Négy országból hat fiatal, öt hangszeren egy zenei stílust játszik. Egymás között négy nyelven kommunikálnak, valamint egy univerzális nyelvet is használnak, ez pedig a jazz. G-Town Collective néven az év eleje óta zenélnek együtt, de különböző szálakon keresztül, már előbbről is ismerték egymást.
Fotó: Dávid Csilla
Az együttes énekesnője a bolgár származású Tereza Catarov, a basszusgitáros a szlovén Domen Bohte, a dobos a magyarországi Ercsei Ferencz, trombitán az újvidéki Argyelán Zsolt zenél, a szaxofonista az erdélyi Albert-Nagy Örs, a szintetizátor billentyűzete mögött pedig a szintén erdélyi származású Enyed Károly ül. Jelenleg mindannyian a hollandiai Groningen városában található Prins Claus Konzervatórium jazzrészlegének a diákjai. Nemcsak kollégák, hanem barátok is, akik közösen fedezik fel a hangok harmóniáját, kombinálva a különböző zenei lüktetéseket a jazzritmussal és az elektronikus zenével. A hullámhosszak és a rezonanciák dimenziói között vándorolva és a saját tudatuk teraszán kutatva, megalkottak egy univerzális asztrális panelt, amelyen minden, ami ismerős, megszűnik, és minden, ami lehetetlen, lehetővé válik. Az acid/future jazz és a ritmusok specifikus kombinációjával a közönséget szinte transzcendentális állapotba repítik. Magyarországon, Romániában és Szerbiában is már felléptek. Legutóbbi, Újvidéken való vendégeskedésük alkalmával beszélgettünk.
Miért esett a választásotok a jazz zenei stílusra?
Enyed Károly: – Lehet, hogy kissé furcsán hangzik, de a jazz iránti érdeklődésemet egy számítógépes játék keltette fel. A játék hátterében jazz szól, amelynek nagyon vagány hangulata van. Kiderítettem, vajon melyik jazzegyüttes zenéje hallható a játékban, és ezek után szépen lassan ismerkedni kezdtem ezzel a stílussal. Előtte tizenkét évig klasszikus zongorán játszottam, és versenyeken is részt vettem. Tanáraim nem fogadták jól a stílusváltást, mert szerintük klasszikus pályán kellett volna maradnom, de szerencsére, nem tudtak lebeszélni döntésemről, és nem is bántam meg.
Tereza Catarov: – Már kétévesen énekelgettem, apukám is együttesben játszott, így tőle ered a zene iránti szeretetem. Zongoráztam, zeneiskolába és versenyekre is jártam. Népzenével kezdtem, majd klasszikussal folytattam. Tizenhat évesen jöttem rá arra, hogy engem az éneklés mégis jobban vonz, és hogy azzal szeretnék foglalkozni. A klasszikus zene határokat szőtt meg, úgy éreztem nem tudok kiteljesülni benne. Én a szabadságot kerestem a zenében, és a jazzben megtaláltam.
Domen Bohte: – Sokfajta zenei stílusban kipróbáltam magamat, de végül a jazz iránt érzett szerelem győzött. A kezdetekben szaxofonon játszottam, majd áttértem a basszusgitárra. Ebben a műfajban sokat lehet improvizálni, és egyfajta szabadságot nyújt. Sok minden megtörténhet egy zenei szám eljátszása közben. Ez nem egy monoton stílus, továbbá nem kell attól rettegni, hogy valamely akkordot rosszul ütjük le, mert ebben a műfajban nem létezik olyan, hogy rossz vagy téves. A jazzban minden megengedett, és valójában ezért annyira érdekes és vonzó számomra.
Albert-Nagy Örs: – Én tizenhét éves voltam, amikor eldöntöttem, hogy megtanulok valamilyen hangszeren játszani. Abban az időben szülővárosomban, Sepsiszentgyörgyön, egyetlen jazz szakos tanár volt, és nála tanultam meg szaxofonon zenélni. Onnantól mint a szerelem, már jött minden magától. Felkutattam a jazzvilágot, történetét, zenészeit, nagyjait és teljesen rabul ejtett ez a stílus. Az együttesben az MC szerepét is betöltöm, azaz énekelek, improvizálok, animálom a közönséget.
Argyelán Zsolt: – Tízéves lehettem, amikor elkezdtem érdeklődni a zene iránt. A szaxofon és a trombita között gondolkodtam, végül a trombitára esett a választásom. Nagyon jó tanárom volt, aki az aikidó és a jóga légzés gyakorlatait is bevonta a trombitaórákon, és ezáltal még jobban megszerettette velem a trombitázást. A jazz zenei stílus egy csomó érdekes és izgalma dolgot, váratlan, de annál inkább élvezetes fordulatot tartogat, ezért keltette fel a figyelmemet.
Ercsei Ferencz: – Klasszikus műfajt tanultam a zenei középiskolában, közben rockzenekarban tevékenykedtem. Amikor pedig felfedeztem a jazz világát, azt kezdtem érezni, hogy egyfajta szabadságot nyújt. Nem érzem magam bezártnak, és könnyebben ki tudom fejezni egyéniségemet ebben a műfajban, valójában ezért döntöttem úgy, hogy a jazz-zene által szeretnék érvényesülni.
Hogyan állt össze a G-Town Collective együttes?
E. K.: – A Kőbányai Zenei Stúdióban ismerkedtem meg Zsolttal és Örssel. A dobossal, Ferivel egy zenekar által találkoztam, majd Kolozsváron együtt kezdtünk muzsikálni egy pubban. A groningeni iskoláról már sok érdekes és jó dolgot hallottam, és mondtam is Ferinek, hogy próbáljuk meg mi is a felvételit, szerencsénkre sikerült.
E. F: – Azután Hollandiában a konzervatóriumban ismertük meg Doment és Terezát. Zsolt és Örs is már ott voltak. Szóval valójában kollégák vagyunk, és mindannyian ott tanulunk. A G-Town Collective együttes projektumként indult, az az ötletünk támadt, hogy fogjunk össze, és zenéljünk valami újat, amit a közönség a hazai tájakon még nem hallott. Fellépéseink alkalmával nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk, ezek bátorítanak bennünket.
A.-N. Ö.: – A konzervatóriumban a hangulatot úgy kell elképzelni, hogy mindenki mindenkit ismer a zene által. Beszélgetünk egymással, érdeklődünk, ki milyen hangszeren zenél. Ha éppen nem órán vagyunk, akkor valaki behív a terembe, hogy muzsikáljunk velük. Valójában így alakulnak ki barátságok, születnek meg a projektumok, állnak össze az együttesek. A groningeni konzervatóriumban nagyon családias a légkör. Nem a megszokott jazz-zenét játsszátok. Valójában minek lehet nevezni az általatok kreált irányzatot?
A. Zs.: – A jazz egy modernebb verzióját zenéljük, amelyben sok elektronikus effektust használunk. Ha pedig szűkebb körön belül próbáljuk beazonosítani, akkor mondjuk, hogy az Acid Jazz, a Joungle, a Drum and bass és a Hiphop stílusok fúziójából áll össze a mi zenénk.
A.-N. Ö.: – Valójában átültetjük az elektronikus hangzást az akusztikus hangszerekre, és ez a fajta kísérlet nagyon izgalmas számunkra. Az improvizációnak is nagy szerepe van ebben a zenében. Valójában egy olyan stílust igyekeztünk összekovácsolni, amelyre jót lehet bulizni, táncolni, attól függetlenül, hogy új és eddig szokatlan hangzása van.
Már több országban is felléptetek. Milyen a közönség reakciója a zenétekre?
E. K.: – A kolozsvári pubban a közönség nagyon nyitott és igénylik azt, hogy valami újat és szokatlant halljanak. Nagy lelkesedéssel fogadták a zenénket, és azt mondták, hogy eddig mi voltunk a legjobb zenekar, amely fellépett náluk. Ezek a visszajelzések természetesen nagyon sokat jelentenek számunkra.
T. C. : – Amikor kiállok a pódiumra, valójában nincsenek elvárásaim, nem tudhatom mennyien fognak megjelenni az est folyamán, tetszik-e majd nekik az, amit hallanak, hiszen a többség számára ismeretlen zenét játszunk. Általában lassabb ritmussal indítjuk, amikor pedig a közönség is már rákapcsolódik a zenénkre, folyamatosan gyorsítunk, és valójában ekkor látjuk igazán a közönség reakcióját, energiáját. Egy különleges vibráció kering közöttünk és a publikum között. Újvidéken is fantasztikus volt a közönség, a fellépésünk végéig táncoltak az emberek.
Nemcsak a zenei stílusok, hanem a nemzetek keverődése is jelen van az együttesben. Hogyan jöttök ki egymással?
Fotó: Dávid Csilla
D. B.: – Amikor zenész vagy, és főleg amikor jazz-zenész vagy, mindig jelen van a nemzetek keverődése. A zene az egy univerzális nyelv, így ha a zenészek ismerik a meglevő alaphangokat, nem akadozik az értekezés. Velem még nem történt meg olyan eset, hogy csak szlovénokkal zenéltem. Valójában nekem nagyon tetszik az, hogy a zene eltörli a határokat, és ugyanakkor közelebb hozza egymáshoz a különböző nemzetiségű embereket, a kultúrájukat. Mi a csapaton belül magyarul, szerbül, románul és angolul kommunikálunk egymással, és ez egy nagyon érdekes folyamat, de ennek előnye és értéke is van, hiszen én a társaságnak köszönhetően tanultam meg más nyelveket is.
(Domen válaszával mindannyian egyetértettek.)
Mi a további tervetek?
E. K.: – Bízok abban, hogy ha már nekifogtunk és energiát fektettünk az együttes megalakításába, akkor hosszú távú tervekről is beszélhetünk. Amerikában természetesen már vannak együttesek, akik a jazznek ezt a fajta modernebb változatát játsszák, de Európában, főleg a keleti és a déli részein, még nem hallottam egy ilyen hasonló zenekarról. Ezért remélem, hogy lesz jövője az együttesnek.
E. F.: – A klubokban és pubokban való fellépéseink mellett, meghívtak bennünket a kolozsvári Jazz in the Park Fesztiválra, amelyet július elején szerveznek meg.
A. Zs.: – A következő években pedig az újvidéki Jazz Fesztivált is megpályázzuk. Kissé kiábrándít az, hogy manapság a fiatalok nem annyira értékelik az élő zenét, hanem inkább az elektronikus zenéért rajonganak. Ezért is gondolkodtunk olyan irányban, hogy mi ennek a kettőnek az egyvelegét hozzuk létre. Arra törekszünk, hogy az élő zenével felkeltsük a fiatalok figyelmét, és rámutassunk arra, hogy ha egy hattagú zenekar van a színpadon, akkor is lehet jót bulizni, ugyanúgy mint amikor egy DJ forgatja a lemezeket. Nyugat-Európában nagyobb a jazz színhelye, és többen respektálják ezt a zenét, de mi mégis a hazai közönség előtt szeretnénk muzsikálni, és megszerettetni az emberekkel ezt a műfajt.
