Szorcsik Kriszta zentai születésű színésznő az Újvidéki Művészeti Akadémián végzett. Pályafutását az Újvidéki Színházban kezdte, majd 2004-ben a budapesti Bárka Színház társulatához került. Annak megszűnése óta szabadúszóként dolgozik. A vajdasági közönség a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban találkozhat vele, hiszen ő is szerepel a nemrég bemutatott Gusztáv a hibás mindenért című előadásban. A többi között erről a produkcióról, a színészi hivatásról, pályájáról és a szabadúszó létről beszélgettünk vele.
Miért döntöttél a színészi hivatás mellett?
Fotó: Szerda Zsófia
– Nem volt bennem dilemma ezzel kapcsolatban. A középiskola második osztályáig aktív sportoló voltam. Amikor beiratkoztam a gimnáziumba, úgy tűnt, hogy a sport irányába folytatom tovább a tanulmányaimat. Másodikos gimnazista korombam Zentán volt egy meghallgatás, amit a középiskolásoknak is meghirdettek. Több barátnőm elment, és én is velük tartottam. Ennek köszönhetően csöppentem a színház világába. Gyorsan beleszerettem a színjátszásba. Az edzőim legnagyobb bánatára a sport háttérbe szorult az életemben. Rövidtávot futottam és távolugrottam, több bajnokságot is megnyertem. Úgy gondoltam, nem tudom együtt csinálni a sportot a színházzal. Mire befejeztem a középiskolát, egyértelmű volt számomra, hogy innen az út az Újvidéki Művészeti Akadémiára vezet.
Az Újvidéki Színházban dolgoztál, majd a Bárka Színházba kerültél. Mennyire volt más az újvidéki társulattal dolgozni, mint a magyarországival?
– Az országváltásom egyik fő oka az volt, hogy szerelmes lettem Seress Zoltánba, aki mára már a férjem. Évekig ingáztunk Újvidék és Budapest között. El kellett döntenünk, hogy melyik országban fogunk élni. Nagyon jól éreztem magam az Újvidéki Színházban. Fiatal színésznőként jó lehetőségeket kaptam. A színháznak nagyon erős társulata volt, amellyel jól együtt tudtam dolgozni. Akkoriban kaptam külföldi meghívásokat. Felkérést kaptam például egy erdélyi rendezőtől, akivel Magyarországon dolgoztunk együtt. A Bárka Színház vendégszínészeket hívott a határon túli magyar színházakból, mert fontos volt számára ez a fajta nyitás, így lettem én is a Bárka Színház tagja. Kezdetben nagyon nehéz volt, mindent a nulláról kellett kezdeni. Amíg Újvidéken játszottam, a magyar szakma elbűvölve tekintett rám, üstökösként aposztrofált. Amikor Magyarországra kerültem, kiderült, hogy több üstökösnek is van ilyen csodálatos fénye. Az első periódus arról szólt, hogyan fogadtassam el magam másokkal, hogyan tanuljam meg azt a gondolkodásmódot, amelyet az a közeg megkövetel, mégis megtartva azt a másságot és értéket, amit én képviselek. Amikor túl voltam az önsajnálatos perióduson, rájöttem, hogy az a feladatom, hogy megtanuljam megérteni azt a helyet, ahova érkeztem, elsajátítani annak működését, és észrevenni a pozitívumait is.
Elkészült az első közös előadásod a férjeddel, A pandák gyönyörű utazása. Van köztetek színészi rivalizálás?
– Hosszú idő után ez az első ilyen előadás, amit ketten csinálunk. Nincs közöttünk semmilyen rivalizálás.
Nemrég Kiss Ágnessel dolgoztál együtt Zentán a Csontváry-Weöres vásznak című előadáson, amelyet a családi házatokban mutattatok be. Milyen volt a szobaszínház fogadtatása?
– Nagyszerű. Nagyon jó érzés volt látni annak a huszonöt embernek a lelkességét, akiket a ház be tudott fogadni. Csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Színház született csak nem a hagyományos színházi térben, hanem egy házban. A technikai feltételek sem volt adottak, kivéve a Zentai Magyar Kamaraszínháztól kölcsönkapott két reflektort. Nagyon izgalmas volt, és örülök neki, hogy bár nem eredeti tervként, de végülis a külső körülmények miatt így alakult, hogy a házban jött létre az előadás. Bízom benne, hogy fogjuk még játszani, hogy lesz folytatás és érdeklődés is.
Mennyire nehéz szabadúszóként helytállni a kőszínházak világában?
– Nehéz. Úgy gondolok erre, hogy a szabadúszás és a társulati létezés olyan, hogy mindkettőhöz legalább ugyanolyan mértékben kell tehetség, szerencse és kapcsolatok. Nem olyan egyszerű bekerülni egy-egy körbe. Úgy látom, hogy ez az én utam, vagyis a saját projektumok létrehozása. Az a filozófiám, hogy úgy szeretnék színházat csinálni, hogy olyan alkotó emberekkel találkozhassak, akikkel van miről beszélnem, van miért együtt dolgoznunk, és kíváncsiak vagyunk egymásra.
Nemcsak színházban játszottál, hanem filmekben és sorozatokban is.
– Igen, de ez kevésbé jellemző. Bekerülni egy jó sorozatba, filmbe, szintén nagyban szerencse kérdése is. Kitartónak kell lenni, sok castingra járni, ismeretséget szerezni…. Jó esetben az embert hívják, megkeresik egy-egy szereplehetőséggel, de ez még korántsem jelenti azt, hogy a tiéd a szerep, a casting több körös is lehet és előfordul, hogy a végén mégsem te vagy a befutó.
Szeretnél több filmben szerepelni?
– Igen, szeretném több filmben kipróbálni magam.
Most túl vagy egy próbafolyamaton. A Kosztolányi Dezső Színház Gusztáv a hibás mindenért című előadásában játszol. Milyen volt együtt dolgozni a színészekkel és a rendezővel, Kokan Mladenovićtyal?
– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már majdnem mindannyiukkal dolgoztam együtt. Kokannal Budapesten csináltunk közösen egy előadást. A Manipulációk című előadásban játszottam együtt Gáborral és Borisszal. (Mészáros Gábor és Kucsov Borisz – a szerk. megj.) Ez egy nagyon kemény férficsapat, de helye van közöttük a nőnek is. Néha kicsit nyersek, de a felszín alatt érzékeny, kíváncsi emberek. Jó alkotócsapat, a nyafogást nem szeretik (nevet).
Milyennek látod ezt az előadást?
– A próbák során többször alakítottunk az előadáson. Valami nagyon bizarr és izgalmas született. Technikailag is és fizikailag is jó kondícióban kell lenni ehhez az előadáshoz. Bízom benne, hogy a befektetett munka során minden elem a helyére került, és a közönségnek is tetszik a végeredmény.
