Az elefántok ormányukkal port hintenek a testükre; az afrikai mangrovegém a hajnalt kémleli; zsiráfok árnyjátékot festenek a narancssárga égbolt elé; a nílusi krokodil egy varacskos disznó szívét készül épp lenyelni; üregi nyulak csapnak össze a levegőben; színpompás, ritka királykeselyű néz farkasszemet a gyászruhás hollókeselyűvel; a kicsi kormorán a nagy szürke gémtől próbálja pimasz módon elcsenni a halat; róka és rétisas incselkedik egymással. Máté Bence képein az állatok természetes módon, teljesen önfeledten viselkednek. Látszik: fogalmuk sincs arról, hogy mindeközben valaki csőre töltött fényképezőgéppel, egészen közelről arra készül, hogy olyan jelenetet „ejtsen el”, ami másnak még soha nem sikerült. Több mint megismételhetetlen pillanatok ezek: történetek, sőt tanulmányok madarakról, hüllőkről, rágcsálókról, emlősökről.
A Spektrum csatornán sugárzott háromrészes sorozatból „a láthatatlan madárfotós” néven ismertté vált 34 éves Máté Bence ilyen és ezekhez hasonló 623, az elmúlt húsz évben készített fotóját nyolc magyarországi nagyváros frekventált külterén állítják ki külön erre a projektumra kifejlesztett paravánokon. A képeket egy speciális, LED-fényekkel hátulról megvilágított technika teszi még izgalmasabbá. A színekben és fajokban is fantasztikusan gazdag fotókiállításon Magyarország, Afrika és Közép-Amerika állatai láthatók a legkülönbözőbb helyzetekben. A Cluster Média Kft. által szervezett tárlat márciusban Budapesten volt látható, az áprilist Debrecenben töltötte, majd Gödöllő, Eger, Keszthely, Szeged, Győr és Miskolc következik. Szegeden augusztus 8. és szeptember 8. között láthatja majd a közönség. Bence minden városban Vértelen vadászat címmel előadást is tart, amelyen a természetfotózás kulisszatitkaiba avatja be a nézőket, de arról is mesél, hogyan lett a pusztaszeri „problémás” diákból a világ legsikeresebb természetfotósa. Mi ezt a budapesti kiállításán kérdeztük meg tőle.
Tízévesen vett először fényképezőgépet a kezébe. Úgy látom, kezdetben a természet szolgálta a fotózást, ma már fordított a helyzet. Mi motiválta akkor, és mi most?
– Nagyon jól látja ezt. Tízévesen vettem a kezembe életem első fényképezőgépét, de aktívan 13 éves korom óta fotózok. Szerettem a természetben lenni, és haza akartam onnan vinni valamit, amire a fotózás bizonyult a legjobb megoldásnak. A falusi környezet állatvilágát kaptam lencsevégre, és már a középiskolában a „lesfotózás” irányába indultam el: az érdekelt, hogyan lehet olyan helyzetbe kerülni, hogy az állatok természetes viselkedésüket megmutatva jöjjenek a gépem elé, és azt csinálják, amit én kedvelek. Én így szeretnék tenni a környezetem megóvásáért, és megosztani másokkal is azt a csodát, amit én átélek. Bízom benne, hogy ezzel a munkával egy kicsit hozzájárulhatok a hihetetlen élővilág bemutatásához.
Ennek érdekében most egy nagyszabású vándorkiállítással és előadássorozattal járja az országot. Hogy épült fel a koncepció, és milyen érzés azt látni, hogy ennyien kíváncsiak a fotóira?
– Arra gondoltunk, hogy ha az emberek nem mennek a kiállítótermekbe, akkor a képeket kell elvinni hozzájuk. A cél most is a természetvédelemre való ösztönzés és a fiatalok megszólítása volt – ezt hagyományos módokon elérni manapság már elég nehéz, ezért a kor technikai vívmányait kihasználva alakult ki a vándorkiállítás koncepciója. A sikere sokkal nagyobb lett, mint amekkorát reméltem. Nagyon örülök annak, hogy kortól függetlenül sokakat érdekel, számomra ez remek visszacsatolás.
Miről mesél egy jó fotó?
– Én azokat a képeket szeretem, amelyek egy történetet mesélnek el, egy viselkedést mutatnak be, egy különleges pillanatot adnak át – ez már esztétikailag is megállja a helyét. Akkor vagyok igazán elégedett, amikor azt érzem, hogy az, amit megörökítettem, megismételhetetlen. Ezek kivételes pillanatok.
Azt is mondta, hogy a tudományos hátterű fotókat szereti. Ez mit jelent?
– Ahhoz, hogy az állat életéből egy olyan igaz történetet meséljen el a fotó, ami jellemző, de kevésbé ismert vagy szabad szemmel nem látható, a fotósnak jól kell ismernie azt, amit fényképez. Ez irányú ismereteim viszonylag felületesek, de mindennek alaposan utánajárok, sokat kutatok, és ezt kiegészítem olyan saját tapasztalattal, aminek viszont nincs irodalma. Az általam művelt versenyszerű fotózásban sokat számít az idő, mert ha sikeres akarok lenni, meg kell előznöm a vetélytársaimat: etológiailag, fizikailag körbe kell járni a témát, és egy új perspektívából kell megközelíteni egy jelenetet ahhoz, hogy újszerű legyen. Én „beetetéssel”, lesből történő megfigyeléssel megpróbálom az állatokat rábírni arra, hogy azt csinálják, amit én szeretnék, de ehhez tudnom kell, hogyan viselkedik, mire lehet számítani.
Hol és mit a legnehezebb fotózni?
– Az éjszaka mozgó, félénk és ritka állatokat – van olyan, mint például a vidra, amelyre mindhárom tulajdonság igaz. Az éjszakai fotózás ráadásul nagyon bonyolult technikát is igényel.
Egy-egy éjszakai felvétel elkészítése sok virrasztás eredménye. Az afrikai elefántot és a háttérben zebrát ábrázoló képhez például 35 éjszakán keresztül készített alkalmanként átlag 1500 felvételt.
– Számomra ez nem jelent áldozatot, mert borzasztóan motivált vagyok abban, hogy egy-egy képet a tökéletesig hajszoljak. Minden egyes nap új lehetőséget hoz, új terveket szül és sok izgalmat is ígér. Ezek nem egyhuzamban eltöltött éjszakázásokat jelentenek, hanem többször is visszatérek néhány hétre egy-egy helyszínre.
Mennyiben korlátozza a technika az elképzeléseit, és milyen fejlődést remél a jövőben?
– Bár a digitális technika nagy előrelépést jelent, a fototechnika jelenleg nem áll azon a szinten, hogy mindent le lehessen fényképezni. A képkészítési sebesség jelenleg 20 kép/másodpercnél megáll, ez pedig nagyon kevés. Volt lehetőségem belekóstolni természetfilmezésbe is, ott 1000 képet lehet csinálni másodpercenként, ehhez képest a fotósok sok jó képről lecsúsznak. A filmezéshez hasonló technológia hamarosan a fotósok számára is elérhető lesz, és ha 20 helyett néhány száz kép születne másodpercenként, már az is óriási fejlődés lenne. Jelenleg ahhoz, hogy egy tökéletes képet készítsek egy fajról, akár évekig tartó munkára is szükség lehet.
E tekintetben mikor lesz elégedett?
– Én már 19 évesen az voltam, amikor már nem kellett iskolába járnom, onnantól számítom az igazi életemet, a szabadságomat. Szerencsémre a technikai innovációk korában születtem, és épp napjainkban jelenik meg az a technika, amellyel a folyamatos képrögzítésből ki lehet venni egy-egy olyan felvételt, amely már önálló nagyításként is megállja a helyét. A fejlődés e téren nem lesz végtelen, de még sok fotózást könnyítő újítás várható a közeljövőben. A lehetőségek kitágulásával egyre könnyebb lesz sikerélményhez jutni, és ezzel ez a műfaj is egyre népszerűbb lesz.
„Jegyessége” az állatvilággal örökre szól, vagy a növényvilág is érdekli?
– A növényvilág számomra egyelőre ingerszegény, nehéz olyan jelenetet találni, ami fotográfiailag izgalmas lenne, bár ott is lehet akciót találni. Most, amíg ennyi az energiám, maradok a nehezebb témáknál, de később valószínűleg meg fogom mutatni a növényvilágnak is azt az arcát is, ami történetet mesél.
Milyen tanácsokat adna egy kezdő természetfotósnak?
– Mindenekelőtt fedezze fel a saját lakóhelye környékén élő élőlényeket, én is ennek köszönhetem a kezdeti sikereimet, és azóta is ebből táplálkozom. Egy jó fotó elkészítése elsősorban a fotós kreativitásán múlik. Ha az ember emellett etológiailag felkészült és tudja, hogy mit fényképez, valamint megfelelő tisztelettel fordul a természet felé, akkor a kellő technikai felkészültséggel kiegészülve el lehet érni a sikert.
El is indítottak egy fiatalokat célzó versenyt Fajbook néven. Mi a lényege?
– A verseny lényege, hogy ki tud több állatfajból készült fényképet készíteni és feltölteni a saját felületére – ezzel a kezdeményezéssel szeretnénk arra sarkallni a téma iránt érdeklődőket, hogy ismerjék meg a lakóhelyükön élő állatokat, mert azt gondolom, hogy ha megismerik a környezetüket, akkor meg is fogják óvni azt. A játékhoz elég, ha a versenyzők kimennek a természetbe fotózni, és már ezáltal egy közösség részévé válnak. 10 kategóriában 700 állatfajt lehet összegyűjteni és a verseny végén értékes nyereményekkel jutalmazzuk a legjobbakat. Ebben a versenyben nem annyira a minőség fog számítani, hanem az ér el jobb helyezést, akinek több faja lesz. Nagyobb lett az érdeklődés, mint amekkorát reméltem: már az első napon 2500 képet töltöttek föl, az első héten pedig 7000-et, ami azt jelenti, hogy óriási az igény egy ilyen közösségre. A felület www.fajbook.hu néven érhető el. Ha megoldjuk a technikai hátterét, akkor a vadállatok és természetvédelem iránt érdeklődő embereknek a Fajbook olyan közkedvelt oldal lehet a természetbarátok körében, mint a Facebook.
