Mi tagadás, a családban mindannyian szeretjük a húst, a haltól kezdve a disznón át egészen a marháig, de ha kell, akkor a csirkét is megesszük nagy nehezen. Az okosok azonban azt mondják, néha szünetet kell tartani a húszabálásban, erre pedig nagyszerű alkalom lehet akár hamvazószerda, vagy nagypéntek is. Így hát a hagyományokhoz híven, péntek este egy jó adag pattogatott kukoricát készítettünk, nálunk nagy élménynek számít ez a happening, a gyerkőcök imádják, amikor a lábosban elkezd pattogni a kukorica, aztán egy pillanatra leveszem a fedőt, és „eleresztek” pár szemet a plafon felé, ez a kóstoló.
Kényelembe helyeztük magunkat a tévé előtt, és elkezdtük habzsolni a „kókicát”, a nagyszerű mozis élmény addig tartott, amíg a fogamnak elege nem lett a kőkemény magok ropogtatásától, és szépen letört. Soha jobbkor így húsvét előtt… No nem baj, gondoltam, már egy ideje (évek óta…) tervezgetem, hogy Előddel meglátogatjuk a fogorvost, őt csak szoktatásként vittem, nekem pedig már egy jó ideje „illett volna” elmenni. A fogorvosnőm még felismert, kezelésbe vette először a fiatal úrfit, de szerencsére mindegyik foga egészséges volt, nem úgy mint nálam, de a fogamat legalább meg lehetett menteni a gyulladt ideg kezelése és eltávolítása után.
És hogy ne legyen unalmas, pár napra rá Májkinak a kinövőfélben lévő foga mellett egy kis duzzanat jelent meg, később pedig egy kis fogszilánkot is észrevettünk az ínyében. El is mentek az anyjával a gyerekfogorvoshoz, Májki megörült, mert nagyon piszkálta az ínyéből kiálló fogszilánk. Minden jól is ment, amíg a rendelőbe nem értek. A várakozóban nem volt senki, viszont a „fehér ajtó” mögül borzasztó sikítozás, ordibálás hallatszódott. Egy kislányt „kezeltek” Májki előtt, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy ellehetetlenítse a fogorvos munkáját, és hogy a várakozókban meghűljön az emberek vére, akik aztán elgondolkodhatnak, vajon kivárják sorukat, vagy inkább lelépnek még nem késő. Érdekes módon, Májki le sem tekerte az ordibáló vészmadarat, nem izgatta az eset egy csöppet sem, majd amikor rá került a sor, lazán beült a székbe. A fogorvosnő egy kicsit „lifteztette” a székben, majd elkezdte a fogszilánk eltávolítását az ínyből. Volt ott minden, tamponok, vér, Májki viszont meg sem nyikkant, nagyon hősiesen tűrte a tortúrát, és a végén mindenki megkönnyebbült, beleértve a fogorvosnőt is, hogy ezúttal megúszta hiszti nélkül.
Kata leányzónak pedig ezután kiesett az első foga. Végre. Hét és fél éves, és már nagyon nézegettem, mikor indulnak meg azok a fogak, hát úgy látszik, ihletet kaptak a „fogas-napok” alatt ők is. Én még ilyen icipici fogat nem is láttam, a szájában nagyobbnak tűnt. Ezért aztán úgy beszéltem meg a fogtündérrel, hogy eljön érte, megnézi, hagy egy kis uzsonnapénzt, és ott is hagyja a párna alatt emlékbe.
Amikor még nagyon mozgott Kata foga, de sehogyan sem akart kiesni, nagyon okosat mondott a lányom: „Ezekkel a fogakkal mindig gond van, egyszer nőnek, aztán kiesnek, és még le is törhetnek.” Most erre mit mondjak? – gondoltam magamban, nem akarom ijesztgetni a gyereket, mennyire igaza van.
