Az év elején régi-új szereplő bukkant föl a Mátyás téren: Karalyos Gábor 2010-ben szerepelt már három hétig a Barátok közt című sorozatban – akkor Németh Kristóf váratlan balesete miatt ő alakította Kertész Gézát, most viszont Somogyi Levente tanár úr szerepébe bújt. A színészet mellett természetkímélő módszerekkel kertészkedik, lelkesen főz, és rajong a vegán ételekért.
Hogyan sikerült beilleszkedni a sorozat csapatába, és milyen a munka az óbecsei származású Varga Izabellával, akivel a legtöbb közös jeleneted van?
– Kilenc évvel ezelőtt már szereztem némi tapasztalatot arról, hogy miként is folyik egy ilyen sorozat gyártása, ezért most egy-két nap alatt föl tudtam venni a fonalat. Izával már a szereplőválogatáson lehetett érezni, hogy jól fogunk működni együtt, és később a közös munka során az is nagyon hamar kiderült, hogy fél szavakból is értjük egymást mind szakmailag, mind emberileg. Nagyon örülök ennek a találkozásnak, mert Iza nagyon profi a munkában, emberségből pedig csillagos ötös! Elképesztő módon tud figyelni a másikra. Rövid idő alatt baráti viszony alakult ki közöttünk.
Eredetileg keramikusnak tanultál, miért lettél végül mégis színész?
– Én mindent ki akartam próbálni, ami tetszett, de amíg az akvarisztika, a citeraszakkör és a többi dolog iránti lelkesedésem hamar elmúlt, az iparművészet iránti rajongásom megmaradt. Kaposváron ugyan keramikusnak tanultam, de érdekelt engem a textilművészet és a grafika is.
Kaposváron kezdtem el előadásokra is járni az akkoriban épp a fénykorát élő színházba, ez a világ teljesen elvarázsolt, és elkezdett érdekelni a díszlet- és a jelmeztervezés is. Aztán egy osztálytársam révén belecsöppentem a Déryné Vándorszíntársulat életébe. Ott a tizenhét éves Balla Eszter épp akkoriban készült a színművészeti felvételijére, és az egyik alkalommal őt hallgattuk meg, ahogyan a parányi színpadon a versek, a dalok és a monológok között gyors váltásban az egyik pillanatban sírt, a másikban nevetett – ez engem annyira lenyűgözött, hogy én is ki akartam próbálni. A felvételim elsőre sikerült, és 2002-ben diplomáztam Benedek Miklós osztályában a Színház és Filmművészeti Egyetemen.
Korábban évekig a Radnóti Színház tagja voltál, de már tíz éve szabadúszóként dolgozol. Azt olvastam, azért mentél el, hogy megtudd, mire vagy képes egyedül. Jól döntöttél?
– A jellemfejlődésem része volt ez a döntés. Nagyon szerettem én a Radnótit, a társulat is szeretett engem, jó volt a színház, de úgy éreztem, féken tartanak. Nem zavartak a kis szerepek, de más lehetőséget nem kaptam, és a mellőzöttség rombolta az egyébként sem túl izmos önértékelésemet. Annak ellenére, hogy voltak már mögöttem nagyjátékfilmek is, úgy éreztem, el kell engednem a színészetet. Szabadúszó lettem, és azt terveztem, hogy ha nem lesz más, teljesen ráfordulok a kerámiára. De kaptam felkéréseket, mindjárt az elején Caligula lettem például Csiszár Imre rendezésében. Sokfelé jártam, sokfélét játszottam, de volt olyan évad is, amikor újat nem játszottam, és a meglévő darabok is kicsúsztak alólam. Ekkor vettem elő megint a kezemet, kiállítási installációk felállításában vettem részt és kerámiáztam. A mai napig készítek rendelésre mozaikokat.
Színházban jelenleg hol lehet látni?
– Egy darabom fut a Váci Dunakanyar Színházban, és lesz ott egy új bemutatónk is. Nagyon jó helyen vagyok ott, egy állandó társulat nélküli csapat tagja vagyok, és hálás közönségünk van.
Vegán Hegylakó néven egy nagyon népszerű közösségi oldalad is van. Hogy lett belőled Vegán Hegylakó?
– Vidéki panelgyerekként, Bonyhádon nőttem föl, ahol az anyai nagyanyám hagyományos gazdálkodást folytatott, amit én nagyon élveztem. A természet- és állatszeretet régtől megvolt bennem, amikor csak egy erkélyem volt, ott neveltem kaktuszokat, bonsai fákat. Amikor szabadúszó lettem, visszaköltöztem Kaposvár mellé, a Zselic szívébe egy zsákfaluba, ahol hét évig egy százéves, erdőszéli parasztházban éltem. Ott kezdtem el saját kútfőből, önképzéssel permakultúrás módszerekkel ökogazdálkodást folytatni a veteményeskertemben. Pár év alatt valóságos arborétumot teremtettem a szinte csupasz kertből. Amikor a munka miatt visszaköltöztem Budapestre egy nyolcadik kerületi garzonlakásba, két hét alatt világos lett számomra, hogy ez nem fog menni. Véletlenül kerültem a mezőgazdasági területként számon tartott, ezért megfizethető óbudai Csúcshegyre. Elvesztem, amikor megláttam a házat, rögtön tudtam, itt úgy fogok élni a város tetején, ahogy mindig is vágytam rá. Megtaláltam a mesés kertemet, a tüneményes kicsi házamat. Mikor kiköltöztem, csak áram volt a telken – ez ideális lehetőség volt arra, hogy ökológiai lábnyomomat a lehető legkisebbre mérsékeljem. Így lettem hegylakó, és eredetileg csak magamnak akartam megörökíteni a kertemben elültetett növényeimet, de a személyes kertészeti jegyzőkönyv rövid idő alatt kinőtte az eredeti kereteit, és szép számú követőre talált. Az elsődleges célom az volt, hogy ezen az oldalamon az ismerőseim nyomon tudják követni új életmódom érdekességeit, bepillantást engedjek nekik az életem kulisszatitkaiba, és segíteni szerettem volna azokat, akiket érdekelt a veganizmus. Sokakat érdekelt az, hogy vegánként mit eszek, ezért ezen a felületen folyamatosan töltöttem fel a főztjeimet.
Miért lettél vegán?
– Öt és fél évvel ezelőtt egy veganizmusról szóló előadás felvétele nyitotta fel a szemem, akkor hagytam fel a húsevéssel, később pedig az ipari állattartásról szerzett ismereteim is sokkoltak. A kezdetekben túltoltam a „térítést”, de később visszafogtam magam és lecsendesedtem. Elkezdtem komolyan venni ezt a dolgot és küldetés lett belőle – ha valamiért nem röstellem használni az ismertségem, az ez a jó ügy. Divat is lett a veganizmus, bár sokan félreértik, ezért is fontos róla beszélni: ez egy életforma, amely nem elsősorban az étkezésről, hanem az állatok jogairól szól: nem fogyasztok állati eredetű ételeket (húst, tojást, tejtermékeket), nem hordok bőrcipőt, nem járok cirkuszba, állatkertbe. Azzal, hogy megmutatom az e szellemben élt hétköznapjaimat, talán másokat is jobb belátásra bírok. Én sokkal változatosabban étkezem vegánként, mint húsevőként, mert többféle alapanyagot használok. Nem kell egzotikus dolgokra gondolni, nekem nagy felfedezés volt, hogy szinte minden idegen alapanyagnak van itthoni megfelelője, amit a nagyszüleink még napi rendszerességgel használtak, de mára elfelejtettük őket, és mostanság reformételként kerülnek vissza az asztalunkra. Én ezek közül sokat használom például a zabot, a kölest, a kukoricadarát, a csicseriborsót, az árpát, a hajdinát. A legegyszerűbb alapanyagokból, roppant egyszerű konyhai eljárásokkal és rövid idő alatt lehet finom és egészséges ételeket készíteni. Nem szoktam receptek alapján főzni, főleg improvizálok a konyhában. Az utóbbi időben elsősorban az indiai konyha izgat, zöldségekből álló egytálételeket főzök, amelyeket azután fölturbózok mindenféle gabonával. Kísérletezni, játszani szeretek a konyhában is, az elmúlt években nem volt olyan étel, amit kétszer egymás után elkészítettem volna. Én vegánként sokkal változatosabban étkezem, mint mindenevő koromban, mert akkoriban legfeljebb tíz-tizenötféle recept volt a fejemben, most pedig szinte minden étel más.
Szakácskönyvvel nem készülsz?
– Alakul valami a fejemben, de nem klasszikus receptgyűjteményben gondolkodom. Mindenevő koromban is szerettem sütni-főzni, de már akkor is „kamratakarítós”, „protokoll” nélküli ételeket készítettem. A vegán konyhában is elképesztő dolgokat lehet kombinálni. Én inkább olyan trükköket, praktikákat osztanék meg a könyvemben, amelyek megkönnyítik a főzést. Én a munkahelyemre is viszem az ebédemet, amit előre elkészítek. Nagyszerű ételeket lehet készíteni csak növényi alapanyagokból is, egyszerűen nem lehet elrontani. Azt szeretném elérni, hogy az emberek bátrak, felszabadultak legyenek a konyhában.
