A Tanyaszínház minden évben meghatározó pillanata a nyárnak. Középiskolásként mindig izgatottan kerestük, vajon az idén feltűnik-e az útirányban Zenta, vagy legalább Felsőhegy. Később, amíg külföldön éltem, igyekeztünk ehhez igazítani a szabadságunkat. Nem azért, mert egész évben nem jutottunk színházhoz, vagy mert a Tanyaszínház minőségében messze felülmúlná a nagyvárosi kőszínházak repertoárját, hanem a sajátos, már-már fesztiválszerű hangulatért. Megvan annak a maga varázsa, ahogy előkeressük a régi pokrócokat, párnákat, és keressük a jó helyet, ahonnét belátható a színpad, de nem üvölt a fülünkbe a hangszóró, és a földön ülve, esetleg állva nézzük végig az előadást, hogy aztán a jól ismert „Kalapozááás!” felkiáltásra előkotorjuk a zsebünkből az erre a célra félretett papírpénzeket.
Ahogy azt a Tanyaszínháztól megszokhattuk, a szórakoztatás mellett az előadásoknak mindig van egy társadalomkritikai élük is. Az idén az Y generáció kerül górcső alá: az Y elágazás című, a mai huszonévesek életéről és útkereséséről szóló darabot Lénárd Róbert írta, és Puskás Zoltán rendezte.
A történet szerint vajdasági fiatalok egy csoportja részt vesz a Délvidéki Valóságshow-n, ahol különféle feladatokat kell teljesíteniük ahhoz, hogy elnyerjék a fődíjat. A szereplők közt megtalálhatók az Y generáció jellegzetes figurái: az önálló életvitelt megkezdeni képtelen, Pán Péter-szindrómás karakter, az Instagram-vitéz, a mütyürfüggő, a falusi DJ és a mai környezet- és állatbarát trendeket követő vegán karakter is. Az Y generáció egy demográfiai fogalom, a nyolcvanas évek, valamint a kilencvenes évek első felének szülöttjeit jelöli. Ezek a fiatalok már a számítógéppel és az internettel együtt nőttek föl, számukra az információs társadalom magától értetődő dolog. Rendkívül individualisták, önmagukra elsősorban egyénként, nem pedig a közösség részeként gondolnak, ezért az idősebb generációk tagjaihoz képest kiemelt jelentőségű számukra az önmegvalósítás. A rendező szerint a darab azt a kérdést járja körül, hogy miért olyanok a mostani fiatalok, amilyenek:
– Ez a generáció teljesen más gondolkodású, más habitusú a korábbiaknál. Nem csapatban, hanem egyénekben gondolkodnak, ha valami nem tetszik nekik, váltanak, keresik a saját útjukat, internet nélkül nem tudnak létezni, nem igénylik a személyes kommunikációt, nehezen illeszkednek be. A generáció pozitívumait is szeretnénk bemutatni, hiszen nagyon értékes emberekről van szó. Gondolkodásban, látásmódban előrébb vannak, mint az idősebb generáció tagjai. Megjelenik a kérdés, hogy elmenni vagy maradni, és hogy hogyan érvényesülhet az, aki a maradást választja.
A zenés-táncos darab koreográfiáját Gyenes Ildikó tanította be a fiatal színészeknek:
– A darab a mai képmutató világról szól; arról, hogy mindenki azt mutatja magából, amiről azt gondolja, sikeres lehet, miközben az őszinte gondolatok takarásban maradnak. Ezért a fő hangsúlyt a dramaturgiára és a háttérben zajló gondolatok kifejezésére tettem. Persze azért vannak benne táncelemek is.
Ildikótól nem áll távol a főiskolás színésznövendékekkel való munka, hiszen ez már a hatodik Tanyaszínháza, és az Újvidéki Színházban és a budapesti Színművészeti Főiskolán is hosszú éveken keresztül dolgozott főiskolásokkal. Azt mondja, új karaktereket megformáltatni egy kezdővel egyszerre nehéz és szép. Kihívást jelent, de úgy érzi, a maga számára is építő a fiatalokkal való közös munka.
Az idei tanyaszínházas színészek többsége most fejezte be a másodévet az újvidéki színiakadémián. Magyar Attila, a Tanyaszínház elnöke és főkoordinátora szerint a csapat nagyon jó összetételű:
– Szuper az idei csapat, nagyon lelkes, hálás gyerekek jöttek össze. Nagyon szorgalmasak, és teljes mértékben meg vagyok velük elégedve.
László Roland másodéves főiskolásként másodszor vesz részt a Tanyaszínház munkájában:
– Nagyon szeretem, ez egy teljesen más világ. Városi gyerek vagyok, Szabadkán születtem, Újvidéken tanulok. Kijönni ide, a tanyára, saját kézzel csinálni mindent a színpadépítéstől a takarításig felbecsülhetetlen. Utoljára még a szüleink voltak azok, akik a ház körül tettek-vettek, mi már hozzászoktunk a modern világ kényelméhez. A Tanyaszínházban rengeteget beszélgettünk a generációs problémákról. Szerintem az Y generáció nem rossz; megvannak a maga hiányosságai, de az előnyei is. Én a kilencvenes évek végén születtem, az Y-t követő Z generáció tagja vagyok. Úgy látom, hogy nem sok különbség van a két generáció között. A legnagyobb gond talán a kommunikáció: nem úgy kommunikálunk, ahogy a szüleink. Nem vagyunk annyira nyitottak, az internetes világ miatt nem tudunk hozzájuk hasonlóan kommunikálni az emberekkel.
Tóth Dániel szintén másodéves főiskolás. A Tanyaszínház számára nemcsak szakmai tapasztalatot, de közösségi életet is jelent, hiszen amellett, hogy kiváló szakemberekkel dolgozhatnak együtt, a sok együtt töltött időnek köszönhetően lehetőségük van éveken át megmaradó szoros kapcsolatot kialakítaniuk egymással. A darab véleménye szerint nagyon erős, többrétegű társadalomkritikát fogalmaz meg:
– A generációs válság, amelyről az előadás szól, nagyon érdekes téma, bár szerintem nem az emberek változnak, hanem a technológia, azaz a körülmények. Az emberek pedig csak alkalmazkodnak az adott körülményekhez. Így alakulnak ki a generációs szakadékok.
Ez a darab nemcsak a generációról szól, hanem erről a szakadékról is: szembeállítja egymással a régi és az új világot.
Magyar Zsófiának osztálytársaihoz hasonlóan az idei a második Tanyaszínháza. A darab számára lehetőséget adott arra, hogy magába tekintsen:
– Ez egyfajta tanulmányozása az Y generációnak: mi hogyan látjuk magunkat, és mások hogyan látnak minket. A kettő közt nagy a különbség, mi másképp éljük meg a dolgokat. A mi életünkben mi hozzuk meg a döntéseket, amelybe mások sok mindent beleláthatnak, és akár ítélkezhetnek is fölöttünk, olykor nevethetnek is rajtunk. De ennek a generációnak is megvan a maga igaza. Szerintem ebben a darabban magukra ismerhetnek az Y generáció tagjai, és az idősebbek is azt mondhatják: igen, ezt látjuk nap mint nap.
Greguss Lilla most vesz részt először a Tanyaszínház életében. A Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedőjén megkapta a Tanyaszínház különdíját, így nyílt lehetősége arra, hogy részt vegyen az idei előadásban:
– Nagyon jól érzem itt magam, legfőképp a csapatot szeretem.
Az is tetszik, hogy az egész ilyen meghitt és falusi. Ez jó érzés, mert városi gyerek vagyok, és nincs mindig ilyenben részem. Én már nem Y generációs vagyok, de mindig azt éreztem, hogy jobban húzok hozzájuk, mint a saját generációmhoz. Ráadásul az itt lévők közül sokan egy csapatból jöttünk, a szabadkai Fabula Rasa Színjátszó Grundból. Szinte mindenkivel dolgoztam már egy színpadon korábban is, összeszokott társaság vagyunk.
Nyitókép: Fotó: Gergely József