2024. december 4., szerda
CÍMLAPTÖRTÉNET

Mindenki szép a maga módján

Beszélgetés a Magyar Szó Strandszépe verseny királynőjével és két udvarhölgyével

A jubiláris ötvenedik Magyar Szó Strandszépe 2019 választásra az idén 16 lány jelentkezett szerte Vajdaságból. A szakmai zsűri szavazatai alapján a királynői címet a horgosi tizennyolc éves Szabó Noémi nyerte el, első udvarhölgye a szabadkai tizenhét éves Simon Nikolett, második udvarhölgye pedig a topolyai tizennyolc éves Bukvić Dragana lett. A fiatal lányokkal a versenyről, a szépségről és a további tervekről beszélgettünk.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

Elmondásuk szerint a versenyre tapasztalatszerzés, önbizalomnövelés, valamint a jó szórakozás miatt jelentkeztek. Nagyon élvezték a verseny előtti felkészítőtábort, ahol hasznos tanácsokat kaptak profi sminkesektől és fodrászoktól. A szervezés mindannyiukat lenyűgözte, az újonnan kialakult barátságok és értékes ajándékok mellett, maradandó élményként élték meg a Strandszépe versenyt.

Miért döntöttetek úgy, hogy részt vesztek a Strandszépén, és milyen érzés volt, amikor kimondták a neveteket?

Szabó Noémi: − Igazából nem volt tervemben, hogy jelentkezek, egy spontán döntés volt. Anyukámmal beszélgettünk erről a lehetőségről, és úgy határoztam, teszek egy próbát, hiszen mindig is foglalkoztatott a szépségipar fogalma. Szerettem volna kipróbálni, milyen érzés végigsétálni a kifutón. Először el sem hittem, hogy az én nevemet mondták ki, nagyon különleges érzés árasztott el.

Simon Nikolett: − Poénból jelentkeztem a versenyre, bátyám barátnőjével együtt, aki a versenyen az első helyezést érte el az olvasók szavazatai alapján. Jó szórakozásnak és maradandó élménynek tartom a versenyt, és amikor jelentkeztem, egyáltalán nem számítottam arra, hogy helyezést érek el. Nagyon jólesett, amikor kimondták a nevemet, és nagyon boldog voltam. A családom és a barátaim mindvégig biztattak.

Bukvić Dragana: – Valójában én önbizalomszerzés miatt jelentkeztem a szépségversenyre. Amikor pedig kimondták a nevemet, hogy én lettem a zsűri döntése alapján a második udvarhölgy, nem akartam elhinni, hogy ennyire szépnek tartanak, vagy hogy ilyen jó a kisugárzásom. Nagyon örülök a helyezésnek, és mondhatom, hogy sikerült önbizalmat szereznem.

Számotokra mi a szépség fogalma, és mennyi időt szenteltek a szépségápolásra?

Sz. N.: − Szerintem mindenki más miatt szép. Van, aki a külseje miatt, van, aki a belső értékei miatt. Ez egy olyan dolog, ami személyfüggő. Rendszeresen edzek, szerintem ez is nagymértékben hozzájárul a szépséghez, valamint az arcápolásra is odafigyelek és a hajam gondozását is fontosnak tartom.

S. N.: − Számomra a szépség a külső és a belső harmóniája. Sok időt szentelek a szépségápolásra, igyekszek mindig jobban kinézni és ápolt lenni.

B. D.: − A szépség az egy relatív dolog, mindenkiben más valami a szép. Valakinek a szeme szép, másnak a mosolya, az arca vagy a teste. Szerintem mindenki szép a maga módján. Fontosnak tartom a szépségápolást, de sajnos nem mindig jut rá elegendő időm.

Szerintetek milyen volt a szervezés, valamint ti hogyan készültetek a versenyre?

Sz. N.: − Kiváló volt a szervezés, a tábor és a verseny. Nagyon örülök, hogy megismerkedtem a többi lánnyal, és jó hangulatban teltek a próbák. Szerintem mindenki nagyon izgatott volt és vártuk a verseny napját. Már régóta sportolok, nem a versenyzés miatt kezdtem el, az étkezésre is odafigyelek.

S. N.: − Fantasztikus volt a felkészítő tábor. A verseny napja egy kicsit stresszes volt, de én igyekeztem nem izgulni. Valójában csak akkor fogott el az izgatottság, amikor a díjkiosztásra került a sor. A verseny előtt nagyobb hangsúlyt fektettem a szépségápolásra, valamint edzettem is.

B. D.: − Nagyon jó volt a verseny előtti felkészülés, profik foglalkoztak velünk, hasznos tanácsokat kaptunk a sminkesektől, fodrászoktól, fotósoktól. A szervezés kiváló volt, koordinátorunk mindenben segített nekünk. Sok új barátság született, és felejthetetlen élményekben volt részem. Kicsit gyakorlatoztam a verseny előtt, a táplálkozásra meg kimondottan figyeltem, azaz mindig is igyekszek egészségesen táplálkozni, kevesebb kenyeret és több zöldséget enni.

Foglalkoztak már veletek korábban is profi sminkesek, fodrászok? Milyen érzés volt az ő kezükben lenni?

Sz. N.: − Az igazat megmondva, ez volt az első ilyen alkalom, hogy sürögtek-forogtak körülöttem a sminkesek, fodrászok. Nagyon izgalmas folyamat volt ez számomra, mert nem tudtam, milyen lesz a végeredmény, de amikor a tükörbe néztem, igazán meg voltam elégedve.

S. N.: − Ez volt az első alkalom, hogy profi sminkesek és fodrászok foglalkoztak velem. Rendkívül élveztem a folyamatot.

B. D.: − Életemben most először voltam profi sminkes keze alatt, eddig mindig saját magamat sminkeltem. A fodrászok is fantasztikusan dolgoztak, gyönyörű hajkoronákat varázsoltak a lányoknak.

Terveztek továbbra is a szépségiparban tevékenykedni?

Sz. N.: − A Strandszépe királynői cím elnyerésével úgy alakultak a dolgok, hogy még egy megmérettetés vár majd rám, a Magyarok Világszépe szépségverseny. Ott is megpróbálom a maximumot nyújtani, mindenre odafigyelni és a tökéletességre törekedni. Izgatottan várom, hogy valójában, milyen is lesz az a verseny. Ha lesz lehetőségem rá, akkor igen, szeretnék a szépségiparban maradni, de ez mellett a tanulmányaimat is szeretném folytatni.

S. N.: − Lehet, hogy a jövőben is a szépségiparban szeretnék tevékenykedni, szerintem azzal, hogy most ilyen szép eredményt értem el, nem kellene hagyni, hogy elvesszen az akarat, hanem továbbra is próbálkozni kell, más versenyeken is.

B. D.: − Mivel most egy ilyen szép helyezést értem el, a szépségipar igen elgondolkodtató fogalom lett számomra. Szerintem a jövőben is jelentkezni fogok valamilyen szépségversenyre.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás