Egy hónappal ezelőtt, július 28-án ünnepelte századik születésnapját Bálint György, a kertészek Bálint gazdája. Hosszú élete során többször élt meg drámai fordulatokat: a háborúban munkaszolgálatra vitték, majd koncentrációs táborba került.
Először a zsidótörvények, majd hazatérése után nem sokkal a kommunisták is kisemmizték, de ő ismét talpra állt, és a nyolcvanas évektől Magyarország kedvenc kertésze lett. A természet legnagyobb tisztelője budapesti családi házának a teraszán mesélt egy kicsit magáról, de főleg a Föld jövőjéről és a növényekről.
Sokan és hosszasan ünnepelték. Mi lett a legszebb emléke a századik születésnapjáról?
– Sok kedvességet és ajándékot kaptam, de a legszebbet a feleségemtől vehettem át. Antónia óriási meglepetést tartogatott a születésnapomra: száz kollégámat, ismerősömet kért meg arra, hogy pár szóval köszöntsön fel, és ő ezeket a sorokat egy gyönyörű könyvbe rendezve adta át nekem.
Szinte a születése óta a növények és állatok szeretete hatja át az életét. Ez családi örökség és nevelés eredménye is. Hatévesen már pónifogatot kapott, és a lovakat önnek kellett gondoznia. Már akkor is örömmel csinálta?
– Persze, de nem mindig bírtam, a kocsisok időnként titokban segítettek. Szorgalmasan tisztogattam, etettem, itattam a lovakat, kihordtam alóluk a trágyát, behordtam a szalmát és persze sokat játszottunk. Sok pajtásom volt, mind nagyon örültek a fogatnak. A növények mellett nagyon szeretem az állatokat is, de csak másodsorban a lovakat, elsősorban a kutyákat. Nemrégiben vesztettük el Berci pulinkat, 15 éves volt. Most már nem lesz több kutyánk, de bizony hiányzik!
Azt nyilatkozta, hogy a kertészkedés mindig adott önnek célokat, a koncentrációs táborban például babcsírát nevelt…
– Igen, ez akkor nagyon fontos volt nekem. A szakmám a munkaszolgálat ideje alatt is jól jött, mert mindig volt valaki, akinek a kertjében tudtam dolgozni. Akkor még erős voltam, jobban hozzá voltam szoktam az ásóhoz, kapához, csákányhoz, mint a többiek, ezért tudtam segíteni a bajtársaimnak is. 1943-ban még egy kicsit jobb volt a helyzet, mert kaptunk szabadságot, hazajöttem, és akkor még megvolt az édesanyám meg a két nővérem. Ez volt az utolsó alkalom, amikor a családomat láttam. A koncentrációs táborban már másképp volt, mint a munkaszolgálaton, ott én is elszenvedtem mindazt, amit a többiek, de túléltem. A felszabadulás után én élet és halál között lebegtem, ezért elküldtek egy szanatóriumba Bad-Schallerbachban – az ott történtek végigkísérték a későbbi életemet. Apácák ápoltak bennünket, és volt közöttük egy olasz, Annunziatának hívták, akivel sokat beszélgettünk németül, nagyon megszerettem. Mielőtt hazautaztam volna, megkérdeztem tőle, hogy mivel viszonozhatnám a jóságát, és ő két dolgot kért akkor tőlem: egyrészt azt, hogy katolizáljak, ami – miután a családom egy teljesen asszimilált család volt – meg is történt, másrészt azt, hogy itthon senkivel sem tegyek rosszat azért, ami velem történt. Azt hiszem, ezt is sikerült teljesítenem. Azt se felejtem el soha, hogy a szanatórium közelében táborozott egy amerikai katonai egység, ahol volt egy magyar származású, Kovács nevű százados is. Ő próbált lebeszélni arról, hogy hazamenjek, azt mondta, nem fogok senkit otthon találni, de én mindenképpen haza akartam menni. Sajnos neki lett igaza.
Nem egyszer kellett újrakezdenie az életét, sokat, sokfélét dolgozott. 62 éves volt, amikor 1981-ben a Magyar Televízió Ablak című műsorának kertészeti tanácsadójaként, Bálint gazda néven országosan ismert lett. Sosem volt a terhére az, hogy onnantól kezdve a mai napig állandóan tanácsokat kérnek öntől?
– Nem, én nagyon is örülök annak, ha kérdeznek tőlem, mert a legtöbbet ebből tanulok. Gyakran tartok előadásokat, azokon is kérdeznek, és én ebből tudom, hogy mi foglalkoztatja a kertészeket. Ez teszi az én ismereteimet naprakésszé. A vidéki előadások előtt szeretem körbe is járni a környéket, hogy lássam, mivel foglalkoznak arrafelé az emberek. Vajdaságba is szívesen ellátogatnék!
Ennyi munka és tapasztalat után tud-e még újat mondani önnek fű, fa, virág?
– Nagyon is sokat, de nemcsak a növények és az állatok, hanem az is, ami velük történik és ahogy az emberek szolgálatára állnak – ezek mindig új információk számomra. Aktív életem jelentős részét nagy állami gazdaságban töltöttem, de amikor ez megszűnt, a kisebb léptékű termelés felé fordultam, az érdekelt főleg, hogy a családok hogyan tudják a kertjüket hasznosítani. Sokat foglalkozom az iskolakertekkel és egyéb közösségi kertekkel – ez minden napra ad feladatot és nem hagy unatkozni.
A gyönyörű díszkertjükben önök is gondoznak egy egy magaságyást. Miért ajánlja?
– Kicsi, kétméteres ágyásról van szó, de ami a konyhára nekünk kell, az – a krumplit kivéve – megterem benne. Az egyik legfontosabb feladat az önellátás lenne, minden talpalatnyi földet meg kell művelni, még az ablakpárkányon gondozott muskátli közé is lehet fokhagymát ültetni! A Föld lakossága 2050-re el fogja érni a 10 milliárdot – az élelmiszer fontosabb termék lesz a stratégiai cikkeknél, de ezzel ma még keveset foglalkoznak az emberek. Ezzel a problémával egyidejűleg kell megküzdenünk a klímaváltozással is, amelynek a hatása elsősorban épp az agrártermelésben jelentkezik.
Új szerelme van, a balerina. Azt mondja, ez a jövő. Miért?
– A balerina Nyugatról érkezett néhány évvel ezelőtt. Én karcsú orsónak hívom ezt a legfeljebb 2,5 m magasra növő gyümölcsfát, amit metszeni, permetezni, szüretelni a földről is könnyű, és kevés helyet is foglal. A kert ne csak szépséget adjon, hanem más értékeket is! Teremjen hasznosat, és legyen könnyen gondozható akár mozgássérülteknek, sőt vakoknak is! Sok növényt, gyümölcsöt elfelejtettünk, az ehető gombáknak és a gyógynövényeknek is csak a töredékét gyűjtjük be – óriási lehetőségeket nem használunk ki! Elfelejtettük az intenzív mezőgazdasági kultúrát, mert a háború után áttértek a nagyüzemi termelésre, és csak búza, kukorica, napraforgó, repce maradt a palettán. Valamikor egy rendes parasztgazdaságban legalább 10–15-féle növény szerepelt, mert a több lábon álló gazdaság biztonságosabb. Apám 30-féle növényt termesztett, és az 1929-es nagy gazdasági válságot is át tudta vészelni, mert felismerte, hogy a hagyományos búza- és kukoricatermesztésről, tejtermelésről, sertéstenyésztésről át kell állni valami másra, leginkább kertészkedésre ahhoz, hogy fönn tudja tartani a gazdaságot, de arra is vigyáznia kellett, hogy megmaradjon az egyensúly az állattenyésztés és a növénytermesztés között. A hatvan-nyolcvan lónak, a szarvasmarhának meg a sertésnek megtermelte még a takarmányát is.
Ön a mai napig aktív, előadásokat tart és Facebook-oldala is van. Eloszlathatjuk azt a tévhitet, hogy ez utóbbihoz csak a nevét adta?
– Hogyne. Én a számítógép megjelenése óta otthonosan kezelem az internetet, de az unokám valóban sokat segít. Minden héten megbeszéljük a feladatokat, én adom neki a szakmai anyagokat, ő persze korszerűsíti a címeiket és szerez hozzájuk illusztrációkat.
Azt mondta, hogy a hosszú élet titka ön szerint a természetközeli életmód és az aktivitás. Tervei vannak-e?
– Már nincsenek, két hétnél messzebbre nem gondolok. De sok minden foglalkoztat, főleg a klímaváltozás és az innováció. A klímaváltozáson nem tudunk segíteni, de védekezni ellene módunkban áll például növénynemesítéssel és alkalmazott agrotechnikával.
Akkor ön optimista?
– Igen, az vagyok e tekintetben, mert azok az apró dolgok, amelyeket csinálok, eredményesek. Hihetetlenül nagyok az innovációs lehetőségek, és hiszek az önfenntartó közösségek erejében.
*******
Bálint gazda, azaz dr. Bálint György 1919. július 28-án született gazdálkodó hagyományokkal rendelkező zsidó családban, ahol fiatal korától kezdve a mezőgazdaság szeretetére és ismeretére nevelték. Ennek köszönhetően 1941-ben kertészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti Magyar Királyi Kertészeti Akadémián, majd 1942-ben munkaszolgálatra hívták be. 1944-ben Mauthausenbe, majd a gunskircheni megsemmisítő táborba hurcolták. A vészkorszakban egy testvére kivételével egész családját elveszítette. A háború után a gyöngyöshalmaji birtokon megpróbálta folytatni a gazdálkodást, de 1948-ban kulákká nyilvánították. 1949-ben mezőgazdasági mérnökként diplomázott a Magyar Agrártudományi Egyetemen. Dolgozott főagronómusként, főkertészként, főszerkesztőként, nyugdíjazása után pedig 1981-től 2009-ig a Magyar Televízió Ablak című magazinműsorának volt az állandó munkatársa, ekkor lett az ország kedvenc kertésze. 1994 és 1998 között SZDSZ-es országgyűlési képviselő, számos szakmai díj kitüntetettje, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjének tulajdonosa, Gyöngyös és Budapest díszpolgára.
*******
A Helikon Kiadó gondozásában most jelent meg Bálint György–Bánó András: Bálint gazda, a százéves kertész című kötete, amelyben a hivatásos és az amatőr kertészek százezreinek a mentora részletesen mesél élete fontos, olykor emberpróbáló és sorsfordító eseményeiről, a haláltábor borzalmairól, a kulákká nyilvánítás következményeiről és szakmai pályafutásáról is.
