő kék Adriát. A fehérre festett festői városkában azért nem minden fehér: az egyhangúságot olajzöld és tengerkék ajtók törik meg, de az ablakokból aláfolyó vérvörös muskátlik is még kirívóbbá teszik a fehéret.
A városka márkája a helyi olívaolaj, a mandula, a bor, valamint a szalentínói szandál. Minden kapualjban vagy nyitott ablakból ezeket kínálják. Ahol picit szélesebb az utca és vízszintes is, ott néhány kisasztal várja a pizzázni vagy spagettizni vágyókat. A város leghíresebb épülete a dombtetőn emelt késő gótikus stílusban épült katedrális, valamint a szomszédságában lévő Püspöki Palota.
A hatszáz éves dómot Szűz Mária mennybemenetele tiszteletére szentelték fel. A templom rózsaablaka Európában a második legnagyobb. A püspöki könyvtárban több mint 200 darab felbecsülhetetlen értékű középkori pergamentekercs van. A legkorábbi 1137-ben kelt. Számos középkori nemesi palota maradt fent eredeti pompájában. Az Aurisicchio, Ayroldi, Bisantizzi, Falghieri, Ghionda, Giovine, Jurleo, Marseglia, Moro, Palmieri, Petrarolo, Siccoda, Urselli, Zaccaria családok villái szétszórva a városban törik meg a fehér utcák egyhangúságát. A városfalakba épített őrtornyok közül mára csak három, a Pozzella, a Pylon és a Villanova emlékeztetnek a török seregek elleni sikeres védekezésre.
A város központja a Piazza della Liberta, népszerű és elbűvölő hangulatos tér. Rengeteg brit költözött a városba a kedvezőbb klíma miatt. Ostuninak 30.000 állandó lakosa van, de nyaranta négyszer ennyien zsongnak a sikátorok macskakövein.
Ostuniban nagy tisztelet övezi a város és a környező települések védőszentjét, Szent Orontiust. Nyáron, a város legnagyobb ünnepén, három napig tartó fesztivállal emlékeznek meg a vértanúhalált halt szentről és társáról. A Dél-itáliai legenda szerint Szent Pál egyik első tanítványa a környéken szenvedett hajótörést, és két helyi lakos – Orontius és Fortunatus – mentette ki a vízből, majd megtértek. Hitükért megkorbácsolták és megkínozták őket. Felkeresték Pál apostolt, aki a dél olasz Lecce püspökévé szentelte Orontiust, Fortanust pedig helyettesének. Visszatértek a salentói félszigetre, hirdették Jézus történetét, ezért ismét börtönbe zárták őket, majd egy baltával valamikor 54 és 68 között lefejezték mindkettejüket.
