Közeleg a téli szünidő, igaz ebben az évben nem tudni pontosan mikor kezdődik, mert ettől a korona-nyavalyától már semmi sem úgy alakul, mint eddig. A gyerkőcök hajráznak a suliban, persze ott sem a megszokott ütemben. A rövidített órák miatt kevesebb idő jut a felelésre, ezért a diákok igyekeznek mindegyik tantárgyból jegyet szerezni, a tanárok meg mindenkinek osztályzatot adni, hogy hasonlítson valamire a félévi bizonyítvány. Javításra meg valóban nem sok idő marad, hiszen a 30 perces órákon a felelésen kívül tanulni is kellene valamit.
A téli szünidőben régebben több napra is a nagyikhoz kirándultak a gyerekek, az idén ez sem biztos, minden látogatást előre megfontolunk, és megvizsgáljuk a manókat, mert a nagyszülőket azért nem illene megfertőzni. Egyelőre azonban működik a látogatási „mechanizmus”, és lekopogjam, senki sem fertőződött meg. A gyerekek hallani sem akarnak arról, hogy netán kimaradjon egy-két hétig a nagyapa és a nagyanya látogatása, nagyon szeretnek járni ómamájukhoz is, sőt a mamához és a tatához is. Én is így voltam ezzel gyermekkoromban, a nagyszülők nagyon fontos szerepet játszottak életünkben, sok-sok időt töltöttünk velük, ennek az időszaknak mindig külön varázsa volt. Mert a nagyszülők valahogy mindig megértőbbek mint a szülők, „kicsit” többet „megengednek”, még talán olyan dolgokat is, amit mondjuk a fiuknak vagy a lányuknak anno még véletlenül sem hagytak volna, de az unokáknak valahogy mindent lehet. Többször is rákérdeztünk, hogy de mégis miért engedtek meg ilyesmit, ilyenkor rendszerint azt mondják, hogy „jól van no, most az egyszer megengedtük, nem lesz semmi bajuk…”, meg hasonlókat. De ez már csak így van a nagyszülőkkel, és így is kell maradjon.
Kata nagyon szeret a Nagyapánál és a Nagyanyánál, ilyenkor apám mindig elviszi sétálni, sokszor a Dunára, vagy a Limáni parkba, és ezeknek a kiruccanásoknak a szokásos velejárója a nyalánkság is. Vagy egy fagyi, vagy egy kis csoki, vagy pedig valami kis nőcis cucc, mindig akad valami érdekes. Nagyanya pedig olyan nagyokat mesél esténként, hogy habár Kata kitartó, mindig elalszik a végére. A nagylány imád járni Ómamájához és Ági nénjéhez is, a nagy házban még ott él Szandi (Ági lánya) is férjével és kisgyermekével, úgyhogy a nagylánynak soha sem unalmas. Nagyon sokat babázik Szandi kislányával, Kaszijával, fürdeti, mesél neki és sokat játszanak. Persze ha kell, segít is, és örömmel teszi, nemrég a nénjével pakoltak az emeletről, és Ági nagyon megdicsérte, hogy nem kellett noszogatni, inkább fékezni, úgy belelendült a munkába.
Májkinak is nagyon jól megy sorsa a Mamánál és a Tatánál. Ilyenkor a nagyfiú elmegy rollerezni vagy biciklizni a Tatával, Mamával pedig mindig nagyot sétálnak, és mivel közben pihengetni is kell, ezért mindig betérnek a cukiba, ahol évszaktól függően vagy fagyi, vagy forró csoki adja az energiát a hátramaradt úthoz.
Természetesen Előd többé nem sétál kézen fogva a nagyszülőkkel, és nem is babázik, ő csak azt nézi, melyik barátja lesz a közelben a hétvégén, aztán egy kis társalgás után illa berek, volt-nincs nagyfiú, „majd jövök” mondja búcsúzáskor. Na persze nem úgy van az éppenséggel, ahogy azt a nagyfiú szeretné, megvannak a határidők, és ezeket a nagyszülők is kötelesek betartatni, ha tízre kell hazaérni, akkor egy perccel sem később, itt nincs vita.
Abban reménykedünk, hogy ez a fránya vírus majdcsak feladja, vagy ha nem is adja fel, de legalább nem lesz ekkora hiszti mindenhol, és valamelyest visszatér minden a rendes kerékvágásba, sajnos egyelőre még nem tartunk ott.
